Pert nyertek az aligai civilek a NER ellen: nem épülhetnek társasházak a magaspartra

Kis-Magyarország

A Pécsi Törvényszék megsemmisítette a Somogy Vármegyei Kormányhivatal általi, a balatonaligai magaspart tetejére tervezett társasházak építésére kiadott engedélyt.

Erről Bukovszki András, a pert indító Aligai Fürdőegyesület (AFE) alelnöke szerdán beszélt a Narancs.hu-nak. „Időközben kiderítettük azt is, hogy a Club Aligát fejlesztő beruházó nem kevesebb, mint 750 méter hosszan akarta elbontani a löszfalat, ám a bíróság ítélete szerint a páratlan szépségű, ikonikus, több, mint 8 millió éves, helyi védelem alatt álló geológiai érték, a löszfal rézsűs bontására nem kerülhet sor, Aliga fehér sziklái megmenekültek. A törvényszék döntéséről jogi képviselőnk számolt be, a részleteket még mi sem tudjuk, várjuk az írásos végzést” – ismertette a részleteket Bukovszki. (Ugyancsak szerdai hír, hogy a Club Aliga parkjához tervezett kikötő építését is leállította a bíróság.)

Ahogyan azt lapunk több alkalommal is megírta, a Club Aliga-fejlesztés részeként (amit a kormány turisztikai szempontokra hivatkozva nyilvánított kiemelt beruházássá) építenének a NER-közeli befektetők öt darab társasházat, vagyis lakóparkot több száz méter hosszan az aligai magaspart tetejére, amihez a löszfalat is tervezték megbontani.

A Somogy Vármegyei Kormányhivatal már ki is adta az építési engedélyt, mire az Aligai Fürdőgyesület észlelte, hogy milyen környezetrombolás készül. Az AFE pert indított az engedély ellen, azonnali jogvédelmet kérve, amit a Pécsi Törvényszék nemrégiben meg is adott, egyetértve az egyesület érveivel, miszerint „a magaspart megbontásának környezeti hatása minden egyéb körülménytől függetlenül megállapítható, közvetlenül érinti azt a közérdeket, amelyet a bíróságnak, mint védendő értéket figyelembe kellett vennie”.

Szintén megírtuk, hogy míg az AFE „csatába szállt” a „NER-lovagokkal” szemben, ugyanerre a balatonvilágosi képviselő-testület nem volt hajlandó. Két héten belül kétszer is szavazott róla és többségi voksolással úgy döntött: nem lép perbe az AFE oldalán (perbe lépett ugyanakkor a Club Aligát fejlesztő Bayer Property Zrt. az engedélyt kiadó somogyi kormányhivatal oldalán). Sajátos: míg a bíróság szerint az építkezés felfüggesztését a környezeti hatások és a közérdek is indokolja, Takács Károly polgármester érvelése szerint (amit a hat helyi képviselőből három elfogadott, így lett 4-3-as a szavazati arány a képviselő-testületben is tag Bukovszki Andrással és két társával szemben) „az önkormányzatnak, illetve a polgármesternek nincs olyan közvetlen érintettsége, amely indokolná a perbe lépést.” Amikor egyébként a polgármestert az egyik ülésen egy helyi polgár a közönség soraiból kérdőre vonta, hogy miért nem a falu érdeke mellé áll, Takács azt felelte: „Nem a falu, hanem az AFE mellé kellene állni.”

Szélmalomharc a NER-rel szembe menni, ha pedig a kormányhivatalt perli egy falu, annak is lehetnek hátrányos következményei a jelenlegi politikai viszonyok között – hangoztatták a polgármester oldalán álló képviselők az elmúlt testületi üléseken. Az AFE friss „győzelme” ellenben lendületet adhat Bukovszki Andrásék kezdeményezésének: a kisebbségben lévő hármak a balatonvilágosi képviselő-testület feloszlatásának napirendre vételét kérték a napokban. E témában 15 napon belülre kell összehívnia rendkívüli ülést a polgármesternek.

A Narancs.hu Club Aliga-témájú valamennyi cikke itt érhető el.

(Címlapképünkön: az aligai magaspartra tervezett társasházak és a kikötő látványterve. Forrás: Aligai Fürdőegyesület Facebook)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Mások érdekeit nézik” – otthagyta a fideszes roma közösséget az országos önkormányzati elnök

Úgy tűnik, valamilyen feszültség lehetett Sztojka Attila államtitkár és Aba-Horváth István, az országos roma önkormányzat elnöke között, ami miatt utóbbi kilépett a Cigány Közösségek Szövetségéből, ahonnan e szervezet elnöke is távozott. Aba-Horváth lapunknak adott nyilatkozata szerint miközben a felzárkóztatásra elkölthető milliárdok sorsáról nem kérdezik meg, az eddigi saját szövetségesei csorbították volna a hatalmát. 

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.