Gasztro

Mint oly sok mindenhez, a zsidó identitáshoz is a gyomron keresztül vezet(het) az út, legalábbis ezt bizonyítja Bodrogi Eszter sikertörténete. Fűszeres Eszter néven jegyzett, kóser stílusú gasztroblogja a dédnagymamák kóser konyhája és a legkorszerűbb gasztroirányzatok összeházasításával aratott osztatlan sikert a kósert legfeljebb elbeszélésekből vagy az alkalmankénti sóletebédekből ismerő harmincasok, zsidók és nem zsidók körében egyaránt. A hazai kóser konyha újsütetű sztárjával első szakácskönyve megjelenése alkalmából beszélgettünk.

Reggel nyolc, a folyosón vegyes társaság ücsörög, miniszoknyás, kifestett nők és középkorú férfiak. Hogy ki miért jött, arról senki sem beszél. A nővér egyenként szólít.

A tejbe melamint keverő kínai delikvensek az utóbbi évek tán legabszurdabb élelmiszer-hamisítását követték el - pedig erős a mezőny. Barotányi Zoltán

Ha belegondolunk, nincs egyszerűbb és elterjedtebb ételízesítőnk, mint a só. Pedig még egy sótartónak is megvannak a maga titkai.

A koffein kétségtelenül az emberiség legkedvesebb, ráadásul teljesen legális alkaloidja. De vannak, akiknek mégsem kell. Barotányi Zoltán

A nyarat ígérő májusi eső szinte forró volt, s mint ezer apró tűszúrás ütött át a rongyokon, amibe az éjszakai slisszoló burkolta magát. A szűk, épp egy szekérnek elegendő utcán olyan mély volt a sár, hogy attól kellett félni, egyszer csak elmerül benne valaki. Ilyen sarak csak a Németalföldön vannak, azóta is. De a pohárműves ragyavert arcú segédjét nem érdekelte egyik sem. Bár térdig cuppogott, bár a valóságosnál jobban is fájt neki minden egyes rávágódó esőcsöpp, épp csak átfutott rajta, hogy akár meg is számolhatná őket darabra, de nem amiatt zokogott. A szerelem kergette a mély, lefojtott hangú (jaj, csak fel ne ébresszen senkit, akkor vége) kesergésbe.

Kevés olyan vegyület létezik a földön, melyben ily harmonikusan társulna a hasznosság és a nemes egyszerűség. A szódabikarbóna, alias nátrium-hidrogén-karbonát nem egy szofisztikált vegyület: szilárd állapotban kristályos, ionrácsain nátriumkationok és hidrogén-karbonát- (egyesek szerint bikarbonát-)anionok ülnek.

Van egy étterem, ahol nem számít, hogy siket és tanulásban akadályozott szakácsok főznek, a felszolgáló pedig kerekes székben közlekedve viszi az asztalhoz az ételt.

Nehezen hinnénk, de akad olyan vegyület, ami egyszerre fordulhat elő a tömegoszlatásra használt könnyfakasztó gázokban, a szegedi halászlében és fájdalomcsillapító gyógyszerekben.

Törvényszerű, hogy a huszonegyedik század cyber-rohanásában egyre többen fordulnak olyan kultúrákhoz, melyekhez képest az európai történelem öcsikorúnak számít. A vízipipázás elterjedése legalábbis ezt igazolja.

A befőzési szezon kellős közepén nem árt tudnunk, mit és miért kell csinálnunk az étellel, hogy ne legyen rögvest az enyészeté.

"Meddig kell bujdosni az élet örömei, a kultúra áldásai, a civilizált világ legegyszerűbb előnyei elől? Meddig kell koldusnak mutatkozni mindenkinek Magyarországon? Meddig maradunk Kókán (sic! - J. L.), hogy a lencsét kétszer megegyük? Meddig kell a padlás felakasztottjai elől a pincébe járni nevetni? Meddig él ez a kopottságában éldegélő kabát és e korszak, amelynek most már valamennyien bohócai lettünk? Élni akarunk!" - írja Krúdy Gyula 1931-ben. A gasztronouta, bár némely pincékbe, főleg életének egy bizonyos, az epizódjellegen túlmutató idejében, kétségkívül járt nevetni, ezt nem öngyilkos hajlamú és eme hajlamokat sikerrel kielégítő honfitársai iránti szeméremből tette.

Az emberiség szinte betegesen vágyik az édességélményre, miközben - okkal-oktalanul - parázik az édesítőanyagoktól, legyen azok forrása a cukoripar vagy a szerves vegyészet.

Ha múltkori elragadtatásunkban a Skála-piacot a kulinária székesegyházaként ünnepeltük, ezzel mintegy kimerítve a felsőfok felsőfokát, akkor a Nagycsarnok komoly feladat elé állít bennünket; tovább kell emelnünk a téteket: felettünk a csillagos ég, és a gasztronómiai törvényhozás bennünk. A gasztronouta tehát nehéz helyzetbe hozta magát; akárha egy Móricz-nagyregényt az európai irodalom magányos csúcsaként tájolt volna be, mielőtt az Anna Karenináról értekezett. A Mátyás-templomról zengett ódákat, mielőtt a kölni dómot tárgyazta. Palestrináról beszélt, Bach előtt. Stb. "A gótikus katedrálisok kőből faragott eposzai művészi felfogásban és szellemi felépítésben sokkal közelebb állnak a középkor legnagyobb költeményéhez bármi másnál azok közül, amiket az Isteni színjáték irodalmi előzményeként szokás emlegetni. Mindaz, ami az akkori emberiség számára múltban, jelenben és jövőben jelentős volt, e katedrálisokban az érzéki világot a győzedelmesen meghaladó, túlvilági kapcsolatokra épülő szellemi egységbe illeszkedik" - írja a nagy művészetfilozófus, Max Dvorák.