Felmondtak nyolc bérlőnek a szegedi nyugdíjasházban

Kis-Magyarország

A Gesztenyeliget üzemeltetője rájött, hogy elődei rosszul számolták a díjat, emelt, és az elmaradást is kéri visszamenőleg.

Április 18-i hatállyal felmondta nyolc nyugdíjas bérleti szerződését az újszegedi Gesztenyeliget apartmanház működtetője. Bartha László, a Pax et Vita Kft. ügyvezetője az érintettek egyikének, Szebenyi Gábornak küldött levélben emlékeztet arra, hogy a lakónak 51 ezer 728 forint az alapdíjtartozása, ezt január végéig kellett volna befizetnie. Mivel nem tette meg, március 4-én Bartha felmondta a 2017 decemberében kötött bérleti szerződést.

„Felszólítom Önt, hogy a bérelt apartmant a felmondási idő utolsó napjára ürítse ki, és azt a szerződéskötéskori állapotban bocsássa a rendelkezésünkre. Továbbá kérem, hogy minden hátralékos alapdíj tartozását társaságunk felé fizessen meg!” – olvasható a levélben.

Erre lehetett számítani.

Arról, hogyan jött létre és miképpen működött a Gesztenyeliget, a Narancs.hu és a Magyar Narancs több cikkben is beszámolt.

A ház bérlőinek többsége annak idején egy-egy lakás árát fizette be, és holtig tartó bérleti jogot kapott érte egy-egy apartmanra. A ház vállalta, hogy gondoskodik róla, a szerződések rögzíti az igénybe vehető szolgáltatásokat és a fizetendő díjat. A Gesztenyeligetet alapító céget azonban felszámolták, büntetőeljárás is zajlik még az ügyben. A felszámoló a házat értékesítette.

Bár a közüzemi díjak elszámolása fölött az alapítóval is voltak vitáik az ott lakó nyugdíjasoknak, igazán az új tulajdonossal gyűlt meg a bajuk. Kiderült például, hogy az apartmanjaik mérete és fogyasztásuk alapján elvileg jogosultak lennének a rezsicsökkentett díjakat fizetni, erre technikai okokból még sincs lehetőségük. Közös képviselőjük, Szebenyi Gábor emiatt hosszan és eredménytelenül hadakozott a ház működtetőjével.

Új helyzetet teremtett a múlt év végén, amikor a Pax et Vita Kft. ráébredt, hogy egy korábbi, még a felszámolóval kötött megállapodás értelmében a lakók a kelleténél kevesebbet fizettek a szolgáltatásokért. Emiatt díjat emelt, és az általa számolt elmaradást visszamenőleg is követeli. Ez van, akinél milliós tétel.

A nyugdíjas bérlők, akik vitatják a Pax et Vita számolási módját, összefogtak, ügyvédet fogadtak. Elhatározták, visszaküldik az emelt összegről szóló számlát a kft.-nek, azzal, hogy csak a legutóbbi alapdíj 17,6 százalékkal emelt mértékét fogják kifizetni. Amit azon felül követel a kft., visszamenőleg is, arról ítéljen a bíróság.

Botos József ügyvéd a Narancs.hu-nak most arról számolt be, hogy

nyolcan kaptak szerződést felmondó levelet Bartha László ügyvezetőtől, de ezt nem tartják korrekt lépésnek.

Botos azt is nehezményezi, hogy bár elmondta Bartha Lászlónak, képviseli a lakókat, vele közölje, ha vitája van velük, az ügyvezető mégis a lakókkal levelez, illetve üzen nekik, külön-külön, váratlan időpontokban, hogy most tessék jönni, mert az ügyvezető úr tárgyalni szeretne. A lakók ügyvédje emlékeztet, bárkit kirakni a lakásából az utcára csakis bírósági eljárás nyomán lehet. Arra várnak, hogy ez az ügy induljon el a maga jogi útján, mert akkor a bíróság megítéli, ki számol jól – meggyőződésük szerint ők.

„Nem értem, hogy egy jogi ügylettel kapcsolatban miért kell nekem még bárkivel beszélnem” – mondta kérdésünkre Bartha László ügyvezető. – „Adott a szerződés, ők nem fizették ki a pénzt, amit egyébként ki kellene fizetniük, és megkapták nyolcan a felmondásukat. Nyolc bérlőnek van a szerződésében harminc napos felmondási idő. Akad, akinél hatvan, másnál kilencven nap szerepel. Ha ők nem fizetik be a hátralékot, ők is meg fogják kapni a felmondást. Az, hogy úgy gondolják, hogy nem ennyit kell fizetniük, pont olyan, mint amikor valaki a földgázszolgáltatótól megkapja a számláját, és úgy gondolja, csak a felét fizeti ki. Ilyen esetben lezárják nála a gázt. Az összes szolgáltató el fogja venni tőlük a szolgáltatást, csak az a kérdés, mi lesz azzal a másik harminccal, aki meg rendesen fizeti.”

A kérdésre, mit lép a kft., ha a bérlők nem költöznek ki az apartmanjaikból, Bartha László azt mondta, mennek tovább, a tulajdonos jogásza gondoskodik a következő lépésről, ő ebben már nem vesz részt.

A történet háttere, hogy a Gesztenyeliget mellett egy magánklinika is épült. Az is gazdát cserélt már, most a Szegedi Tudományegyetem a tulajdonosa. Az egyetemnek a Gesztenyeligetre is elővásárlási joga van. Amikor egy korábbi egyeztetésen a lakók szóba hozták az épületük értékét, azt hallhatták, hogy a ház igazából üres állapotban lenne értékes. Ebből arra következtettek, a cél most az, hogy őket kipaterolják onnan.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.