Interaktív

Kevés hálátlanabb feladat lehet annál, mint január 1-jén délelőtti élő adást készíteni, nemcsak mert korán kell hozzá kelni, hanem főleg azért, mert a célközönség nagy valószínűséggel épp zselés állapotban vegetál.

A homoszexualitás nem velünk született dolog, hanem belénk neveli a kíméletlen meleglobbi. Így buziznak a Kossuth rádióban.

Meglepő, de tény: amíg Sebestyén Balázs show-műsora, mondhatni közmegelégedésre, kiszenvedett az RTL Klubon, addig a rivális mellékcsatornáján futó Kasza! a jelek szerint sikerrel túlélte a saját bukását.

Vannak azok a stúdiók, amelyek óraműszerűen, akár évente ontják magukból a játékokat, és van a Polyphony, amelynek megadatott az a luxus, hogy egy teljes konzolgenerációban összesen két alkalommal jöjjön elő a barlangjából.

A francia Mezzo televízió klasszikus zenét, dzsesszt, világzenét és táncot kínál, 24 órában. Programjuk 43 országban fogható, nálunk 330 ezer előfizető számára elérhető. A csatorna összesen egytucatnyi munkatárssal működik, és prosperál.

Mozgalmas évet zártak a közmédiumok: a hírszerkesztésért felelős MTI és a gyártókapacitásokat tömörítő MTVA élén egyaránt személycserére került sor. Mindez kevéssé érintette a politikai üzenetformálás folyamatát, amit a háttérből továbbra is ugyanazok a kipróbált arcok felügyelnek.

A Hajnal-Táj a baljós előjelekhez képest kifejezetten hallgatóbarát, dinamikus és bizony szórakoztató műsor is a maga nemében.

E sikersztori igazi hősét nem tartják számon az annalesek. Hiába kerestem, nem tudtam kideríteni, ki volt az a lángelme, aki meglátta David Suchet-ben az eszményi Hercule Poirot-t.

Mostanság, amikor a politikai hirdetések híradóként bedíszletezve jutnak a tévénéző elé, s amikor pár csatorna körüli ija-fia és egyéb kebelbeli versengését rendszerint tehetségkutató gyanánt szokás sugározni, önazonos tévéműsort készíteni már-már tiszteletre méltó, mi több, hálás vállalkozás.

Monty Pythonék Gyalog galoppja egy emlékezetes párbeszéddel kezdődik, amelynek tárgya, hogy vajon szerezhetett-e Arthur király segédje két tököt a lódobogás imitálásához, hiszen azon a zord vidéken, ahol járnak, nem terem meg ilyesmi, viszont a vándorfecske sem hozhatta, mert az nem bírja el, az afrikai fecske ugyanakkor, ami elbírná, nem vándormadár.

Ilyen nincs, és mégis van - hangzik az immár negyedszázados (1988, Szöul) sportkommentátori szállóige, s a lelkesedést leszámítva épp e szavakra fakadhat Sebestyén Balázs és Vadon János közös esti show-jának nézője is.

Valljuk be, ordító álnaivság lenne éppen október 23-a kapcsán számon kérni függetlenséget, körültekintést, józan észt és felkészültséget, egyszóval a közszolgálatiságot a közszolgálati rádión, ám a Kossuth ünnepi műsora még akkor is egy klicskói vagy - hogy ne legyünk ennyire kozmopoliták - kokói pofonnal ért fel nagyjából, ha már rég leszámoltunk minden reményünkkel.

Az idén áprilisban elhunyt kritikuspápa, Roger Ebert kijelentette, hogy a videojáték sohasem lehet művészet, és egyetlen ma élő aktív játékos sem fogja megérni a napot, amikor a médium bekerül a művészetek csarnokába. Intése ellenére sokan próbálkoztak a filmszerűség felé elmozdulni.