Teljes foglalkoztatást ígér Orbán

  • narancs.hu
  • 2014. november 20.

Hírnarancs

Magyarországról elmélkedett Orbán és Semjén, meghalt Alba hercegnője, Szél Bernadett kiakadt. Beint a NAV mindenkinek. Svájc bízik az Ökotársban, s tesz a Kehire. Szombaton pedagógusok tüntetnek.

Orbán és Semjén okosakat mondtak Magyarországról

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

„A magyar kormány célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, a magyar emberek életminősége javuljon. A magyar kormány nemzeti elkötelezettségű kormány. Két szélsőséget kell elutasítanunk, ha valaki nem tekinti értéknek a nemzeti létet, illetve ha kétségbe vonja más nemzetek létezéshez való jogát” – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésének kezdetén – számolt be az Index.

Mi az a Magyar Állandó Értekezlet?

„A Magyar Állandó Értekezletet az első Orbán-kormány idején hívták össze, majd a szocialista kormányok idején szünetelt. Újjászületése a második Orbán-kormányhoz kötődik. A magyar állam vezetői és a külhoni magyarság képviselői – főként a határon túli magyar pártok vezetői – évente legalább egy alkalommal, a miniszterelnök meghívására ülnek össze.”

A németek mutatják az utat

Ezen ma Orbán Viktor azt mondta, hogy a magyar nézőpontot Európában leginkább a németek értik, a hidegháborús kettéosztottságuk okán, ezért Magyarország folyamatosan figyeli a német pozíció alakulását, ami iránytűt is jelent számunkra.

EU-zászló? Minek az?

De azt is kifejtette Orbán az EU jövőjével kapcsolatban, hogy szerinte az európai intézményeket meg kell erősíteni, a recessziós hullámot el kell hárítani, ehhez pedig erős bizottságra van szükség.

Dal: Juncker az elnökünk…

Bár volt vita az Európai Bizottság elnökének személye körül, „mi nem támogattuk, de erős elnök nélkül nem képzelhetők el a változások. Juncker a mi elnökünk, támogatni kell a munkáját, különben súlyos veszteségeket könyvelhetünk el” – fejtette ki Orbán Viktor.

Elölről vagy hátulról?

A miniszterelnök szerint a sikeres nemzetpolitika feltétele az erős anyaország, Magyarország pedig most az unióban a gazdasági növekedés tekintetében a dobogón áll. 2015-től pedig meghirdeti a kormány Magyarország történelmi léptékű gazdaságfejlesztési programját, aminek eredményeképpen 2018-ban várhatóan teljes foglalkoztatás lesz minálunk. Ezek után pedig nem szakadt rá sem a plafon, sem az ég. Hajrá, Magyarország!

Viszlát, Alba!

Meghalt a Picassót kikosarazó, „a világ legtöbb címét és rangját felhalmozó” Alba hercegnője. María del Rosario Cayetana Alfonsa Victoria Eugenia Francisca Fitz-James Stuart y de Silva 88 éves volt.

false

 

Fotó: Cristina Quicler

Ma van

a transznemű emlékezés napja. „1999 óta minden novemberben azokra a transznemű emberekre emlékezünk, akik gyilkosság áldozatai lettek” – írja az Amnesty International Magyarország. „Csak az elmúlt egy évben legalább 226 transzfób gyilkosság történt, és sok eset láthatatlan marad.”

Úgy hívták: Desiré

Idén november 29. és december 5. között rendezik meg a szabadkai Desiré Central Station fesztivált – amely nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta, és először 2009-ben rendezték meg –, melyen ezúttal nyolc magyar előadás vesz részt. A Forte Társulat például a Horváth Csaba rendezte A nagy füzet és a Toldi előadásokkal szerepel, amelyek óriásplakátjai már-már beterítik Szabadka utcáit.

false

 

Fotó: Forte Társulat, Facebook

 

Elő a korcsolyákkal!

Lassan kezdődik a szezon, eddigi információk szerint a pesti műjég november 22-én nyit. Hátha idén flottabbul megy majd a „hidegcsinálás”.

Szél Bernadett kiakadt

Ma is költségvetési vita folyt a parlamentben. „Ez a költségvetés arról szól, hogy a Fidesz–KDNP-kormány nyíltan felmondta a társadalmi szolidaritást ebben az országban. Ez a költségvetése semmilyen választ nem ad a tömeges elszegényedésre. Magyarországot lecsúszó államnak mutatja az összes mértékadó mutató, ami a szegénységet méri. Ép ésszel nagyon nehéz felfogni, amit önök csinálnak” – mondta Szél Bernadett.

Svájc bízik az Ökotársban

Hónapokig szüneteltették a svájci pénzek utalását az Ökotárs-konzorciumnak, amely a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait is menedzseli. A svájci fél állítólag a norvég pénzekről szóló Kehi-jelentés miatt „várakozott”, mára viszont megbizonyosodott róla, hogy nincs ok a bizalomvesztésre.

Köze? Mi köze…?

Semmi közünk hozzá, mely NAV-munkatársakat tiltottak ki Vida Ildikón kívül az USA-ból. „Az, hogy a NAV-nál dolgozó vezetők, mint magánszemélyek, szerepelnek-e az Amerikai Egyesült Államok listáján, nem minősül közérdekű adatnak, sem pedig közérdekből nyilvános adatnak, ezért ilyen adatot nem tart nyilván a NAV” – válaszolt az adóhatóság a vs.hu kérdésére.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Az ilyen és ehhez hasonló válaszok miatt, na meg az egész áfacsalós, korrupciós cirkusz miatt akciózott tegnap Vágó Gábor a Dob utcai NAV-nál, legális polgári engedetlenséget valósítván meg.

Naptárba!

Szombat délután 2 órakor „Mentsük meg az oktatást! Mentsük meg a jövőnket!” címmel szervez tüntetést a Pedagógusok Szakszervezete. Miért tüntessünk a pedagógusokkal szombaton? Hát, csak mert a jövőnk, a gyerekeink és unokáink jövője a tét.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.