A környezetvédők „zöldgalléros bűnözők” – hallotta gyakran Orbánéktól Ángyán József

Hogyan foglalnak teret a NER-közeli körök a Balatonnál, esetenként bírósági ítéleteken, törvényi tiltásokon, rendeleteken is átlépve, újabban ezt már nyíltan is felvállalva? A Narancs.hu cikksorozatában a nagy nyomulás hátterével, módszereivel foglalkozott, arra keresve a választ: hogyan jutottunk el a máig, amikor már-már a NER maga a törvény. A befejező részben interjúnkban az Orbán-kormány egykori vidékfejlesztési államtitkárával, Ángyán Józseffel vesszük végig: hogyan látta belülről a kezdeteket, és hová jutott azóta a NER a nagy balatoni és országos lenyúlásban?  

magyarnarancs.hu: Államtitkárként, még a NER „részeként” miként érzékelte a hatalom térfoglalási szándékát ?

Ángyán József: Ellenzékben nem annyira feltűnő, ám nekem kormányzati pozícióban is időre volt szükségem, mire nyilvánvalóvá vált: a széthordható közvagyonra rárepülő zsákmányszerző csoportok fogságába került az állam, valóságos „maffiahálózatok” működtetik a kormányzati intézményeket. Nálunk még ma is tart (a sokunk számára csalódást jelentő „rendszerváltás” óta) a megkésett eredeti tőkefelhalmozás. Annak eldöntése történik hosszú időre, hogy ki lesz fenn, és ki lenn. Egy gazdasági-hatalmi dinasztiaépítő, mohó zsákmányszerző csoport eredeti vagyongyarapításának vagyunk tanúi a politikába való direkt beépüléssel, a kapcsolati, hálózati tőke és a hatalmi pozícióból fakadó bennfentes információk gátlástalan felhasználásával. Ilyen körülmények között a magánvagyonok gyarapításához nem gazdasági zsenialitás kell, egyszerűbb a mások – általában a közösségek – által megőrzött, illetve létrehozott, összeadott és felhalmozott közös értékek megrablása. Ez folyik a Balatonnál is, az egyik legértékesebb, legfontosabb természeti kincsünk sem lehet kivétel. Viszik a Balatont is.

magyarnarancs.hu: Ezek a „zsákmányszerző csoportok” diktálják a törvényeket is?

ÁJ: Pontosan. A NER mára a rokoni, baráti és/vagy üzleti érdekcsoportok szerzési és egyéb igényeit kielégítő törvényi, intézményi és költségvetési környezetté lett. Ez, valamint a rendeleti kormányzás a zsákmányszerzést szinte korlátlanná és ellenőrizhetetlenné teszi. Egy vidéki fórumon az egyik gazda erre a helyzetre azt a találó megjegyzést tette, hogy „fönt korábban is loptak, de az úri lakoma morzsái azért az asztal alá is lehullottak, ezek viszont a lakoma végén az asztalterítő négy sarkát is összefogják, és a morzsákat is elviszik”. Mára nálunk a korrupciónak egy olyan szintje jött létre, amelyben már nem az állami hivatalnokot vagy a döntéshozót vásárolják meg, hanem a gazdasági érdekcsoportok saját embereiket helyezik törvényhozási vagy kormányzati döntéshozó pozícióba, akiknek az a feladata, hogy „intézzék a család ügyeit”. A politika felső szintjén közszájon forog, hogy kormányalakításkor a miniszterek, államtitkárok többségét közvetlenül az ezeket a „maffiacsaládokat” irányító oligarchák „delegálják”. Ahol pedig nagyobb megrabolható közkasszák, illetve nagy, még széthordható közvagyon van (ilyen a közös költségvetésünk, az állam működtetéséhez átadott kincstári-, valamint az államnak átengedett vállalkozói vagyon, továbbá a termőföld és közös természeti értékeink), oda a saját ember mellé a szovjet típusú titkosszolgálatoknál szokásos „tartótisztet” is helyeznek. Ő tartja a közvetlen kapcsolatot a „keresztapával”, hozza az utasításokat, nem egyszer – a család érdekeit kielégítő jogi megoldásokat már tartalmazó – kész rendelet- vagy törvénytervezeteket, és viszi az információkat. Fontos elem, hogy a miniszterektől kezdve az államtitkárokon és állami intézmények vezetőin át az országgyűlési képviselőkig a kiválasztás alapkövetelménye a kinevező iránti feltétlen lojalitás, a kérdezés nélküli végrehajtás.

Az az irányelv is erőteljesen érvényesül, hogy a kiválasztott a képességeit messze meghaladó pozícióba kerüljön, mert így minden körülmények között kézben tartható,

hiszen a kinevező jóindulatától függ az a jólét és életszínvonal, amit tehetsége és képességei alapján bizonyosan nem tudna magának, családjának és rokoni/baráti körének biztosítani. Ha pedig egy-egy gazemberség felszínre kerül, könnyű azt válaszolni: tessék bírósághoz fordulni. Hiszen aki ezt mondja, maga rendelte-hozta a törvényt, ami szerint a gazemberség törvényes lehet. A vége pedig mindig az, hogy a köz megrablásából származó hasznon a politikai és gazdasági szereplők megosztoznak.

magyarnarancs.hu: Mint Völner Pál és Schadl György?

ÁJ: Akár ők is, de ez az eset csak a jéghegy csúcsa.

 
Ángyán József
Forrás: Ángyán József Facebook

magyarnarancs.hu: Ahogyan leírta a NER-t, azt már Ön belülről is tapasztalta, míg meg nem elégelte?

ÁJ: Brutális volt azzal szembesülni, hogy az állam a globális és hazai nagytőke magánérdekei mellé áll a helyi közösségek érdekeivel és értékeivel szemben. A „maffiacsaládok” és oligarchák tevékenysége államtitkári munkámat is ellehetetlenítette, és – nem kívánva mind ehhez asszisztálni – sokak meglepetésére felálltam, visszaadtam megbízatásomat, és távoztam a politikából. A „tartótisztre” egy példa a saját, közvetlen tapasztalataimból:

az agrártárcát Simicska Lajos korábbi üzlettársa tartotta a kezében.

A teljhatalmú „keresztapa” és körei határoztak meg – a személyzeti politikától a szervezeti felépítésen át a törvények és rendeletek tartalmáig – szinte mindent az agrártárcánál. Közte és Fazekas Sándor miniszter között a közvetlen kapcsolatot mintegy klasszikus „tartótisztként” egy közeli rokona biztosította, akit Fazekas nekem személyes tanácsadójaként mutatott be. Bár a minisztériumban nem volt státuszban, időnként úgy intézkedett, hogy hamarosan rá kellett jönnöm: ez az ember nem egy egyszerű tanácsadó. Egy ízben például Fazekassal négyszemközt beszélgettem és az említett rokon egyszerűen benyitott, átadta a miniszternek egy rendelettervezet kész szövegét, amit ők már tokkal-vonóval megírhattak. Fazekas megköszönte, átfutotta, aláírta és miniszteri rendelet lett belőle.

magyarnarancs.hu: Hogyan látja, a balatoni nyomulás „csak” az egyik ékes példája annak, ahogyan felvázolta a NER működését?

ÁJ: Igen, természetesen. A rendszer kiteljesedését látványos klientúraépítés jellemezte és jellemzi. A gazdaság korábban döntően piaci alapon működő szektoraiban is dominánssá váltak az újgazdag haverok, akik „lezsugázott” közbeszerzések és állami beavatkozások segítségével a semmiből építették ki cégbirodalmaikat (a miniszterelnök „pénztárnoka”, lánya, veje, „kötélbarátja” és a több baráti oligarcha köré épülő összefonódások tengerében ma már alig kibogozható, hogy melyik hotel, kemping, szálloda vagy kikötő kié is valójában, csak azt lehet tudni biztosan, hogy a NER-é). Ezek az új „NER-lovagok” ráadásul már „kijöttek a fényre” az árnyékból, üzelmeiket nyíltan folytatják, beférkőzve mindennapjainkba, alapvetően megváltoztatva közös nemzeti kincsünk, a Balaton arculatát is. Az sem probléma, ha a zsákmányszerzést jogi szabályozás akadályozza, hiszen az ma a NER-ben gyorsan megváltoztatható. De lám, a Balaton védelmében 2000-ben hozott, a vízparti sáv használatát szabályozó, azóta is érvényben lévő törvény sem akadálya annak, hogy a part beépülhessen Siófoktól Keszthelyig, hogy a vízpart egyre több helyütt megközelíthetetlenné váljon a „földi halandók” számára. A NER egyébként is a környezetvédelmet csak akadályozó tényezőnek tekinti. Mi több, Orbán és köre a környezet védelmét a gazdasági nyomulást akadályozó „baloldali gazemberségnek”, a környezetvédőket pedig egyenesen „zöldgalléros bűnözőknek” tartja,

a területért felelős egykori államtitkártársam megjegyzése szerint egyenesen gyűlöli,

amiről magam is több esetben személyesen meggyőződhettem. Nem véletlen tehát, hogy az Orbán-rezsim első intézkedései közt előbb az önálló környezetvédelmi tárcát, majd az államtitkárságot is megszüntette, és végül – a vidékfejlesztés intézményrendszeréhez hasonlóan – a környezetvédelmi hatóságokat is kiüresítette, felszámolta és a kormányhivatalokba olvasztotta. Ilyen közegben azután nem véletlen, hogy a Balaton parti sávjában a természetkárosítás, a környezetszennyezés, valamint a szabálytalan vagy engedély nélküli építkezések ellen sohasem volt és ma sincs szigorú és kitartó fellépés. A Balaton példája is arra figyelmeztet, hogy ez a rendszer katasztrófához vezet, és a jövő generációi érdekében is meg kell tőle védenünk helyi közösségeinket és természeti értékeinket. 

magyarnarancs.hu: Sok évvel ezelőtt kezdett földjelentéseihez (melyekben megyéről megyére összegezte, kiknek a kezébe kerültek az állami földek) rendre azt a bibliai idézetet írta mottóul: „Megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz benneteket”. Hogyan látja ma, akarják-e tömegek az igazságot, pláne szabaddá lenni?

ÁJ: Ahogyan Bródy János énekli, „ezek ugyanazok”, annyi különbséggel, hogy sérthetetlenségük biztos tudatában talán még mohóbbak, mégis úgy vélem: az igazság kimondása akkor is fontos, ha nem is igénylik, sőt nem is örülnek annak túl sokan, ráadásul nem is hoz azonnal látványos változást a lelkekben és a fejekben. Ám azért hiszem, hogy előbb vagy utóbb, de utat tör magának, „mossa a partot” és segíti a változást. Más utat pillanatnyilag nem nagyon látok a rendszer megváltoztatására, és persze bízzunk a Gondviselésben – de abban feltétlenül!

A NER balatoni nyomulásáról szóló cikksorozatunk korábbi részei ezek voltak:

A Narancs.hu azt is számba vette, milyen környezetromboló és hasonló beruházások valósultak meg vagy éppen folynak a tónál. A jobbára NER-es projekteket ebben a cikkünkben összegeztük:

Cikkünk a Transparency International Magyarország mentorprogramja keretében készült.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk