Ahogyan a lengyel írónő A sóba mártott ujj, avagy olvasásom rövid története című írásából megtudjuk, ő is úgy véli, az írónak elsősorban szenvedélyes olvasónak kell lennie. A vonatkozó esszét olvasva nemcsak Tokarczuk irodalmi érdeklődésének intenzív evolúciójáról kaphatunk információkat (miként jutott el a Verne-könyvektől Poe-hoz, majd Kafka, Csehov, Dosztojevszkij, Schulz, Meyrink, Huysmans, Kubin és Roland Topor műveinek világához, végül a két Amerika irodalmához), de kiderül az is, hogyan ébredt rá, hogy az irodalomban a furcsa, a különleges, az uncanny (Freud eredeti terminusa, az Unheimliche kísértetiesnek fordítandó) vonzza elsősorban, hogy lelki gyökerei a „fülledt, rémálmokkal teli” közép-európai homályhoz kötődnek. Végül azt is megtudjuk, mi köze a sónak (Tokarczuknál konkrétan: a Maggi erőleveskockának) az olvasottak megértéséhez…
*
Ez a munkája sem adja magát könnyen. Ahogy korábbi műveiből, főleg a hasonlóan tág perspektívát befogó-kinyitó Nyughatatlanokból ismerhettük, most is hatalmas anyagot mozgat: a legkülönbözőbb tudományterületekről való olvasmányok, filozófiai, etikai, pszichológiai, teológiai, pedagógiai, valamint kultúrtörténeti és irodalomtörténeti hivatkozások sokasága kerül szóba a 2008 és 2020 között keletkezett tizenkét, különböző alkalmakra és más-más közönségnek szánt írásban, amelyeket a Nobel-díj átvétele alkalmából elmondott beszéd írott változata (a kötet címadó esszéje, Az érzékeny narrátor) zár le. Az írói műhelybe bepillantást engedő bensőséges, olykor vallomásos szövegektől a kortárs civilizáció és kultúra bizonyos jelenségeinek, vonásainak kritikáját adó és az irodalom lehetőségein töprengő esszéken át az író új projektjeit bejelentő programírásokig szerteágazó szövegekkel találkozik az olvasó.
Itt olvashatunk először eszmélkedéséről, világszemlélete alapjainak kialakulásáról, amiben elsősorban szülőföldje, Dél-Szilézia sajátos történelmi és demográfiai viszonyai voltak meghatározók. A második világháború után erről a területről a kollektív bűnösség elve alapján kitelepítették az évszázadok óta ott élő német népességet, hogy azután a helyükre telepítsék be azokat, akiknek Lengyelország határainak nyugatra tolása következtében el kellett hagyniuk a szovjetek által megszállt kelet-lengyel területeket. A németek közül sokan ott maradtak, viszonyuk az újonnan érkezettekkel feszült volt. Kétszeresen is magyarázza mindez azt az idegenségtapasztalatot, amely Tokarczuk önazonosságának alapjává lett.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
