Nehéz tájolni magunkat az év első nagy könyvkiadási hullámának idején. Évek óta szorongva figyelem, hogy mennyire megváltozott a fiatal szerzők irodalmi szocializációja; a haldokló folyóirat-kultúra, a divatérzékeny és óvatos kiadói gyakorlat, illetve a médiafelületek csökkenése nehéz helyzetbe hozza a pályakezdőket. Sokan nem túl lendületes, kevés támogatást kapó kezdet után megtorpannak, megesik az alkotás elengedése is, épp ezért próbáljunk figyelni a frissen jelentkezőkre, akik ezen a nehéz terepen legalább odáig eljutottak, hogy a művüket publikálni tudták.
A nagyon fiatal (26 éves) szerző, Biró Zsombor Aurél a Filmakademie Wien forgatókönyvíró szakán végzett, jelenleg próza-, film- és drámaírással foglalkozik, a Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek az első regénye. Több helyen olvashattunk már tőle tárcákat is, így az tudható, hogy a hangja kicsit karcos, flegma, egyszerre irritáló és érdekes. A történet hívószavai (igazság, hazugság, önszétszedés és összerakás) önmagukban annyira nem csiklandozók az utóbbi évek autofikciós dömpingjében, de mivel a szerző úgy tesz, mintha valóban önmagáról beszélne, és ezt az önmást kritikátlanul és mérhetetlenül imádná, a kíváncsiságot mindenképpen felkelti. Nevetünk, aztán túlteng a (melo)dráma: „A zuhanyzóban kikönyökölök magamnak egy szabad fülkét, folyatom a hátamra a forró vizet, dörzsölöm a szemem az öklömmel, ne lássák, hogy sírok, és észre se veszem, hogy hazament az egész csapat, eltűntek a fogasokról a lila köntösök, megszűnt a kurvaanyázás meg a papucsok csattogása, még a klórszagot is felváltotta a samponillat, de én nem bírok megmozdulni, tudom, hogy nekem most már örökre itt kell állnom a gőzben.” De mivel egy felnövéstörténetet olvasunk, belefér.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
