Interaktív

A Kányáditól származó bonmot szerint egy falusi kisiskolás arra a kérdésre, hogy mi a vers, úgy válaszolt, hogy a vers az, amit mondani kell. Az erdélyi költő erre megvilágosodott: "Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. [...]

Én például kifejezetten utáltam, nem mintha ez önmagában bármit is jelentene, mindenesetre tény, mint ahogy az is, hogy nem találkoztam még olyan emberrel, akinek valóban szép emlékként derengne fel néhanap, legfeljebb olyannal, aki valamilyen nyakatekerten leegyszerűsítő ideológia alapján szimpatizálna a kötelezővé tételével - hiszen, ahogy az egyik betelefonáló fogalmazott: "ma már minden annyira elszabadult, bárki azt visel, amit akar".

"Hamar kiszikkadt álom-édenem, / kaptam helyette a világot! / Májusi koszorú csak egy terem, / csak egyszer nyílnak a virágok." (Karel Hynek Mácha; Tandori Dezső fordítása)

A kommunikáció gonosz dolog, ha nem akarjuk, akkor is van, a hallgatás is egyfajta kommunikáció, ugyanakkor ha minden erőnkkel el szeretnénk mondani valamit, akkor se tudjuk néha még a legegyszerűbb közlendőt sem célba juttatni hiánytalanul - valami folyton kimarad, egy szín, egy részlet vagy csak egy árnyalatfestő gesztus.

Hajléktalanoknak rendezett "bulit" a Börtön helyett lakhatást állampolgári akcióhálózat az ún. II. János Pál pápa téren. A fesztivál névre keresztelt köztéri közösségi piknik egy szeptemberben induló szabadegyetem előfutára volt - ahol a tervek szerint hajléktalanok és hajlékkal rendelkezők egyaránt lesznek az előadók és hallgatók között, a cél pedig nem is kérdés: a kölcsönös tudáscserén túl a tehetséges hajléktalan emberek elismerése, a diszkrimináció csökkentése és a sztereotípiák lebontása.

A német szerepjáték olyan, mint a német humor: sok a lelkes próbálkozó, de mintha egy bajor művelődési központ próbálna hollywoodi kalandfilmet forgatni abból a marék euróból, amit a padláson talált márkákból sikerült összevagdosni.

Az utóbbi időben nemcsak az igényesebb étkezés, de az arról való beszéd is mintha egyre népszerűbb lenne. A csapból is főzős műsorok és albumszerű szakácskönyvek folynak, de jól is van ez így, az elmúlt néhány évtized olyan poros kulináris sivárságban telt errefelé, hogy nem árt, ha tényleg nekiesünk az étrendünk megreformálásának.

"Köveket rakok / Az aszfalt helyébe. /Inkább illik az, / Másként is kopog. /A sarkad valahogy / Erre a zenére." (Beck Zoltán)

rés a présen: A Katlanban főzőprogramod lesz. Szakácsművész is vagy? Rutkai Bori: Mostanában mindenki séf. Én csak szeretek főzni, kreatív, vega agglegénykonyhát vezetek. Otthon általában minimál büdzséből alkotok egy adag finomat két főre. A Katlanban lesz egy "Traktoriánk", traktorgarázsból kialakított szoba-konyhánk.

Solymosi Bálint a HírTv ordenáré műsoráról

Egyszer majd azon is el kellene gondolkodni, hogy miért annyira egyértelműen pozitív cél önmagunk fizikai legyőzése, teljesítőképességünk határának feszegetése, a rekordok folyamatos döntögetése. Vagy azon, hogy az élsportban mennyi emberi teljesítmény maradt.