Nem tudni, mit csinált és miért mentették fel – adalékok Erdős Norbert fideszes képviselő portréjához

Kis-Magyarország

A napokban Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azonnal hatállyal, indoklás nélkül felmentette Erdős Norbert (Fidesz-KDNP) dél-békési országgyűlési képviselőt miniszteri biztosi teendői alól, amelynek keretében a területfejlesztés közpolitikai összehangolásával kapcsolatos feladatok ellátását koordinálta. Hogy miben is állt a megbízás tartalma, rejtély.

Az alig ötvenkét éves Erdős Norbert politikai értelemben reneszánsz ember. Annyi funkciója, megbízatása, tisztsége volt, hogy ez arról árulkodik, mindenütt bevethető. Vagy egyszerűen csak megbízható és bólogató káder, a hozzáértés pedig csak sokadlagos körülmény. A teljesség igénye nélkül tekintsük át politikai pályafutásának eddigi állomásait!

A Miskolci Egyetem bölcsészkarán történelem szakon végzett Erdős 1993 óta tagja a Fidesznek, 1996-ban egyik alapítója volt a Fidelitasnak. 1998-tól 2002-ig Mezőberényben, majd 2002-től Békésen volt önkormányzati képviselő. 2000-től a dobozi Ifjúsági Üdülő intézményvezetője, 2001-től a Miniszterelnöki Hivatal Békés és térsége területfejlesztési menedzsere volt. Az első Orbán-kormány választási veresége után, 2002-ben lett Békés megye akkor 3-as számú választókerületében országgyűlési képviselő, amelyet 2006-ban és 2010-ben is megőrzött. Az akkori Békés város központú kerület a viharsarki térség legjobboldalibb beállítottságú körzete volt és  maradt.  

2010 és 2011 között az Országgyűlés jegyzője, majd 2011 és 2014 között a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottja lett. A 2014-es európai parlamenti választáson a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség jelöltjeként került be az Európai Parlamentbe (EP). Az sem számított, hogy valós idegennyelv-ismerete nem volt. Itt előbb a kulturális és oktatási bizottságnak, majd a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságnak is tagja lett, később pedig a halászati bizottságban ténykedett. Amikor megszűnt EP-mandátuma, hazajött Magyarországra, és rögtön puhára esett: 2020 novemberétől – történelemtanári bölcsész diplomával – az agrártárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárának nevezték ki – úgy, hogy ekkor már külön intézményként működött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. 

A mindenhol bevethető fideszes legújabb terepe 2022-ban Dél-Békés lett, ahol a Fidesz-KDNP nem merte újraindítani a súlyos bűncselekményekkel a már a vádlottak padján ülő Simonka Györgyöt, a közvélemény pedig hajlott rá, hogy ilyen előzmények után ezt a körzetet az ellenzék eséllyel elviheti. Nem így történt. A legutóbbi választáson némi meglepetésre, ha szoros versenyben is, de nyert a nem a térségben élő, s azzal addig semmilyen kapcsolatot nem ápoló Erdős. Simonka apparátusának néhány meghatározó tagja most az ő csapatát erősíti. A településeket és azok polgármestereit hűbéresként kezeli. Közéleti közösségi oldalán nagyobb részt arról számol be, hogy saját beállítása szerint milyen forrásokat szerzett az adott városoknak és községeknek, noha az esetek nagyobb részében neki ehhez parlamenti képviselőként még nem is lehetett köze.

Nyilvános szereplésein mindenütt mosolyog, minden megígér és saját maga szerint mindent kijár a térségnek. A konfliktusokat kerüli, nem posztol róluk, az erről szóló hírekre semmilyen formában nem reagál. Mostani országgyűlési képviselői mandátumával majdnem egyszerre kapta meg Navracsics Tibor minisztertől a területfejlesztés közpolitikai összehangolásával kapcsolatos feladatok ellátását koordinálását – jelentsen is ez bármit –, miniszteri biztosi tisztségben. Erről a feladatköréről azonban egyetlen, a nyilvánosság előtti megszólalásában sem ejtett egyetlen szót sem, így nem tudni, pontosan mit csinált eddig. Ahogy azt sem, miért mentették fel.

Dél-Békés az ország egyik fejletlen, sokszorosan hátrányos helyzetű térsége, aktuális problémái szembeszökőek. Elég utalni a síküveggyár, a Guardian Orosháza súlyos problémáira, a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás szabálytalan forrásfelhasználása miatti 500 millió forintos visszafizetési kötelezettségre, vagy az orosházi kórház egyre súlyosbodó problémáira. (Lapunk e témákkal rendszeresen foglalkozott.) Erdősnek ezek ügyében egyetlen nyilvános megszólalása sem volt, nem tudni arról, hogy bármit tett-e térségi országgyűlési képviselőként ezen bajok tompításáért, megoldásáért. A dél-békési kistérség viharos üléseire nem ment el, hogy támogatásáról biztosítsa a polgármestereket, a Guardian Orosházában nem tudni ténykedéséről, emellett nem válaszolt orosházi ellenzéki képviselők levelére, amelyben a helyi képviselő-testületi ülésre hívták, hogy a város égető gondjait megbeszéljék.

Néhány nappal ezelőtt, január 4-én jelentették be, hogy a mögöttünk hagyott hétvégétől az orosházi kórházban megszűnik a fekvőbeteg-ellátás az urológiai osztályon és a betegeket az 57 kilométerrel távolabb gyulai kórházba viszik. Ehhez képest négy nappal korábban arról írt Erdős a közösségi közéleti oldalán, hogy találkozott a kórház új, kinevezett igazgatójával, s vele együtt „beszélgetett az intézményben zajló folyamatokról, a tervekről, lehetőségekről, a kórház működéséről”. Azt írta propagandaízű bejegyzésében Bozsár Stefániáról: „Lendülettel és lelkesedéssel vágott neki a vezetői feladatnak. Találkozásunk során személyesen is tapasztaltam az erőt és elhivatottságot, a szülővárosa és annak betegei iránti elkötelezettséget, amellyel az orosházi kórház kötelékében korábban a Belgyógyászati Osztályán és Sürgősségi Betegellátó Osztályán belgyógyászként, diabetológus szakorvosként szolgálta.” A komoly szakmai és szolgáltatási visszalépésről azonban nem volt szó a bejegyzésben.

Érdekes módon felmentését egy szóval sem említi közösségi oldalán, ahol ha kell, három bejegyzést is posztol a magyar labdarúgó-válogatott egy mérkőzéséről. Ezért kérdésekkel fordultunk a képviselőhöz. Azt tudakoltuk, mi az oka, hogy Navracsics Tibor azonnali hatállyal felmentette a 2022 nyarán kezdődő és 2024. június 9-ig szóló miniszteri biztosi megbízása alól. „Miben állt ez a feladat és ezzel kapcsolatban milyen konkrét napi vagy heti feladatokat látott el? Mikor és hogyan számolt be erről a nyilvánosságnak? Milyen összegű havi javadalmazással járt miniszteri biztosi megbízatása?” – fordultunk kérdéseinkkel Erdős Norberthez. Ám eddig nem kaptunk választ tőle. Amint ez megtörténik, közzétesszük.

(Címlapképünk forrása: Erdős Norbert Facebook)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.