Kiállítás

Fryderyk chopin museum

Képzőművészet

A nemzetközi repülőtér és a nagy múltú zeneakadémia Varsóban épp­úgy Chopin nevét viseli, ahogyan Budapesten meg Liszt Ferencét, azonban a párhuzam ezúttal nagyságrendi különbséget takar: a lengyel fővárosban ugyanis tényleg valóságos Chopin-kultusz tombol. Ennek egyik leglátványosabb és okvetlenül középponti helyszíne az Ostrogski palotában működő Fryderyk Chopin Museum, amely újfent csak távolról, megdöntött fejjel és hunyorított szemmel nézve hasonlít a mi sokérdemű, ám szerény Andrássy úti Liszt Ferenc Emlékmúzeumunkra. A többemeletes, így aztán még a bejárat szintje alatt is Chopinnel elárasztott multimé­diás állandó kiállítás természetesen ezernyi relikviát tár a látogatók elé: gyerekkori karikatúrától (a kis Fryderyk bájosan rajzolt) és iskolai órarendtől egészen a zongora poétájának ama Pleyel márkájú instrumentumáig, amelyet életének utolsó két esztendejében használt.
A személyes tárgyak mellett azonban az emberi arcél, a társas környezet és a történelmi kor is elénk rajzolódik – méghozzá egymással következetesen összehozva. Az egyik terem feliratai a világpolgár Chopin különféle lengyel, osztrák, francia és spanyol lakcímeit, míg egy másik terem vezérigéi a komponista útlevelében található személyleírás adatait sorjázzák, miközben természetesen apróra megismerhetjük a férfiruhás polgárpukkasztónak, az írónő George Sandnak meg az ő feminin alkatú Chip-Chipjének mozgalmas és korántsem szabványosan „romantikus” kapcsolatát is. A legalsó szintet pedig mindenestől betölti Chopin zongoraközpontú életműve: kényelmes fülkékben, kutatói asztaloknál és a kottatartóra tetszés szerint kitett műveket leolvasó és lejátszó installáció révén egyre csak szólnak, csak szólnak a mazurkák, polonézek, balladák és etűdök. Igaz, azok felcsendülnek megannyi köztéri Chopin-padon is, szerte a lengyel fővárosban – és a padok nem tartanak hétfői szünnapot sem.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.