Pite

Joyce Maynard

  • Cseri Pál
  • 2014. november 3.

Gasztro

az írónő, aki kislány korában Salingerrel élt együtt, nagylány korában pedig olyan könyveket írt, mint a nemrég megfilmesített Nyárutó (főszerepben: Kate Winslet, Josh Brolin + egy barackos pite) múlt kedden Magyarországon járt egy promóciós pitesütés erejéig. Könyvében a hatvanadik oldalig kell várni, hogy a magányos anya és a börtönszökevény férfi egy nagyot pitézzenek, a promóciós pitesütésen (helyszín egy főzőiskola) az írónő ennél jóval hamarabb almát ragad – nálunk a legmagyarabb gyümölcsben látta meg a pitekompatibilis tölteléket. Maynard az egyik legprofibban hámozó írónő a világon, és közben ki nem fogy a több földrészen begyakorolt pitemeséből: van benne kis családtörténet, kis pofon Bushnak és simi Obamának, és Maynard még a teremben tartózkodó férjét is megdicséri. Hogy mennyire profi pités előadó, abból is látszik, hogy amikor cukor helyett sóval szórja meg az almaszeleteket, akkor sem roskad magába, hanem viccel üti el a balesetet. Minket jobban szíven üt az incidens, hiszen közelről ismertünk egy nagymamát, a térség legjobb almáspite-készítőjét, aki élete alkonyán rendszeresen sózott – a sós pite mint madeleine-sütemény, ej, be szép is ez! És szép az ősz is, rozsdállanak a falevelek, s miközben már a tészta készül (az írónő az ösztönös arányok híve), lent az utcán az őszi napsütésben megcsillan egy rozsdálló közterületes, amint elégedetten bírságolni kezd a parkoló autók között. Szép ez is, mert ha sül a pite, olyan nagy baj csak nem lehet, s talán abból sem lesz világbotrány, hogy egy Obama-párti írónő sütött pitét a magyaroknak.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.