A nyúl hozza a meleget – Időjárás a héten

Szeles, kissé hűvös napok állnak előttünk, ám úgy tűnik, a húsvéti napokra érkezik némi visszafogott melegedés.

Sándor (március 18.) és József (március 19.) után hétfőn lepereg Benedek napja is, de egyik sem hozott igazán meleget: e hét közepéig-végéig (ahogy múlt heti prognózisunkban is ígértük) marad a visszafogott, a sokévi átlagnál még egy kicsit alacsonyabb nappali hőmérséklet – és a héten bizony néha az éjszakai fagyok is előkerülnek.

Keddtől délnyugat felől érinti a Kárpát-medencét egy mediterrán ciklon, amely többfelé (de azért zömmel a déli országrészben) okoz zömmel kisebb csapadékot (még szerdán, sőt csütörtökön is), ráadásul a hátoldalán ismét kissé hűvösebb levegő érkezik hozzánk. Ennek folyományaként többször is megerősödik a szél is, mely egy jó ideig tipikusan északias irányból fúj majd, s ez eleve kizárja a komolyabb felmelegedést. Hétfőn, kedden, szerdán is derekas légmozgást tapasztalunk, de csütörtökön kifejezetten erősen fúj majd. Ha éjszakára is marad a szél (mint pl. csütörtökre virradóan), akkor legalább kevesebb helyen fog fagyni.

Szombaton még borongós, többfelé kissé csapadékos (záporos) és hűvös idő lesz, vasárnaptól várható kedvező fordulat az időjárásban: ekkortól már többnyire 10 fok feletti maximumok várhatók – a melegedés így pont húsvét idejére esik.  Húsvét vasárnap nyugaton már 15 fokot közelítő értékeket mérünk, a kötelező gomolyfelhők mellett sokat süt majd a nap, s ehhez nyugaton kissé élénk déli-délkeleti szél is dukál - hiába, a természet saját klímaberendezése némi zajjal jár! Ha szerencsénk van, hétfőre is marad a szép, március végéhez méltó idő, habár arra is akad még némi, idővel egyre csekélyebb esély, hogy aznapra egy gyenge érintő front hozzon (leginkább a Dunántúlra) futó záporokat.

Az elmúlt hétvégén (vasárnap hajnalban) a Nap égi pályáján áthaladt az égi egyenlítőn: azaz már hivatalosan, csillagászati szempontból is tavasz van. Ezen a hétvégén pedig beköszönt a nyári időszámítás is: húsvét vasárnap hajnali 2-kor kell egy órát előre tekernünk, s így attól kezdve már este 7 után megy le a Nap.

Előbb változékony, hűvös napok

Hétfő: Változóan felhős időben élénk északnyugati szél fog fújni, délután maximum 9, 13 fokokat mérhetünk (keleten lesz a legmelegebb). Főleg északon, illetve északkeleten fordulhat elő elszórtan egy-egy kisebb zápor. Éjszakára már alaposan gyengülő szélben –1 és +6 fok közötti minimumok várhatók: a keleti országrészben és az északi hegyvidéken fog fagyni (de ott sem mindenhol), a Dunántúl déli-délnyugati részén lesz a legkevésbé hideg a hajnal: itt már ekkor is felhős, többfelé esős idő lesz.

Kedd: Délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és többfelé fog esni: a nap első felében főleg délen (majd az ország északi negyede kivételével bárhol), este pedig az Alföldön lesz a legintenzívebb a csapadékhullás. Esőre és záporokra is számíthatunk, de sehol sem egész nap, közben akár fel is szakadozhat a felhőzet. Délután maximum 9, 12 fokokat mérhetünk. Északon és a Dunántúlon fújhat erősebb északnyugati szél, de többnyire máshol is élénk légmozgást tapasztalunk. Éjszaka délen-délkeleten is csökken a felhőzet így jobban le is a hűl a levegő, többfelé fog fagyni is: –2, +3 foknál azért nem lesz kevesebb. Hajnalra nyugaton már megélénkül az északi, az Alföldön pedig az északkeleti szél.

Szerda: Kezdetben a déli országrészben, később a Dunántúlon, és esetleg a főváros környékén is erősen felhős idő lesz, de északon több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Legfeljebb délen hullhat összességében jelentősebb mennyiségű csapadék. Közben élénk, az Alpokalján erős északkeleti (nyugaton inkább északi) szél fog fújni: kora délután 7, 10 fokos csúcshőmérsékletekre számíthatunk – a délután már napos tájakon lesz egy árnyalattal melegebb, a makacsul felhős vidékeken (pl. Dél-Dunántúl, Dél-Alföld) a hűvösebb. Estétől fokozatosan mindenhol eláll az eső (legkésőbb keleten, délkeleten), továbbra is élénk, néhol erős északi-északnyugati szél fog fújni. Hajnalra –1, +3 fokig hűl a levegő (északon helyenként még fagyhat).

Csütörtök: Zömmel közepesen, a Nyugat-Dunántúlon erősebben gomolyfelhős időnk lesz, arrafelé záporokkal. Napközben 8, 11 fokos maximumokra számíthatunk. Sokfelé kifejezetten erős északi, illetve északkeleti szél fog fújni (legkevésbé még az ország középső sávjában). Éjszaka csökken a felhőzet, a Tiszántúlon hajnalig még élénk marad a máshol gyengülő szél. Sokfelé fog fagyni, pláne északon és a középső országrészben: –3, +1 fokos minimumokkal számolhatunk.

Péntek: Változóan felhős, a korábbi napokhoz képest jóval mérsékeltebben szeles időben délután 8, 12 fokig melegszünk. Legfeljebb a borúsabb Nyugat-Dunántúlon lehet némi csepergés. Éjszakára mindenhol gyengül a szél, hajnalra nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és ott már eshet is. Főleg keleten fog fagyni, ott is csak elszórtan, a felhős Dunántúlon már aligha: kora reggel zömmel –1, +5 fokos minimumokra számíthatunk.

Szombat: Erősen felhős idő lesz, kezdetben főleg a Dunántúlon és középső országrészben, később keleten is kisebb-nagyobb esőkkel, záporokkal. Délután többnyire maximum 8, 12 fokot mérhetünk, a Dunántúlon élénk északnyugati szél fúj majd, máshol mérsékelt marad a légmozgás is. Éjszaka a keleti országrészben felhős, csapadékos időnk lesz, a Dunántúlon elvékonyodik a felhőzet. Gyengülő szél mellett –1, +4 fokig csökken a hőmérséklet: északkeleten helyenként még fagyhat.

Vasárnap (húsvét): Nyugaton derült, az ország keleti harmadán felhősebb (de csak ritkán esős) időben délután már 9, 14 fokos maximumokat mérhetünk. Keleten lesz a hűvösebb, a Dunántúlon a melegebb: ott, pláne annak  nyugati részén kifejezetten élénk, máshol jóval mérsékeltebb, vagy egyenesen gyenge déli-délnyugati szél fog fújni. Nyugaton éjszakára is kissé szeles marad az idő, máshol csupán gyenge légmozgást tapasztalunk. Kora reggelig már csak -1, +5 fokig csökken a hőmérséklet.

Hétfő (húsvét): Változóan felhős időben kora délutánig 10, 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet, főleg a nap első felében elszórtan kisebb záporok előfordulhatnak. A délelőtt a Nyugati-Dunántúlon még élénk északnyugati szél fog fújni, délután északon, főleg a főváros környékén élénkül meg a déli szél.

(Előrejelzésünk a hét folyamán folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk