Képzőművészet

A még friss-ropogós Hervadó virágok mellett immár a mozikból réges-régen kikopott, e jeles alkalomra azonban gondosan kipucolt Jarmusch-régiségek is birtokba vehetők DVD-n. Négy alapdarab az időszámítás előtti nyolcvanas (korai kilencvenes) évekből, plusz egy laza csuklójú tornamutatvány tavalyról, és az életmű jó része máris a polcon hever.

A zsűri a legjobbnak ítélt produkciónak első alkalommal adományoz dupla fenekű, vízzel töltött papírnehezékre emlékeztető díjat és elkölthetetlen pénzösszeget.

Ali Farka Touré 1939-ben született Maliban, a Niger-parti Kanau faluban. Tizedik fiúgyermeke volt édesanyjának, s az első, aki túlélte a csecsemőkort. Azokban a családokban, ahol halott gyermek volt, az a szokás járta, hogy becenevet kapjanak az élők, így lett belőle Farka, ami azt jelenti: szamár.

Melyik a kancellári hivatal? - kérdezzük a Reichstagnál várakozó fiatal sofőrtől, merthogy a két vadonatúj épület közül jobb lenne nem a másikat megcélozni, időre megyünk, és figyelmeztettek, legyünk pontosak, lassú a biztonsági ellenőrzés.

Az orosz-magyar kulturális kapcsolatok legújabb kori bimbózását ismét volt szerencsénk...

Joggal, ám a kelleténél talán szelídebben veti föl a Duna forrásának problémáját Esterházy Péter tárgyunk szempontjából forrásértékű művében, a Hahn-Hahn grófnő pillantásában - melyből Forgács Péter a "Hogy mi a Duna, azt én mondom meg" idézetet veszi a kiállítás (egyik) mottójaként. Merthogy ez a forrásügy több mint gyanús: két meglévő folyócska derűsen együvé csörgedező párosába harmadikként belefolyni, nevüket félretolva a magunkét rájuk kényszeríteni - ezt a hivalkodóan pimasz és erőszakos tolakodást még az sem menti, hogy a Breg is, a Brigach is sutábban hangzik, mint az, hogy Donau. Vagy Dunav, Dunaj, Dunarea, Duna. És ha a Breg- vagy a Brigach-párt skandalumot kiált, akkor bizony jól tesszük, ha csendben kivárjuk, míg elül a zaj, megfárad a felhorgadás. A Duna meg úgyis Duna marad, s miközben lágy, iszapos nyugalmat (mondják: bölcsességet) tettet, folytatja titkos-piszkos kis üzelmeit, jól meghalásztat mindenkit a zavarosában.

Debrecen manapság a nagy formátumú építészeti termelés éllovasa Magyarországon. Kósa Lajos polgármester első négy évének ujjlenyomata a Kossuth tér rendezése volt, a második ciklus presztízsberuházása a Kölcsey Központ (lásd: Magyar Narancs, 2005. október 27.). Ha csak a belvárosban maradunk, akkor is tovább sorolhatjuk az úgynevezett polgári Magyarország első számú városának készülő és új emlékműveit: a Debreceni Egyetem Élettudományi Központ és Könyvtárat, a hamarosan átadandó új Debreceni Ítélőtáblát, no meg a piac és kul-turális, kereskedelmi (stb.) központ tervét. A mennyiség mindenesetre a kulturális főváros esetére borítékolt üveghegy nélkül is lehengerlő. Mindez azért is különösen érdekes, mert a négy újabb projekt egyike, az egyetem bővítése a 2005-ös év - szerintem - legjobb középület-együttese; Golda János, Szenderffy Gábor és Megyik János munkája. Ám nem mindenki osztja ezt a véleményt (sőt), ezért utánajártunk.

A kanadai filmrendező leginkább a borzalmak robotosaként ismert. Életműve azonban némileg túlmutat a rémisztgetésen.

Ady Endre hajdani törzskocsmája az elmúlt években a Goethe Intézet földszinti traktusaként, Eckermann néven vált népszerű kávéházzá. Nemrég ismét Három Holló lett - de hogy meg is maradhat-e, az kemény ingatlanhasznosítási kérdés.

Tíz évvel azután, hogy a nagy-világ megismerte, Budapesten is bemutatkozott Zbigniew Libera. Ahhoz, hogy egy lengyel képzőművész hazáján és a művészeti életen kívül is reakciót váltson ki, rettenetesen érzékeny pontra kell rátapintania.

Amikor a '93-ban kifulladó BID, a Berlini Független Zenei Napok hamvain életre kelt a (koncertekből, vásárból és szakmai konferenciákból álló) WOrld Music EXpo, jól lehetett látni, hogy miből lett a cserebogár, de hogy milyen magasra röpül, azt nem sejtette senki sem. Nézzük csak!

Londonban és online már fél éve kaphatók, de most végre itthon is megjelentek a 60-as, 70-es évek magyar dzsesszfelvételeiből válogatott lemezek.

Õrzök egy pikcsört a régmúlt-ból a dunántúli nagyanyámról; ül a konyhában, előtte répa és alma a földön (a padló réseiben cirok), aztán tropikóla, mögötte hímzett falvédő, a szövege néhai férjére, az általam nem ismert nagyapámra utal.