KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

„A legszemélyesebb módon”

Zoltán Áron színész

Könyv

Verset mond, költőkkel beszélget, minden úton-módon igyekszik népszerűsíteni a költészetet. Innen elindulva beszélgettünk mesterséges intelligenciáról, mesterekről és bábokról, doktori disszertációról.

Magyar Narancs: Nyolc éve vagy a Vígszínház tagja. Mindig oda vágytál?

Zoltán Áron: Nem ilyen szempontból választottam ezt a pályát, sokáig nem voltam tisztában a magyar színházi világ működésével sem. Az osztályfőnökeimmel, Marton Lászlóval, Hegedűs D. Gézával, Forgács Péterrel az előkészítőn találkoztam először, addig nem is nagyon ismertem őket. Az egyetemi évek alatt pedig azt láttam, hogy a Vígszínházban rengeteg fiatal színész van, nem tartottam esélyesnek, hogy odaszerződjek.

MN: Marton Lászlót és Hegedűs D. Gézát a mestereidnek tartod?

ZÁ: Ha öt évvel korábban beszélgetünk, azt mondom igen, de azóta ez átformálódott bennem. Van egy része a művészeti oktatásnak, amelyben a mester-tanítvány viszony szükséges, főleg amíg az ember nem biztos magában annyira, hogy alkotótársként tudjon gondolni a rendezőre. De egy idő után rá kell jönni, hogy ha pusztán végrehajtom azt, amit a tanár mond, akkor csak báb vagyok.

MN: Ez így volt? 

ZÁ: Sokszor volt így. A családomban nem foglalkozott senki színházzal, minden új volt nekem. Az SZFE feszített munkatempója nehezen ment az elején. Hamar túlhajszolt, kimerült lettem, lelkileg, fizikailag és szellemileg is. Tizennyolc évesen nem volt kifejlődött személyiségem, ezért túlságosan is a tanáraimra hagyatkoztam, főleg Marton tanár úrra, akit a mesteremnek tekintettem.

MN: Változott ez benned, miután kiderült, hogy visszaélt a hatalmával? 

ZÁ: A mester-tanítvány viszonynak véget vetett a botrány. Minél magasabb hatalmi pozícióban van az ember, annál jobban tud ártani, és ha ezzel nincs tisztában valaki, az nagyon veszélyes.

MN: Szenvedélyed a vers, olyannyira, hogy négy évvel ezelőtt megszületett a beszélgető sorozatod, a VerShaker. Mivel kezdődött nálad a vers szeretete?

ZÁ: Már csecsemőkoromban rengeteg verset kaptam a szüleimtől. Anyukám empatikus, de zárkózott személyiség, aki sokszor könnyebben fejezi ki magát versek vagy szépirodalmi idézetek segítségével, mint a saját szavaival. Úgy nőttem fel, hogy minden helyzetben verseket idézett. Ez mélyen belém épült, erősen megvan bennem ez a nyelvezet. Persze közben írtam is verseket, az a fajta kamasz voltam, aki minden szélsőséges helyzetről verset ír.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.