Gasztro

Al latte

Olaszországban - elsősorban az északi részeken, például Bolognában is - nagy hagyománya van annak, hogy húst tejben sütnek, párolnak. Ez első hallásra kifejezetten furcsának tűnhet, de megéri félretenni a szkepticizmust, a végeredmény ugyanis lenyűgöző. Egyébként régi magyar receptgyűjteményekben is előfordulnak hasonló ételek, legutóbb "növendékhús tejben párolva" címen bukkantam rá egy, a hetvenes években, Romániában kiadott kötetben.

Sonkaarcok

Az ötödik kerület ún. rekonstrukciójának az első lépése a Kecskeméti utca sétálósítása volt, s ez akkor is örvendetes fejlemény, ha százszor szebben és főleg barátságosabban is meg lehetett volna csinálni. Természetesen az avatás óta eltelt néhány év alatt erőteljesebbé vált a vendéglátóipar jelenléte, mégsem mondanánk, hogy felkapottá vált: sem a közeli Váci és Ráday utcával, a VII. kerülettel meg pláne nem versenyezhet, de emiatt főjön a fejük azoknak, akik percek alatt próbáltak meggazdagodni abból, hogy itt nyitottak kocsmát, éttermet.
  • kertész lesek
  • 2014. július 19.

Koprovka

Avagy a kapormártás, a tökfőzelék és a cseh koprovka találkozása némi tárkonnyal. A cseh gasztronómiában igencsak el kell mélyedni, hogy az ember felfedezze magának azt a néhány gyöngyszemet, aminek köszönhetően vonzóvá tud válni.

Köles

A lisztérzékenyek számára nem csak a gluténmentes ételek beszerzése és magas ára jelent problémát. Legalább ekkora baj, hogy ezek a pékáruk, tészták sokszor köszönő viszonyban sincsenek a "finomsággal", inkább csak megágyaznak a rávalóknak, ízük jó esetben a nullával egyenlő.
  • ételhordó
  • 2014. július 1.

Sós stíriai

Számos nagyszerű, hétköznapi desszertünket köszönhetjük az osztrák konyhának. Vegyük például a császármorzsát vagy a stíriai metéltet. Utóbbi valójában "stájer" metélt, hiszen Ausztria legzöldebb, erdős részekben és hegyekben gazdag tartományából származik. Nem keverendő össze az (erdélyi eredetű) vargabélessel, ami nem más, mint rétestésztalapok között megsülő cérnametélt, túróval és mazsolával.

Zöld Kapu

Az óbudázás lényege a kockás abroszos kerthelyiség illúziója, dacos nosztalgia, hogy akkor most iszonyú jól kell magunkat éreznünk. A hangsúly persze az iszonyún van, ennél már csak az iszonyúbb, ha nem magunk, hanem a hely játszik rá tudatosan erre. Például Budaörsön vagy Soroksáron. Van kockás abrosz, van kerthelyiség, vacak bor és vacak húsok. Mindez prímának hazudva.
  • ételhordó
  • 2014. június 29.

Körözött

A körözött a magyar konyha emblematikus túrókrémje, a nemzetközi gasztronómiában liptói túróként ismert. Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori országaiban szinte mindenütt ismerik, és sajátjuknak érzik. A mai Szlovákia területén található Liptó a nemzetközi névadója.

Esztragon avagy tárkony

Csirkével, sárgarépával, hallal, hagymával, burgonyával, spenóttal, paradicsommal, gombával, tejszínes, tojásos ételekben érvényesül a leginkább. A friss tárkonyt méltatlanul elhanyagoljuk, pedig számos egyszerű ételt egészen új dimenzióba repít.

Rebarbara, eper, morzsa

Tejfölösen, sóskához hasonló mártásként, hideg levesként, pitékben, dzsemként (vaníliával vagy gyömbérrel) a legfinomabb, de savanyúsága miatt sültekhez is jól passzol, például kompótként. Piacainkon még mindig csak elvétve bukkan fel, pedig jól megterem. Szupermarketekben gyakrabban látni ilyenkor, szezonjában, sokan azonban csak méregetik, kevesen csapnak le rá. A rebarbara nálunk kevésbé elterjedt, mint más nemzetek konyhájában, pedig még az sem kizárt, hogy ősmagyar zöldséggel van dolgunk (botanikai értelemben zöldség, felhasználását tekintve inkább gyümölcsként értelmezhető).

Eläkeläiset

Ezt a finn zenekart minden épeszű embernek rajongva kéne tisztelnie, noha a zenéjük koncepciója - ami nem más, mint világslágerek transzformálása finn mulatósba (természetesen finn nyelven) - nemcsak első hallásra, de másodikra is nagyon ijesztően hangzik.
  • - vincze -
  • 2014. május 24.

Hachapuri

Felületes ismereteink vannak a grúz konyháról, annyit tudunk róla, hogy kiváló. Melyik nem az?
  • ételhordó
  • 2014. május 17.