Gasztro

Ha éppen nem lehet vagy nem is akar beülni sehová, viszont otthon már szívesen eltöltene kettesben egy kis időt néhány pékáru társaságában, akkor a legjobb hazafelé pár perc alatt felkapni a szajrét. Minden bizonnyal megtaláltuk a helyet, ahol a leggyorsabban a legjobb kenyérhez tud hozzájutni Budapesten.

Hálaadás napi pulykát kevesen sütnek (egyrészt, mert nincs hagyománya, másrészt, mert alig akad megfelelő pulyka a henteseknél), az amerikai ünnep lakomájához általában készített köreteket azonban érdemes figyelni, számos nagyszerű akad közöttük. Sült édesburgonya-püré, baconös kelbimbó, áfonyaszósz, pompás saláták.

Maradt még hely az édességnek? A város két ellentétes végében van egy-egy olyan hely, ahol kiváló, illetve nagyon jó, helyben készült édes péksüteményekkel üthetjük ki a cukorháztartásunkat.

Az ötödik kerület címerében egy cipzár is elférne, mivel a belvárosi vendéglátóhelyek többségére a lehúzás jellemző. Legalábbis az olyan felkapott részeken, mint a Váci utca vagy a bazilika környéke. De mi a helyzet a félreeső zugokkal?

Ha egy nő ruhatárában elengedhetetlen darab az a bizonyos "kis fekete", amit különféle alkalmakkor lehet viselni, akkor miért ne lehetnének az ember gasztronómiai kelléktárában is hasonló funkciót betöltő fogások. Ez a "kis fehér" a desszertek kis feketéje.

Az őszben például az is nagyszerű, hogy az ember újra levesezhet jó sokat, és bővítheti a repertoárját újabb kedvencekkel. Van egy jelöltem: íme, a fűszeres, csirkés krémleves. Fűszeres alapon induló húsleves (csirkecombból), amit utána teljesen le kell turmixolni. Az angolszász kultúrában jellegzetes leves (különösen Amerika déli államaiban), de francia sörözőkben is előfordul, olyan, mint egy húsleves, egy vadas és egy curry keveréke (utóbbira ráerősít, ha nem tejszínt, hanem kókusztejet használunk).

A máig legnépszerűbb, amerikaiak milliói által készített palacsinta receptjét 1966. április 10-i számában közölte a New York Times. Szerzője Craig Claiborne, az újság gasztronómiai rovatának első férfi írója volt, aki 1957-ben vette át az addig szinte kizárólag háziasszonyokat célzó oldal szerkesztését.

Egy igazi csokoládétortával persze nem vetekszik, de elég menő, ha valakinek egy édes kis meglepetéssel szeretnénk kedveskedni. Íme, az egyperces bögrés szuflé.

Néhány évvel ezelőtt egy nagyáruházban vásárolta meg legelső palántáját, ma már harmincféle paprikát nevel otthonában, ami európai viszonylatban is komoly mennyiség.

Az ayva tatlisi klasszikus török édesség: a birsalmát órákon át főzik, addig, amíg sötétbíbor színűvé, zseléssé válik (kb. három órán át). Intenzív ízű, zamatos, nem túl édes, fűszeres, lenyűgöző. Vaníliával kikevert mascarponéval szoktam tálalni (Törökországban hagyományosan kaymak kerülne rá, ami még töményebb és még zsírosabb), tetején harsányzöld darált pisztácia.

A nyári New York-i fogantatást követően mára globális divatsütivé váló croissant-fánk hibrid igazi magyar mutációjára még várni kell, de egy osztrák–magyar pékárutranszfernek köszönhetően a bécsi változatot már lehet kapni a budapesti Briósban. Vigyázat, nagyon édes.

Miközben lépten-nyomon a Belváros megújulásáról lelkendezik Rogán Antal marketingcsapata, a Ferenciek tere leginkább az 1942-es Sztálingrádra emlékeztet, az ötödik kerület főútján, vagyis a Kossuth Lajos utcában egyelőre nyoma sincs újító szándéknak.

A minap az egyik kedvenc belvárosi bisztrómban jártam. A konyhája megélt már bizonyos hullámokat - ez az évtizedes pályafutásba bele is fér -, de mostanság mintha újra virágozna. "Kacsamáj narancsos sütőtökkel" - így szerepelt a fogás a napi táblán, amely felkeltette a kíváncsiságomat.

Nem tudjuk, milyen megfontolások vezették a névadót, de annyi szent, hogy a tragikus sorsú trónörökös étkezési szokásairól nincsenek beható ismereteink. Tudomásunk szerint ételt sem neveztek el róla (vö. Wellington-bélszín, Újházi-tyúkleves stb.), azt pedig fel sem tételezzük, hogy Ferenc Ferdinánd a konyha ördöge volt. Bár ki tudja?