Amikor olyan művész kiállítását nézzük, aki úgymond messziről jött, ráadásul olyan témákat is érint, melyek idegenül hatnak a helyi nézőre, felmerül, mennyi előzetes tudás kell ahhoz, hogy valóban értői lehessünk a látottaknak.
Vízilabdázónak indult, később Angliában egy pakisztáni festőművész hatására kezdett érdeklődni a kortárs művészet iránt. A galerista-kurátortól azt is megkérdeztük, mit jelent az, hogy művészetközvetítő.
Új művészeti intézmény nyílt októberben az óbudai Goldberger gyár valahai mosócsarnokában, ahol a műveket, a művészeket és a közönséget szokatlan helyen, szokatlan formában kötik össze, „gerillaáron” kínálva a kortárs műtárgyakat.
Az 1919-ben alapított intézmény már a névadó idejében is egyfajta múzeumként működött: a Morvaországból származó műgyűjtő, világutazó előszeretettel mutatta be legújabb Ázsiában vásárolt tárgyait. Egykor ötezres gyűjteménye mára harmincezressé bővült.
Az általában filozófusok, esztéták, elméleti szakemberek által hangoztatott „vége-elméletek” sorában a festészet az első, halálozásáról már az 1800-as évek közepétől beszélnek. (A művészettörténetet e század elején temették el.)