Képzőművészet

A Ludwig-gyűjtemény szovjet-orosz szekciójának ezernél is több művéből Pesten alig félszáz darabot őriznek letétileg, most látványos amalgámként ezek töltenek ki egy emeletnyi teremsort.

Nyilván senki sem gondolja, hogy egy kortárs képzőművész magától lesz ismert vagy sikeres. A kortárs művészeti szcéna is olyan, mint a piac.

Ma nyitott meg Budapesten a Csontváry-kiállítás. Nem kellett hozzá múzeum és szakértők, és nem volt akadály az üzleti terv vagy a kurátori koncepció hiánya sem. Akár a falakat is megbontják, hogy az államtitkár úr régi jó embere megvalósíthassa álmát.

Bárhogy is tagadják a művészettörténészek/műkritikusok, mindenkinek vannak kedvenc művészei vagy művészeti irányzatai.

Igazi kincsre akadtunk. Íme, a mindent elsöprő életútinterjú St. Auby Tamással, a TNPU szuperintendánsával, a legendás nem-művészet-művésszel.

Sokan nekifutottak, hogy világhírűvé tegyék a festőt, de megsértődtek, amikor nem kapta meg a kellő tiszteletet. Picasso mondott róla egy erőset, de ennél többre lenne szükség.

A művésznek Magyarországon két éve volt utoljára egyéni kiállítása; ráadásul a Faur Zsófi Galériában most látható anyagot eredetileg Amerikában mutatták volna be. Az itthoni debütálás mégis szerencsésebb, hiszen bármennyire univerzálisan dekódolható a tizenhárom (nyolc nagyobb és öt kisebb méretű) festmény, mégis felbukkannak bennük sajátosan magyar kulturális, szociológiai és politikai vonatkozások.

Szőcs Géza milánói ámokfutása mellett méltatlanul kevés figyelem jut Velencére. Pedig itt sem tétlenkedett a párt: a szakmai felügyeletet gyengítették, és a hozzá nem értő, de drágán dolgozó nemzeti biztos kapott ajándékba egy fölösleges programirodát is.

Miközben a hátországban még viccesnek szánt „háborús étlapokat” lehetett látni belgrádi haramialevessel és belga vagdalt hússal, kinn, a fronton már kanállal mérték a csajkákba a szétmorzsolódott „komiszkenyeret”, már ha nem éppen némi húst adtak bele rizzsel egybefőzve, levespéppel.

Úgyszólván gyerekként hagyta el az országot, külföldön színházat, zenekart, galériát szervezett.

Pillanatig sem hiszem, hogy legendássá tehetem a V betűt, különösen nem a valaha volt T-k ragyogásának fényével szemben, de végtelenül leegyszerűsítve a helyzetet úgy látom, a Nemzeti Szalon rendezése és léte, valamint jövendője körülményeinek leírásához a három V: voluntarizmus, véletlen, vereség alkalmas a leg­inkább.

A bukaresti illetőségű művészt egy magyar kurátor vitte ki Velencébe, azóta összefirkálta már a világ egyik vezető múzeuma, a New York-i MoMa falait is. Most a Dohány utcai Hátsó Kapu kirakatában láthatjuk munkáját az Off-Biennále keretében.