Gazdaság

Fegyelmező szándék

Egy hónapja még csak legyintettek az agrárbefektetők, amikor Orbán Viktor a Magyarországi Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) gödöllői közgyűlésén azt mondta: a kormány átalakítja az agrártámogatásokat, és a nagy vállalkozásoktól elvett összegeket a kisebb gazdálkodókhoz juttatja. Ma már a fejüket fogják.
  • Tamás Gábor
  • 2014. augusztus 31.

"Nem vágja haza a mobilszolgáltatókat" – Kis Gergely (Corvinus Egyetem) a roamingdíjak eltörléséről

A hagyományos izzók betiltása után épp ideje volt, hogy az Európai Bizottság az unió lakosságának kedvére tegyen. A roamingtarifák csökkentésével - majd jövő évi eltüntetésével - ez alighanem sikerül, két állhatatos asszonynak, Viviane Redingnek és Neelie Kroesnak köszönhetően. A változás hatásairól dr. Kis Gergelyt, a Corvinus Egyetem oktatóját, az eNET partnerét kérdeztük.
  • Ujvári Sándor
  • 2014. augusztus 24.

Belátták

Nincs elegendő alapanyag - hazai tej -, a megcélzott vásárlórétegnek tett be legjobban a gazdasági válság, lehetetlen a jogszabályi környezet - besokallt a Danone.
  • Tamás Gábor
  • 2014. augusztus 10.

Sokba kerülő út

Az oroszoknak már csak a gázimport zavartalansága miatt is szükségük van az általuk pacifikált Ukrajnára. Vagy a Déli Áramlat csővezetékre. De leginkább mindkettőre. Mire lenne jó a Déli Áramlat, miért nem szereti az Európai Unió, és miért került emiatt szorult helyzetbe a magyar kormány? És milyen gazdasági szempontok játszanak az orosz-ukrán konfliktusban?
  • Rényi Pál Dániel
  • 2014. május 30.

Unortodox kalandozásaink

Az ország az utolsó másfél évtizedben alaposan lemaradt vetélytársaitól a gazdasági növekedésben. Vajon milyen unortodox megoldásokkal lehet e sanyarú helyzeten változtatni? - töprengett az 1964-ben megválasztott új munkáspárti kormány. Éceszgébernek két hazánkfia jelentkezett...

Atom gáz – A magyar–orosz gazdasági kapcsolatok háttere

A paksi bővítés ellentételezéseként további két évvel, 2017-ig meghosszabbítja a Gazprom és a magyar állam közti hosszú távú szerződést Oroszország. Ezáltal valóban fenntartható maradhat Orbán Viktor rezsicsökkentő politikája, cserébe csupán egy apróságot, egy minimum 3500 milliárd forint értékű erőműbővítést kért a Roszatomnak Vlagyimir Putyin. Elmeséljük, hogy kötötte meg a magyar miniszterelnök „az elmúlt negyven év legjobb üzletét”.
  • Rényi Pál Dániel
  • 2014. február 6.

Új csillag születik

Tavaly július óta csak a Hotelstars minősítési rendszerhez csatlakozott szállodákon maradhat csillagos besorolás. Ez kissé megbolygatta a korábbi hotelkategorizálási rendszert.
  • Vereckei András
  • 2013. március 1.

Jézus borravalója

A szerző közgazdász, Václav Havel, majd a cseh pénzügyminiszter és a miniszterelnök egykori tanácsadója, jelenleg egy kereskedelmi bank stratégája, egyetemi katedrák, publicisztikarovatok és nemzetközi előadó körutak ünnepelt sztárja.
  • Mészáros Bálint
  • 2013. február 16.

Vinni a másét

Jövő tavasszal új vezetése lesz a Magyar Nemzeti Banknak (MNB). Akkor végre besétálhat Orbán Viktor a jegybank épületébe, és az ott található devizatartalékot felmarkolja, majd a szokásos marhaságaira elkölti - ez a széles körben népszerű forgatókönyv valójában aligha fog bekövetkezni. Igaz, nem a miniszterelnök miatt.
  • Mészáros Bálint
  • 2013. január 19.

"A folyamat az igazi gond"

Nemcsak pillanatnyi recesszióban van az ország, hanem a távolabbi kilátások is nagyon borúsak. Az egyetlen stabilizáló tényező a kormány ragaszkodása a három százalék alatti hiányhoz, ami némi választások előtti osztogatást is lehetővé tehet - mondja a gazdaságkutató, a Horn-kormány volt pénzügyi államtitkára, akit a GKI javaslatai és az MSZP programja közötti összefüggésekről is kérdeztünk.
  • Mészáros Bálint
  • 2013. január 5.

A csábítás trükkjei

A legjelentősebb korrupcióellenes nemzetközi szervezet, a Transparency International (TI) napokon belül nyilvánosságra hozza legfrissebb korrupcióérzékelési indexét, amely azt mutatja meg, hogy az egyes országokon belül milyen mértékűnek ítélik ezt a jelenséget a megkérdezettek.
  • - kovácsy -
  • 2012. december 29.

Piacfelügyelet

A globális gazdasági válság negyedik évében a szabadpiaci kapitalizmus szidalmazásától hangos a művelt világ. Támadják jobbról és balról: most bemutatunk három olyan tézist, melyek e rend erkölcsi fensőbbsége mellett teszik le a garast.
  • Reich Orsolya
  • 2012. december 29.