Interaktív

Azt valószínűleg ma már senki sem vitatja, hogy a környezetvédelem kérdései megkerülhetetlenné váltak társadalmi, gazdasági és politikai szempontból is, hiszen kis túlzással a csapból is a klímaváltozás és a fosszilis energiahordozók folynak. Azt ugyanakkor kötve hisszük, hogy a hétköznapi párbeszédekbe is mélyen beférkőzött volna a téma, pláne, hogy a közvélekedés többnyire a halálos unalom szinonimájaként tekint a környezettudatosságra.

Nem állítanám, hogy a Kossuth rádió legfelszabadultabb műsora a Vendég a háznál (eleve ez a cím is lehetőséget kínál némi baljóslatú értelmezésre), sőt, egy időben egyenesen mintha inkább lebeszélni szerette volna a hallgatókat a gyermekvállalásról, áradt a stúdióból a panasz.

Apám, író leszek - mondta a legkisebb királyfi, lévén nem volt más választása, hisz a családi céget a legidősebb bátyja kapta, a szomszéd sztárügyvéd dúsan kistafírozott lányát meg a középső fivér.

A Kányáditól származó bonmot szerint egy falusi kisiskolás arra a kérdésre, hogy mi a vers, úgy válaszolt, hogy a vers az, amit mondani kell. Az erdélyi költő erre megvilágosodott: "Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. [...]

Én például kifejezetten utáltam, nem mintha ez önmagában bármit is jelentene, mindenesetre tény, mint ahogy az is, hogy nem találkoztam még olyan emberrel, akinek valóban szép emlékként derengne fel néhanap, legfeljebb olyannal, aki valamilyen nyakatekerten leegyszerűsítő ideológia alapján szimpatizálna a kötelezővé tételével - hiszen, ahogy az egyik betelefonáló fogalmazott: "ma már minden annyira elszabadult, bárki azt visel, amit akar".

"Hamar kiszikkadt álom-édenem, / kaptam helyette a világot! / Májusi koszorú csak egy terem, / csak egyszer nyílnak a virágok." (Karel Hynek Mácha; Tandori Dezső fordítása)

A kommunikáció gonosz dolog, ha nem akarjuk, akkor is van, a hallgatás is egyfajta kommunikáció, ugyanakkor ha minden erőnkkel el szeretnénk mondani valamit, akkor se tudjuk néha még a legegyszerűbb közlendőt sem célba juttatni hiánytalanul - valami folyton kimarad, egy szín, egy részlet vagy csak egy árnyalatfestő gesztus.

Hajléktalanoknak rendezett "bulit" a Börtön helyett lakhatást állampolgári akcióhálózat az ún. II. János Pál pápa téren. A fesztivál névre keresztelt köztéri közösségi piknik egy szeptemberben induló szabadegyetem előfutára volt - ahol a tervek szerint hajléktalanok és hajlékkal rendelkezők egyaránt lesznek az előadók és hallgatók között, a cél pedig nem is kérdés: a kölcsönös tudáscserén túl a tehetséges hajléktalan emberek elismerése, a diszkrimináció csökkentése és a sztereotípiák lebontása.

A német szerepjáték olyan, mint a német humor: sok a lelkes próbálkozó, de mintha egy bajor művelődési központ próbálna hollywoodi kalandfilmet forgatni abból a marék euróból, amit a padláson talált márkákból sikerült összevagdosni.

Az utóbbi időben nemcsak az igényesebb étkezés, de az arról való beszéd is mintha egyre népszerűbb lenne. A csapból is főzős műsorok és albumszerű szakácskönyvek folynak, de jól is van ez így, az elmúlt néhány évtized olyan poros kulináris sivárságban telt errefelé, hogy nem árt, ha tényleg nekiesünk az étrendünk megreformálásának.

"Köveket rakok / Az aszfalt helyébe. /Inkább illik az, / Másként is kopog. /A sarkad valahogy / Erre a zenére." (Beck Zoltán)