Képzőművészet

Az 1971 óta Düsseldorfban élő szobrászművész neve itthon talán kevésbé cseng ismerősen, pedig Joseph Beuys igen nagyra tartotta, s az egyik legrangosabb, bár nem műkereskedelmi „kommerszben” utazó német galéria, az Erhard Klein képviseli műveit. Leghíresebb munkáját 1987-ben a Frankfurt am Main-i Dresdner Bank páncéltermében készítette el – 248 darab, egyenként tizenkét és fél kilós aranyrúdból.

A kiállítás címében megjelenő idézet Kassák Lajostól származik – ezen belül a Tisztaság könyvében (1926) megjelentetett számozott versek közül a 41.-ből. De ugyanekkor jelentek meg a Nyugatban az Egy ember élete első kötetének fejezetei is.

A ház eladó, számos munkatárs távozott, néhány külső kiállításon kívül nem sok minden történik. Átalakulás előtt a Kogart – mondják, bár úgy tűnik, a megszűnés felé tart.

Istenről, hazáról, kis és nagy Magyarországról szól ez az év (is) még mindig, már megint, de most markazitos pártába lehet foglalni a toposzt: száz éve tört ki az első világháború, aminek a végén az lett, ami lett; aktualizálni lehet a gyászt, ama első, szarajevói golyó kilövésének durranását, majd az utolsó pezsgőspalack kinyitásának pukkanását a Nagy-Trianonban.

A sárospataki Rákóczi-vár pont olyan, amilyennek egy kisgyerekes várnak lennie kell. Nem fekszik bevehetetlen sziklameredélyen, viszont mellette kanyarog a Bodrog; van benne Vörös-torony és olaszbástya, filc cipővédőben végigszánkázható kiállítás, titkos szoba (ahol sub rosa a Wesselényi-összeesküvést szőtték), történelmi játszótér és a várárokba telepített pávacsalád.

A Mátyás téri Gallery8-ban megrendezett és augusztus 2-án megnyílt kiállítás az auschwitzi cigánytábor elpusztításának 70. évfordulójára emlékezik: 1944-ben ezen a napon gyilkoltak le az SS-katonák több mint három­ezer roma embert. Az akkor tizenegy éves Ceija Stojka maga is a tábor „lakója” volt, viszont négy testvérével és édesanyjával együtt túlélte a porrajmost. (Édesapját már korábban meggyilkolták Dachauban.)

Mára a par excellence under­groundnak indult (mail-art) vagy a műtárgypiacot ab ovo elutasító mozgalmak, művészeti irányzatok (fluxus, koncept art) produktumai bevonultak a nagy múzeumok kiállítótereibe – hírnevet és elismerést biztosítva az alkotóknak.

Talán száz méterre a Szabadság téri förmedvénytől található a Higgs Mező galéria és kávézó. A nyitott és visszafogottan modern (bár semmiképpen sem steril) térben látható kiállítás ékesen bizonyítja, hogy a Párkányi Raab-féle giccsparádé és Melocco "leples bitangjai" ellenére is van magyar szobrászat.

A 2002-ben alapított és 2006 óta a Ráday utcában működő 2B Galéria profilja szerint a művészeti ágak közötti határterületre fókuszál - ebbe például belefér kortárs kerékpárvázak vagy vállfára készült művek bemutatása, és egy nemzetközi útlevél- és személyigazolvány-kiállítás is (256 művész részvételével).

Kettéoszthatjuk a világot, vannak az olvasó, művelt, csendes, szelíd nők, illetve a balga, érzéki, veszélyesek. Hát, nem ilyen egyszerű. Korunk fontos, állandóan formálódó kérdését feszegeti az irodalmi múzeum új kiállítása: hogyan olvastak és mit írtak a nők a különböző évszázadokban? Valóban veszélyes volt a társadalomra a művelt nő? Ki gondolta ki ezt a hülyeséget, és miért? Mi a nő metaforája, hol a nő helye a "nemzeti" művelődéstörténetben?

Stanley Kubrick van annyira fontos alkotója a filmtörténetnek, egyúttal annyira erős mágnese a mozipénztáraknak, hogy az életművét bemutató kiállításnak bőven legyen hová nyúlnia az olyan bűnös élvezetet jelentő szórakoztatástól kezdve, mint a Mechanikus narancs Moloko-tejbárjának széttett lábú nő­szobrai egészen az olyan filmszakmai finomságokig, mint a steadicam használata vagy az újszerű vágótechnikák bemutatása.

Munkácsy trilógiájának jelenlegi tulajdonosai, köztük a jobboldali kulturális rendszerváltást hirdető Pákh Imre igyekeznek egyre feljebb srófolni a képek árát. A kormány ezt kivédendő inkább rendelettel köti meg a saját kezét.

Bár a dada(izmus) mint mozgalom időbe vetésének mozdulata már 1916. február 5-én, Zürichben lezárult - s ugyanígy önfelszámolásának egzakt, meghirdetett, mégsem végbe menő pillanatairól is értesítve vagyunk a húszas évek elejéről -, a dadaistaság kezdetei és végzetei is elomlanak; olybá tűnik, a hivatalos dadatörténet még dadátlanul, Marcel Duchamp-nak a New York-i Armory Show-n való feltűnésével kezdődik 1913. február 17. és március 13. között, múlása pedig máig nem abszolválódott: neóvá, majd poszttá transzfigurálódva a mindörökkébe hajlik.