Képzőművészet

Haász Katalin festőművész

Szuharevszki Mihály kissé bizarr, színes portréival lett ismert, amelyeken Budapest jellegzetes figurái jelentek meg, első blikkre furcsa beállításokban. Következő kiállításán művészetterápiás foglalkozásokra készült művekkel jelentkezik.

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.

Korábban a brit korona fennhatósága alá tartozó, majd a 20. század végén kínai szuverenitás alá került Hongkongról rendszeresen hallottunk híreket 2019-ben. Bár az ott élők a váltáskor ígéretet kaptak rá, hogy addigi jogaikat továbbra is biztosítják, s a követő két évtized egyáltalán nem volt konfliktusmentes, azért mindig sikerült békés eszközökkel visszaverni a szabadságjogokat érő támadásokat.

Az ENSZ a 75. közgyűlésén hirdette meg az üveg mint anyag, mint a fenntarthatóságot szolgáló technológiai innováció és nem utolsósorban mint évezredekre visszatekintő művészeti ág témaköreinek dedikált tematikus évét, így 2022 az Üveg Nemzetközi Éve lett. A szakmai szervezetek kezdeményezte programsorozathoz a világ számos országából csatlakoztak.

Nemigen ismertem-ismerek a magyar művészetben bárkit is, akinek személyisége és munkái olyan harmóniában, egyben létben, önazonosságban működtek volna, mint az Harasztÿ István életében és műveiben megnyilatkozhatott, talán csak Tandorinál volt ez hasonló.

A német kormánypártok is elítélték azt az alkotást, amin egy disznóarcú katona látható, aki Dávid-csillaggal díszített sálat és egy sisakot visel, amelyen az izraeli titkosszolgálat, a Moszad neve szerepel.

Aki katalógust vásárol, nagy valószínűséggel egy igényes kivitelű, vaskos (és borsos árú) könyvet kap, a legtöbb nagyszabású kiállítás mellé ugyanis elkészül a reprezentatív album is. Azon viszont kevesen gondolkodnak el, hogy 40-60-100 évvel ezelőtt hogyan festhetett egy-egy ilyen típusú kiadvány.

Húsz éven belül másodszor rendeznek Lakner László életmű-kiállítást Magyarországon, az előzőt 2004-ben láthattuk a Ludwig Múzeumban Metamorfózis címmel. Kétségtelen, a 20. század második fele, a 21. század eleje magyar (és nyugati) képzőművészetének meghatározó alkotóját kétszer is érdemes felfedezni. 

Nem történt kár, a folyadék csak a képkeretet érte el. 

„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet két­élű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.