Az osztrák közönség számára is nagy felfedezés volt a Belvedere nagyszabású, Európai hálózat a modern korban alcímű kiállítása, mondta az egyik kurátor, Harald Krejci a Narancsnak. Az 1970-es évekig ugyanis még a szakmában is kevés szó esett a Hagenbund csoportról, amely 1900 és 1938 közötti fennállása során több száz rendes, társult és levelező tagot, valamint meghívott művészt vonultatott fel – teszi hozzá a Hagenbund baráti kör alapítója, egyben a művészeti társulás egyik legnagyobb gyűjtője, Peter Chrastek. A Hagenbund hasonlított a három évvel korábban, szintén a konzervatív Künstlerhausból távozó Secessionhoz. Az idehaza kevéssé ismert Ludwig Ferdinand Graf, Oskar Laske, Carry Hauser, Otto Rudolf Schatz vagy éppen Heinz Steiner nevével fémjelzett csoport mérsékelt modernizmusával a polgárságot akarta megszólítani: működésük célja nem elsősorban esztétikai elvek demonstrálása volt, hanem az eladás. A várostól kedvezményes áron megkapták a Zedlitzhalle vásárcsarnok egy részét, itt rendezték kiállításaikat. Amikor modernségüket hangsúlyozandó 1911-ben és 1912-ben Kokoschkát és Schielét is meghívták kiállítani, már kiverték a biztosítékot a hatalomnál. A város felmondta a kiállítási csarnok bérleti jogát, és a hajléktalanná váló Hagenbund csak 1920-ban tudott újjáalakulni. Az első időben a szecesszió és posztimpresszionizmus, később az expresszionizmus, majd az új tárgyiasság követői domináltak az alapító művészek törzshelyéről, Josef Haagen vendéglőjéről elnevezett csoportban.
Még nőket is
Nyitott szelleméről volt közismert a Hagenbund. Tagjai közé nőket is felvettek, másodikként 1907-ben a magyar Kövesházi Kalmár Elzát. Vallás és származás alapján sem tettek különbséget, rendes tag „bécsi művész” lehetett, így számos, hosszabb-rövidebb időt a császárvárosban élő magyar, cseh és lengyel alkotó is soraikba léphetett. Bajkay Éva művészettörténész szerint összesen 24 magyar fordult meg a több mint 250 kiállításon. Így a húszas évek elején meghívták kiállítani Derkovitsot (akinek árkádiai idillt sugárzó képe látható volt a Belvederében február elsejéig nyitva tartó kiállításon), majd a harmincas években Vaszaryt és tanítványait, de feltűnt például Scheiber Hugó is. Nemcsak művészeket, hanem művészeti csoportokat is meginvitáltak, a magyarok közül 1910-ben a KÉVE-t, és maguk is bemutatkoztak Budapesten.
Nem véletlenül szorgalmazták a Belvedere munkatársai, hogy a kiállításukhoz kapcsolódóan a Cseh Centrum és a magyar Collegium Hungaricum (CH) mutassa be az illető országok hagenbundos művészeinek teljesebb körét. Méhes Márton, a bécsi CH igazgatója szerint a január 22-én nyílt és március 27-ig megtekinthető A Hagenbund magyarjai című tárlatuk osztrák magángyűjteményeken, így elsősorban Peter Chrastek kollekcióján alapul, aki mintegy 60, a csoport magyar tagjaitól származó műtárggyal rendelkezik. Bajkay Éva, a kiállítás kurátora csak néhány, a Magyar Nemzeti Galériából származó tárggyal egészítette ki ezt a hat művésztől származó anyagot. A tárlatot a győri Rómer Flóris Múzeummal közösen hozta létre a bécsi CH, így az április 11-től június 30-ig ott is látható lesz.
Bebújtak a ketrecbe
Az apropót az adta, hogy a megszakításokkal 1919-től 1938-ig Bécsben élő Mayer-Marton György tájképfestő győri származású volt – Chrastek szerint a csoport tagjai közül máig ő a legismertebb. A bécsi akadémián, majd Münchenben tanult Mayer-Marton zongoraművész feleségével 1924-ben telepedett le Bécsben, és került be a legjobb művészkörökbe. Sikerére jellemző, hogy 1925-ben már tagjai közé választotta a Hagenbund, melynek titkári, majd 1937–38-ban alelnöki tisztségét is betöltötte. Török Petra a kiállításhoz kapcsolódó katalógusban azt írja, pozícióját annak is köszönhette, hogy a Monarchia széthullása után – a politikai klímával ellentétben – a csoport igyekezett nyitni más nemzetek alkotói felé. Bajkay szerint egyébként ő volt a Hagenbund legtöbbet kiállító művésze. Idehaza keveset tudunk róla, hiszen legfontosabb művei osztrák magángyűjteményekbe kerültek. Az Anschlusst követően – ami a csoport betiltását is jelentette – a zsidó származású Mayer-Marton Angliába emigrált, magával vitt alkotásai a bombázásoknak estek áldozatul. A posztimpresszionista hatásokat alkalmazó Vörös Ház című tájképére mutatva Bajkay Éva azt mondja, ez volt a tipikus Hagenbund-művészet.
Lesznai Anna és társa, Gergely Tibor a kommün bukása után menekül Bécsbe, ahol 1931-ig tartózkodnak, s mindketten felvételt nyernek a Hagenbund tagjai közé. Bécs villanegyedében, a Mauerban vásárolt házban és Lesznai körtvélyesi kastélyában éltek felváltva. Mindketten gyakran jártak a schönbrunni állatkertbe dolgozni, semmitől sem riadtak vissza, Lesznai egyik levele szerint egyszer a gnúk ketrecébe záratták magukat, hogy közelebbről figyelhessék meg az állatokat. Lesznai népművészeti ihletettségű állatfantáziáival, növénymotívumokat használó, saját szavai szerint „mágikus jel-írásaival” aratott sikert – derül ki a katalógusból. 1938-ban Orbán Dezső hívására települnek haza, hogy aztán az Egyesült Államokba emigráljanak.
A Münchenben állatfestést tanuló Simay Imre is gyakran megfordul a schönbrunni állatkertben, az emberi viselkedést parodizáló, pszichologizáló majomgrafikáival és majomszobraival a Hagenbund érdekes színfoltja volt. 1911-ben a budapesti Iparművészeti Iskola hívására tért haza, ahol oktatói munkája háttérbe szorította művészi tevékenységét.
Hogy a Hagenbund magyarjainak bécsi sikere mennyire nem szolgálta hazai karrierjüket, azt Kövesházi Kalmár Elza példája mutatja meg leginkább. Igazi emancipált nő volt, meséli Bajkay Éva, egyedül nevelte törvénytelen gyermekét, s a „nőkhöz illő” festészet helyett szobrászkodni kezdett, márványszobrait segéd nélkül, maga faragta. Így készült a Hagenbund 1903-as kiállításának központi darabja, a hagyományt és modernséget ötvöző Női akt is. A CH kiállításán elsősorban az amerikai táncosnő, Isadora Duncan ihlette táncoló figurái szerepelnek. A jómódú soproni és erdélyi család sarjaként Bécsben született Kövesházi Kalmár Elza a húszas években jobb megélhetést remélve tér haza, ám számítása nem jön be, így a harmincas években az ortopédcipő-készítést kitanulva végleg hátat fordít a művészetnek.
Egyedül az 1921–1938 között részben Bécsben élő, a Hagenbundhoz 1927-ben csatlakozó Ferenczy Béni esetében láthatjuk, hogy a hazatelepülés nem okozott törést művészi pályájában.
