Képzőművészet

Tinédzserek, fogadósok, arisztokraták, hentesek, táncosnők - mind a vérünket akarják. A vámpírdömping eredményeképp sohasem lehetünk elég óvatosak, bármikor és bárhol az ütőerünkre cuppanhat egy vérszopó. Már ha trendi filmek, tévésorozatok vagy épp könyvek szereplői vagyunk.

Hogy a világválság a világzenét sem kímélte, az pontosan érződött a számítógépemen. Már hetekkel a világzenei vásár (WOMEX) kezdete előtt tucatjával érkeztek az e-mailek: Koppenhágában feltétlenül találkoznunk kell, mert ügynöksége fantasztikus ajánlatokat tartogat az általam (is) képviselt fesztivál (Sziget) számára. Kaptam vagy hatvan ilyet.

Talán pontosabbak lennénk a címben, ha az állatban élő gyerekre utalnánk, még pontosabbak, ha a gyermekre.

A festői bravúrnak létezik olyan szintje, amely megsemmisítő módon átcsap esztétikai minőségbe, és fölényesen lepattintja magáról a könnyűség vádját. Ezt a bravúrt Csernus Tibor esetében többszörösen honorálták már a kezdet kezdetén: még főiskolás korában, 1952-ben Munkácsy-díjat kapott, majd egy másodikat 1963-ban, de nemcsak a Rákosi- és a Kádár-rendszer hivatalossága figyelt föl rá, hanem a fiatal neoavantgárd művészek is. Az összekötő kapocs Bernáth Aurél volt, közös mesterük Lakner Lászlóval. Az ő műtermében ismerkedett össze Csernus, aki akkor már a Három lektor festője volt, Laknerrel, majd kialakult a Konkoly Gyulából, Gyémánt Lászlóból, Szabó Ákosból, Korga Györgyből álló baráti társaság és a szürnaturalizmus fogalma. A neoavantgárd út, amelyet Csernus alapozott meg, számára végül is járhatatlannak bizonyult, ahogy a Kogartban vetített riportfilmben is elmondja, mert ő valami meghökkentően korszerűtlenre készült, a körülötte kialakult csoport pedig 1964-től belevetette magát a legaktuálisabb folyamatba, a pop-artba. Csernus párizsi emigrációja szimbolikusan is elvágta a kortárs magyar festészettel való kapcsolatot, legalábbis művészettörténeti vonatkozásban, mert ő végérvényesen elkötelezte magát a "korszerűtlen szintézis" mellett, amellyel magyar festő számára szinte elképzelhetetlen nemzetközi sikereket ért el. Csernus érzéki szatirikus festészete Caravaggio, Velázquez, Degas, Hogarth, persze Bernáth Aurél és ki tudja, még ki mindenki történelmi szenzualizmusából táplálkozott, anélkül azonban, hogy bármelyikük követőjévé egyszerűsödött volna. Káprázatosan tudott festeni (narancsbőrt például), majdnem olyan jól, sokszor éppen olyan jól, mint azok, akiknek a képe bevillant, ha egy kávéház ajtajából visszafordulva két tanácstalan prostituáltban hirtelen meglátta a saját képét.

Nincs rá pontos definíció, az azonban biztos, hogy a biciklialkatrészekből összekalapált kisestélyi éppúgy a hatáskörébe tartozik, mint a gazdájának sms-t küldő növény, a kartonpapír ülőgarnitúra, a zenélő lámpa vagy épp a csokipapírból hajtogatott fülbevaló. Ugyanakkor a dizájn jóval többet jelent sajátos küllemű tárgyak összességénél.

Zseniális, perverz, Oscar-díjas, holokauszt-túlélő, pedofil, egy brutális gyilkosság nyomán megözvegyült, meghurcolt, utánozhatatlan, bűnös, áldozat - csak néhány a tengernyi jelző és adat sorából. Ja, és őrizetes. Ez a legújabb.

A tömegkultúra klasszikussá váló (vagy vált?) ikonjait ragadja meg Szépfalvi Ágnes. Festményein olyan jeleneteket ábrázol, amik a média hálójában pihenő emberiség majd' összes tagjának ismerősek lehetnek.

"Soha méltóbbnak nem jutott ez a dicsőség" - kommentálta 1920-ban Hamsun Nobel-díját Thomas Mann, és jó ideig úgy tűnt, Norvégia élő klasszikusa zökkenő nélkül vonulhat majd be az irodalomtörténeti panteonba. Ám közbejött a második világháború, s a matuzsálem sokak szemében nácibarát hazaárulóvá vált. A budapesti Országos Idegennyelvű Könyvtárban szeptember 23-ig látogatható az író születésének 150. évfordulójára megnyílt plakát- és könyvkiállítás - cikkünkben ennek ürügyén körvonalazzuk Knut Hamsun pályaképét.

Előzsűri nincs, időlimit nincs, korhatár szintén nincs - ha egy filmfesztivál ennyi dologban szenved egyszerre hiányt, akkor abból csak valami érdekes sülhet ki. Valóban, a diákfilmszemle nem egy átlagos fesztivál, akár úgy is mondhatnánk, hogy lelke van.

Legutóbbi kasszadöntögető kiruccanásakor Batman, a Sötét Lovag azzal volt kénytelen szembesülni, hogy a távollétében keletkezett piaci résbe lelkes amatőr utánzók vertek sátrat: egy sor topis, farsangi clown, akik, ha nem látszik a maszkjukról lelógó árcédula, bizonyos távolságból könnyen összetéveszthetők a valódi denevéremberrel. Johnny Depp a közelmúltban emelkedett batmani magasságokba. Negyvenéves fejjel, egy fél élet munkájával a háta mögött adott munkát először a hasonmásiparnak, ám abban a pillanatban, amikor süllyedő lélekvesztőjéről elegánsan partra lépett a Karib-tenger bonviván kalózaként, Hollywood átka kíméletlenül lecsapott: valahol Kínában kérlelhetetlenül felizzottak a gyártósorok, és kisvártatva legördültek az első kalózmintás műanyag Depp-figurák. A szülői kar legnagyobb megkönnyebbülésére ismét divatba jöttek a könnyen elkészíthető farsangi kalózegyenruhák, elkészült az ilyenkor elkerülhetetlen tévés koppintás (Feketeszakáll és a Karib-tenger kalózai), és nyilván a vicces című pornóváltozat is. Depp hollywoodi értelemben a csúcsra ért: a kassza összeért a kreativitással, mi több, hősünket hamisítani kezdték - innen már tényleg nincsen feljebb, talán csak a kaliforniai kormányzóság, a csillagos (esetleg csillagos-sávos) ég, vagy egy főszerep Woody Allennél.

Ha kinézek az ablakon, a Klezmer-Hois teraszát látom, öt kis asztal, békebeli, piros kockás viaszosvászon abrosszal. Az egyiknél Leopold Kozlowski mesél, ha Zsidó Kulturális Fesztivál van, akkor nyilván ő az egyik legkeresettebb forrás Krakkóban.

Nagy hónapja ez a veterán pisztolnyiknak; a Magyar Televízió leadta/ja - ún. sorozatként - terjedelmes filmrendezői munkásságának három westernjét (Fakó lovas; A törvényen kívüli Jossey Wales; Nincs bocsánat), a negyedik (Fennsíkok csavargója) pedig DVD-n jött ki.

Minden Fiumében kezdődik, a "mi kikötőnkben", de legfőként az isztriai nyaralás, pláne ha az utazás valami békebeli módját választjuk, mondjuk a vasutat. Ámbár ha teljesen úrrá lesz mirajtunk a gátlástalanság, s a hajót is beállítjuk, akár a dalmáciai nyaralás első állomása is lehet. Megállunk arccal a mólónak, a hátunk mögött a Jadrolinia jegypénztára, oldalt jobbra a pályaudvar, jobbra hátra a buszvégállomás - e ponton éppen össze is keverhetnéd a várost a félsziget túlsó oldalán fekvő Trieszttel. Ha Dubrovnikba igyekszel, behajózol, s röpke huszonnégy óra az út (minden nagyfánál kiköt), ha Abbáziára, felszállsz egy trolira, s 24 perc alatt kiér veled. Fiume az előre megálmodott szép napok tranzitállomása, az utolsó lépcsőfok; pedig - még egy turistától is - többet érdemelne, felkaptatni a Trsatba, s onnan gyönyörködni a városi és kikötői panorámában, inclusive INA olajtározók, sokemeletes panelházak a dombkaréj távolibb felén, vagy végigszaladni a kikötővel párhuzamos főutcán a piacig, s egyáltalán, maradni pár napot, engedelmeskedve az állomáson "szobe, szobe" kiáltásokkal eléd sereglő nyugdíjasok lendületes vendégszeretetének.

Irodalom Beszélgetés Rachida Lamrabet írónővel Károli Gáspár Református Egyetem, április 23., 10.00; Millenáris, Könyvfesztivál, Első Könyvesek Fesztiválja, április 25., 14.30 Képzőművészet Vérité Exposée - az emlékezetről Ernst Múzeum, április 11.-május 31. Komolyzene Collegium Vocale Gent / Akademie Für Alte Musik Berlin: G. F.