Helyi viszonyokra szabta az ellenzék a nemzeti konzultáció plakátjait Sümegen

Kis-Magyarország

A fideszes polgármester, Végh László viselt dolgaira és botrányaira reagáltak az átalakított szövegekkel.

Újfajta plakátok tűntek fel szerda este és csütörtök délelőtt a vitákkal és balhékkal sújtott Veszprém megyei kisvárosban, Sümegen. Ahogy a helyi ellenzéki aktivisták a Narancs.hu-nak elmondták, a maguk módján egyszerre szerettek volna reagálni a kormányzat velejéig hazug közpénzből finanszírozott, de csak pártcélokat szolgáló hazug plakátkampányára, de egyben volt mondanivalójuk a helyi fideszes polgármester, Végh László ügyeivel kapcsolatban is.

Lapunk az elmúlt hónapokban többször beszámolt arról, hogy Sümegen a pályázati pénzek elszámolásával baj van, mint ahogy azt is megírtuk: a polgármester élettársának érettségi bizonyítványa hamisítvány. E témát cikkünk nyomán számos sajtóorgánum felkapta.

A Narancs.hu ugyancsak foglalkozott azzal, hogy szabálytalanságok miatt pályázaton elnyert pénzeket kell visszafizetnie a Fidesz-vezetésű önkormányzatának. Megírtuk: a helyi botránysorozat után lemondott egy fideszes önkormányzati képviselő, igaz, ezt ő családi és magánéleti okokkal magyarázta. 

 

Az ellenzék sümegi plakátkampánya a Végh László élettársa körüli botrányra épül. Kiderült, Szabó Krisztina érettségi bizonyítványa hamis, ennek ellenére diplomája van, amit így érvénytelennek kell tekinteni. Szabó mégis e papírok birtokában a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetője. Fizetését Végh László a tavasz elején 861 ezer forintról több mint 1,6 millió forintra emelte. Ezen túlmenően a sümegi egészségügyi fejlesztési iroda vezetésért további közel 400 ezer forintot kap, így fizetése meghaladja a 2 millió forintot.

 
A Szabó Krisztina végzettségére és fizetésére utaló plakát 

A sümegi botránykrónikát jól jellemzi az is, hogy a térség fideszes országgyűlési képviselője, Fenyvesi Zoltán a történtek ellenére kitartott Végh László polgármester mellett. A Fidesz legfelső vezetése viszont úgy döntött, leveszi a sakktábláról Fenyvesit. A jövő áprilisi parlamenti választáson inkább a Sümeg mellett Ajkát és Tapolcát is magában foglaló országgyűlési választókerületben egy nagyágyút, Navracsics Tibor volt frakcióvezetőt, minisztert és EU-biztost indítják a törvényhozási mandátumért. 

 

Navracsicsnak minden bizonnyal a Jobbikban is erősnek és befolyásosnak számító politikussal, Rig Lajos ellenzéki országgyűlési képviselővel kell majd megvívnia a csatát a jövő áprilisi parlamenti választáson a törvényhozási mandátumért. A Lendvai utcában belátták, Fenyvesi Zoltánnak a történtek után esélye sem lett volna, hogy kormánypárti győzelem szülessen ebben a Veszprém megyei választókerületben.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."