KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

„A legszemélyesebb módon”

Zoltán Áron színész

Könyv

Verset mond, költőkkel beszélget, minden úton-módon igyekszik népszerűsíteni a költészetet. Innen elindulva beszélgettünk mesterséges intelligenciáról, mesterekről és bábokról, doktori disszertációról.

Magyar Narancs: Nyolc éve vagy a Vígszínház tagja. Mindig oda vágytál?

Zoltán Áron: Nem ilyen szempontból választottam ezt a pályát, sokáig nem voltam tisztában a magyar színházi világ működésével sem. Az osztályfőnökeimmel, Marton Lászlóval, Hegedűs D. Gézával, Forgács Péterrel az előkészítőn találkoztam először, addig nem is nagyon ismertem őket. Az egyetemi évek alatt pedig azt láttam, hogy a Vígszínházban rengeteg fiatal színész van, nem tartottam esélyesnek, hogy odaszerződjek.

MN: Marton Lászlót és Hegedűs D. Gézát a mestereidnek tartod?

ZÁ: Ha öt évvel korábban beszélgetünk, azt mondom igen, de azóta ez átformálódott bennem. Van egy része a művészeti oktatásnak, amelyben a mester-tanítvány viszony szükséges, főleg amíg az ember nem biztos magában annyira, hogy alkotótársként tudjon gondolni a rendezőre. De egy idő után rá kell jönni, hogy ha pusztán végrehajtom azt, amit a tanár mond, akkor csak báb vagyok.

MN: Ez így volt? 

ZÁ: Sokszor volt így. A családomban nem foglalkozott senki színházzal, minden új volt nekem. Az SZFE feszített munkatempója nehezen ment az elején. Hamar túlhajszolt, kimerült lettem, lelkileg, fizikailag és szellemileg is. Tizennyolc évesen nem volt kifejlődött személyiségem, ezért túlságosan is a tanáraimra hagyatkoztam, főleg Marton tanár úrra, akit a mesteremnek tekintettem.

MN: Változott ez benned, miután kiderült, hogy visszaélt a hatalmával? 

ZÁ: A mester-tanítvány viszonynak véget vetett a botrány. Minél magasabb hatalmi pozícióban van az ember, annál jobban tud ártani, és ha ezzel nincs tisztában valaki, az nagyon veszélyes.

MN: Szenvedélyed a vers, olyannyira, hogy négy évvel ezelőtt megszületett a beszélgető sorozatod, a VerShaker. Mivel kezdődött nálad a vers szeretete?

ZÁ: Már csecsemőkoromban rengeteg verset kaptam a szüleimtől. Anyukám empatikus, de zárkózott személyiség, aki sokszor könnyebben fejezi ki magát versek vagy szépirodalmi idézetek segítségével, mint a saját szavaival. Úgy nőttem fel, hogy minden helyzetben verseket idézett. Ez mélyen belém épült, erősen megvan bennem ez a nyelvezet. Persze közben írtam is verseket, az a fajta kamasz voltam, aki minden szélsőséges helyzetről verset ír.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.