Nem mintha a csokoládé kimondottan szezonális alapanyag lenne, jöhet nyár vagy tél, mindig helye van a desszertpalettán (sőt, sós fogásokban is, de az egy másik ügy). Mégis, ahogy szürkülnek a napok, előtérbe kerülnek az édeskeserű sütemények, forró italok, kekszek is. A kakaó mesés sagája az Újvilág buja, trópusi erdeiben kezdődik, ahol a kakaóbabot egykor kézzel őrölték, hogy a maják és aztékok (csilivel, fűszerekkel ízesített) szent nedűje váljék belőle. Később Hernán Cortés hajóján átutaztatják a fél világon, hogy aztán (némileg megédesítve) Európa királyi udvarainak kedvenc itala legyen, a 19. században megszületik a holland kakaópor. Végül elérkezik a mába, amikor már kifinomult, modern technológiákkal dolgozzák fel, a cukrászat és édességipar legnépszerűbb hozzávalójaként. Gyorstalpaló csokoládétörténelem három mondatban. Az alább ajánlott csokoládés korong már-már átverés: ránézésre ártatlan, kávé mellé kínált keksz, valójában egy csupa csokoládés, keksz álarcba bújtatott csokitorta, illetve brownie. Krémes, gazdag, csak a csokoládéról szól. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen minőségű az alapanyag, használjunk magas, legalább 60–70 százalékos kakaótartalmú étcsokoládét! Édességek esetében nem szükséges ennél feljebb menni, az ennél magasabb tartalmú csokoládék már túl erőteljesek lennének. Nagyon fontos a korong sózása, ha nem elegendő, lapos ízű lesz, hiába a kiváló alapanyag. Bátrabbak a tetejére is szórhatnak néhány nagyobb szem tengeri sót, nem fogják megbánni. Szép őszi növényekkel körülvéve évszaknak megfelelő, látványos tálalást is adhatunk neki.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
