A Kazinczy utcai telket 1896-ban vásárolta meg a morvaországi származású Mika család, de az építkezéssel egészen 1909-ig vártak. A keskeny, tízméteres utcafronttal rendelkező, de 58 méteres mélységű területre Marton Jenő tervezett házat, a háromszintes utcai szárnyban üzlethelyiséggel és két lakással, hátrafelé pedig egy üzemépülettel az építtető Mika Tivadar rézárugyára számára. A kapualjban sínpár vezetett előre, ezen szállították a készárut a mintaboltba. Volt idő, hogy hatvanan dolgoztak a gyárban Mika Tivadar vezetésével, akitől 1919-es halála után fiai, Nándor és István vették át a stafétabotot. "A családi rezidenciaként szolgáló házban, amely 1944-ben a pesti gettó szélére került, Mikáék két ismerős zsidó családot bújtattak sikerrel: a spájzban egy orvos házaspár húzódott meg, a padláson egy ékszerészfamília, apa, anya és a kislányuk" - emlékszik vissza Bácskai Edit, a gyáralapító dédunokája. A tetőszerkezet felújításakor meg is találták az egykor itt rejtőzők téglába karcolt feliratait. A háború végével úgy tűnt, az üzlet újra felvirágozhat, de 1949-ben jött az államosítás. Akkor a két igazgatót, majd nem sokra rá a teljes üzemi felszerelést is elvitték, de csak az előbbiekről lehetett tudni, hova: az Andrássy út 60.-ba. A ház kálváriája ekkor indult; a kitelepített Mika család szétszabdalt lakásaiba új lakók költöztek, a ház fenntartására többé senki nem figyelt. A kilencvenes évekre tragikus állapotba került, és mivel éppen útjában állt a tervezett Madách sétánynak, a kerület bontási kötelezettséggel szabadult meg tőle 2006-ban. A vásárlót Georgette Avruchnak hívták.
Rossz fiúból jó fiú
A ma hatvanas éveiben járó, amerikai állampolgárságú Georgette Avruch a rendszerváltás után magyar rokonaihoz látogatott Budapestre, ekkor látta meg az ingatlanfejlesztési lehetőséget a lerobbant Belső-Erzsébetvárosban. 1996-tól eleinte más cégek megbízásából, majd befektetőkkel összefogva saját magának is vásárolt az önkormányzat által meghirdetett házakat, minden esetben bontási szándékkal - és többnyire kötelezettséggel -, de nem csak ezen a környéken. Avruchék koordinálásával épültek lakóházak a Mester utcában, az Angyal utcában, de hozzájuk kötődik a Madách téri komplexumban néhány éve kialakított apartmanszálló is. A Kazinczy utca 47. munkanéven futó beruházás azonban elkésett. Mire az eredeti lakókat sikerült kártalanítani és kiköltöztetni, a "pesti zsidónegyed" megóvására szerveződő civileknek köszönhetően több tucat épületet helyeztek műemléki védettség alá - köztük Mika Tivadar egykori házát is.
Avruch és befektetőtársa előtt innentől két út állt: hagyják üresen szétrohadni az épületet, hogy aztán évek múlva építhessenek valamit a helyére (lásd a Király utca 40. alatti Rabicsek-ház vagy a Hungária fürdő hírhedt eseteit), vagy újragondolják az eredeti tervet, és - ahogy mondták - "befektetőből fejlesztővé" válnak. Pár évnyi hezitálás után az utóbbi mellett döntöttek. A 2009-ben kezdődő, Georgette és fia, Michael által koordinált felújítás nyomán először a földszintre és a szomszédos telekre költözött be bérlőként az egykori háztulajdonos nevét viselő szórakozóhely, úgy két évvel ezelőtt. A recept, vagyis hogy a hirtelen jött védettség és a banki hitelezés leállása miatt üresen álló ingatlanokba szórakozóhelyeket költöztetnek, a környék számos pontján jelent ideiglenes, de jól működő megoldást - például az Akácfa utcai Fogasháznál, amely a szomszédos házakkal együtt szintén Avruch tulajdona. De a Kazinczy utca 47. egy lépéssel előrébb jár, hiszen teljesen felújították, az egykori gyárépület helyén álló hátsó szárnnyal együtt, és összesen tizenhat, 48-110 négyzetméter közötti apartmant alakítottak ki. "Ha mindet ki tudjuk adni, akkor lesz némi ésszerű profitja a beruházásnak" - mondta Georgette Avruch október 25-én, a ház ünnepélyes átadásán.
A Mika Tivadar Rt. egykori székháza a körülményekhez képest valóban mintaszerűen újult meg. A homlokzat és a belső lépcsőház visszakapta eredeti, építészetileg nem kifejezetten értékes, de a negyedre és a korra igen jellemző díszeit. A hátsó szárny különlegessége, hogy ötméteres belmagasságú, azaz galériázható tereket alakított ki Szmetana Kristóf építész - akihez belsőépítészként Prepeliczay Frey Mónika társult -, tisztességes, de nem különösebben izgalmas módon. Az egyetlen érdekes momentum a vadszőlővel befuttatott, magában álló udvari lift lehet, ha a műanyag cserepekbe ültetett csenevész növénykéknek is lesz ehhez hajlandóságuk. A műemlék utcai szárnyban található, illetve a költői túlzással loftként propagált hátsó lakások szerkezetkészek, egyelőre nem sokat mutatnak, de a kilátás tiszta: szinte mindegyikből a szomszédos telken működő szórakozóhelyre látni. Ide Georgette Avruch - ha egyszer talál finanszírozót - egy L alakú lakóházat képzel a Mika Tivadar Házéval közös kerttel, de - mint mondta - jelenleg nincs pénz sem építeni, sem eladni, pedig valahogy el kellene indítani az építőipart.
Ez az aranykor
Bár a fejlesztők egyértelműen új, a környék történelmi épületeinek megmentésére kiválóan alkalmas receptnek tartják a projektet, a Mika Tivadar Ház sikere több szempontból kompromisszumos. Az épület túlélt, a fejlesztő egyezségre jutott az önkormányzattal és a műemlékesekkel. A történetileg értékes hátsó rész azonban odalett, a projekt a tervezettnél sokkal több időbe és pénzbe került, az utcai szárny megóvása miatt pedig nincs parkoló a lakásokhoz, ami a Belső-Erzsébetvárosban nem mindegy. A fejlesztői gondolkodás önmagában már csak azért sem biztosíthatja a pesti zsidónegyed jövőjét, mert a hetedik már ma is Budapest legnagyobb népsűrűségű és legkevesebb zöldfelülettel rendelkező kerületei közé tartozik.
Ráadásul a városrész múltjának számos emléke eltűnt, nem kis részben a közelmúlt erzsébetvárosi vezetőinek gondatlanságából. A Holló utcai Ezüstműves-házat, a helyi iparosmúlt fontos emlékét például maga az önkormányzat bontatta le 2004-ben; vele együtt oda az utca nagyobbik része, de a Kazinczy, a Király, a Wesselényi utcát is megtépázták a kétezres évek. Mindeközben az önkormányzat számára kontrollálhatatlan, ezért egyértelmű, bár leplezett rosszindulattal szemlélt folyamat eredményeként a városrész új szerepet kapott: Budapest legsikkesebb, egyedi hangulatú szórakozónegyedévé vált. A civil örökségvédők és az ingatlanfejlesztők eltérő okokból ugyan, de egyaránt szerepet játszottak abban, hogy az elsiratott pesti zsidónegyed jelenleg egyfajta rövid aranykort él meg, anélkül, hogy ezt bárki tudatosítaná. Voltaképp a véletlen szerencsének köszönhetően vált itthoni és külföldi fiatalokat vonzó, pezsgő hellyé, egyszersmind az alternatív zsidó kultúra központjává. Az önkormányzat ebbe a folyamatba az utóbbi években - tükrözve saját, teljes értetlenségét - útburkolat- és homlokzatfelújításokkal kapcsolódott be.
Nem mintha erre nem lenne szükség - de fogy az idő. A zsidónegyed jelenlegi, minden kétség ellenére áldásos állapota kizárólag a válság beköszöntének és az örökségvédelem pillanatnyi józanságának köszönhető, és aligha tarthat tovább néhány évnél. (Bár a gazdasági krízis tartósabbnak tűnik, mint a hazai műemlékvédelem tízéves szakmai szervezete, amit néhány héttel ezelőtt aprított forgácsokra a befektetők érdekeire hivatkozó nagypolitika.) Aztán újra beindulnak a betonkeverők, eltűnnek a ma még romkocsmáknak helyet adó üres telkek, a lakókkal újrasűrűsödő városrészből lassan kikopik majd az éjszakai élet és a kultúra. Mi marad helyette? Ha a közeljövőt is a fejlesztői szemlélet uralja, vagyis az önkormányzat nem tudatosítja az eredeti formájában megőrzött és helyrehozott építészeti örökségben rejlő potenciált, jószerével semmi. Hungarocellel helyrepofozott homlokzatok mögött sokemeletes lakóudvarok, a foghíjakon semmitmondó tucatházak.
A kerület "őrangyalának" számító, idén nyolcéves Óvás! Egyesület alapítója, Perczel Anna szerint a tág értelemben vett pesti zsidónegyed körülbelül 365 házból áll. Egy most megújult közülük, de ezzel az is nyilvánvalóvá vált, hogy még 364 receptre lenne szükség. Olyanra is, amire eddig senki sem gondolt.
A szerző a hg.hu főszerkesztője.
A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Magyar Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.
