A Rádiókabaré aranykora: Óvatosak és duhajok

Könyv

A frissen megbolygatott Rádiókabaré hosszú évtizedeken át nemcsak népszerű műsorszámként figurált, de egyike volt a korlátozott nyilvánosság legjelentősebb fórumainak is.
A frissen megbolygatott Rádiókabaré hosszú évtizedeken át nemcsak népszerű műsorszámként figurált, de egyike volt a korlátozott nyilvánosság legjelentősebb fórumainak is.

A Magyar Rádió humortörténete értelemszerűen nem az 1969 márciusában debütáló Rádiókabaréval kezdődött: az 1936-os Kacagóverseny, az 1947-es - egyébiránt Fábri Zoltán által rendezett - vidám farsangi revü, vagy az Örkény István szerkesztette 1949-es Kancsal Parnasszus egyként a nevettetés szándékával készült. Épp így rendszeresen szerepelt a kabaré, mi több, a politikai kabaré az ötvenes évek rádióműsorában is, s néhány produkció még e kevéssé kacagtató korszakból is a kívánságműsorok örökzöldjévé nemesült. Nem csoda, hiszen a "Jót nevettünk" (1953), majd a "Tarkabarka" (1954) című kabaré-összeállítások szerzőinek és szereplőinek sorában Darvas Szilárdot és Kellér Dezsőt ugyanúgy ott találhatjuk, mint a két Latabárt vagy Salamon Bélát. De humoros műsorszámokkal állt elő ekkortájt még a Falurádió és a Kincses Kalendárium is, ez utóbbi műsorban például Völcsey Rózsi és Tompa Pufi ízes, olykor kissé göregáboros parasztkettőse tett szert országos, egy teljes évtizeden átívelő népszerűségre.

A kabaré hatvanas évekbeli megéledésének első kulcsfigurája az ügyes tollú, a politikai légkör enyhülését legkorábban megérző Róna Tibor volt. Rádióban, televízióban és színpadon egyaránt az ő számai uralták a terepet, s ezeknek a magabiztos poéntechnikával megírt jeleneteknek az ismeretében jelentős részben rekonstruálható a (rádió)kabaré akkori ügy- és hatóköre. "Fővárosi tanácsok" - ez volt Róna talán legsikeresebb kabaréjának címe (Magyar Rádió, 1963), s ez a cím jól jelzi a tréfás bírálatok egyik korabeli főirányát. Pécsi Sándor mint "pesti vadember" ironizált itt a

lassan haladó födémcserék,

a KIK laza munkafegyelme, valamint a szűkös péksütemény-kínálat felett, s a "Pesti Ember Tragédiája" című Madách-parafrázis ugyancsak egy sor egyéb mizéria orvoslása mellett érvelt. Korántsem eredménytelenül, hiszen idővel az addig kiskorúnak tekintett fővárosiak végre kapukulcshoz juthattak, s hasonlóképpen sikerült a korszak másik népszerű humoristájának, Szilágyi Györgynek is egyetlen verses monológgal elérnie (előadta Rátonyi Róbert), hogy a Fehér Ökör nevű késdobáló a Keleti pályaudvar szomszédságában valahára megszűnjön.

A pesti bosszúságok pertraktálásán túl az időtlen férfi-nő tematika, a vállalati visszaélések elleni küzdelem, valamint kisebb-nagyobb rendszerességgel a Rákosi-éra, illetve - meglepő módon - a parasztság rovására (pl. "Így él Bede János Bumugyapusztán") elsütött szarkasztikus élcek adták ki Róna jeleneteinek javát. S megjelent a kabaréban a világjáró magyar turista is, Koblenz néni, vagy épp a bájos Pingálóasszony (Gobbi Hilda, illetve Lorán Lenke alakításában), bizonyságául annak, hogy a magyarok nemcsak kiutazhatnak Nyugatra, de vissza is térnek onnan.

Maga Róna Tibor amúgy disszidált 1972-ben, ám akkorra már mások voltak a rádiós kabaré meghatározó figurái. 1963-tól ugyanis az Összetett Műsorok Szerkesztőségén belül létrejött a kabarérovat, amelynek élén Marton Frigyes, Szilágyi György és Kaposy Miklós triumvirátusa állt. Az ambiciózus rendező és producer, Marton Frigyes nemcsak azt érte el, hogy 1968-tól - összhangban a politikai változásokkal - az egyes adások elkészültét követő "lehallgatásokon" immár ne vegyenek részt a Központi Bizottság delegáltjai, hanem azt is, hogy 1969-ben megalakulhatott a Rádió Kabarészínháza. Az 1969. március 3-án meginduló műsorfolyam már a kezdet kezdetén hatásosan érvelt

a politikai kabaré jelentősége

és időszerűsége mellett, s az elvi argumentációban komoly szerep jutott a Népszabadság rovatvezetői tisztét a kabaréért odahagyó, ám politikai súlyát megőrző Komlós Jánosnak. Komlós ugyanis ekképp polemizált a korszak elragadó óriáscsecsemőjének, Abody Bélának felelgetve: "Énem tudom, mi az, hogy bátorság!? Ki ellen kell bátornak lenni? Nyilván nem azokkal szemben, akik 'fönn' vannak - legalábbis nálunk. A kabarétól azt várják az emberek, hogy bátor legyen - a butasággal szemben, a korlátoltsággal, a hozzá nem értéssel szembenÉ és ezek a tulajdonságok nincsenek funkcióhoz kötve!"

A rádiókabaré lojalitásához tehát egy pillanatra sem férhetett kétség, ám ez paradox módon inkább szélesítette, semmint szűkítette az alkotók mozgásterét. S ez a mozgásszabadság nem pusztán abban nyilvánult meg, hogy 1970-ben végre elhangozhatott a kabaréban egy hazai politikus neve (Lázár György akkor épp munkaügyi miniszteré), hanem abban is, hogy a kabaré állásfoglalásai egyes ügyekben akár döntő jelentőségre is szert tehettek (pl. a foci és a tévéműsor terén, vagy Pullai Árpád miniszter nyolcvanas évekbeli leváltása körül). De e befolyáshoz nemcsak politikai beágyazottságra volt szükség, hanem tömegtámogatásra is, melynek megszerzését a műsor magas színvonala biztosította. A rádiókabaré adásai meglepő változatosságot mutattak a hetvenes évek folyamán: Komlós erősen utánérzéses, néha a túlságig elkötelezett "Lujza és Jenő"-jelenetei (Psota Irén-Major Tamás), vagy Bárdy György elementáris Gugyerák-szólói ("elipszilonnal, ott középen szublimatíve"; szerző Tardos Péter) jól megfértek Örkény és Tímár György "Rosszul összetett szavak" című nyelvi játékával meg Baktai Ferenc fékezett habzású, ám sikeresen hangszerelt Krahács megyei atyafiaival. Ebbe a közegbe illeszkedtek az új sztárok, a plebejus humorú Hofi Géza, majd a blüett műfaját megújító Sas József és az egykori gyermekparodistából időközben üdítően fanyar személyiséggé érett Kern András, s ide kerültek be az 1974-es I. Humorfesztivál győztesei is. Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter, Boncz Géza, a három dobogós felfedezett és társaik hamar állandó szerzőkké váltak, mi több, Farkasházy már 1975-től a rádiókabaré társszerkesztőjeként működött. (Első önálló szerkesztése a nemzedéktársait felvonultató "Állást kell foglalnunk" című műsor volt.)

A csipkelődés és a lojalitás dialektikus egységét tettleg megvalósító szerkesztőség sikerét jól jelezte, hogy a havi rendszerességgel jelentkező rádiókabarét majdnem mindenki meghallgatta, s különösen nagy figyelem kísérte a szilveszteri produkciókat. Igaz, a hétfői adásnapokon (tévéműsor nem lévén) nemigen kínálkozott más tömegszórakozás, a szilveszteri rádiókabarékat pedig idővel mindinkább az újévi ismétlések révén ismerte meg a másnaposságból józanodó, előzőleg a tévé előtt szilveszterező nagyközönség. A politika is elégedett lehetett a szerkesztőséggel, s ezt bizonyítják azok a gratuláló és rokonszenvező nyilatkozatok, amelyeket a 15. születésnapját ünneplő szerkesztőség a korszak meghatározó funkcionáriusaitól gondosan begyűjtött.

Lázár Györgytől Pozsgay Imréig egy sor politikus köszöntötte 1984-ben Marton Frigyeséket, ám az idill

ekkor már bomlófélben

volt. 1985-ben Marton visszavonult, s átadta helyét Farkasházynak, ám a változások nem ebből a személycseréből, hanem sokkal inkább az ország megingott gazdasági helyzetéből és a romló közhangulatból fakadtak. A stabilitás elvesztése érzékenyebbé tette a hatalmat, egyszersmind merészebbé vagy épp dezorientáltabbá a műsorkészítőket. A korábbi elkötelezett kabarék lassanként "musz"-műsorokká váltak (pl. az 1983-as moszkvai vendégjáték), s bár a szocializmus melletti vagy a világpolitikai kiállás nem változott ("Egyszer csak rájönnek az óceán túlsó oldalán is, hogy veszélyes dolog rakétákkal játszani!"; Farkasházy: Mit is ír a hogyishívják?, 1983), a belpolitikai és az életszínvonalat érintő ügyekben érezhetően élesedett a hangnem. Ilyesformán a szerepébe lassanként belenövő szóvivő, Verebes István konferanszaiban kijutott az élcekből a gazdaságpolitikai KB-titkárnak, Havasi Ferencnek, s egynémely nemzedékváltást pedzegető poén miatt még maga Kádár János is megorrolt. A helyzetet mindazonáltal jócskán árnyalták egyes hűségnyilatkozatok, hiszen például Verebes "B. Ú. É. K. '84" című konferanszában nemcsak az "ellenforradalmat" emlegette, de egyetlen perc alatt éppen hétszer a "nagyszerű karmester" Kádár elvtársat is. Sőt mi több, ugyanő a káderek ide-oda rakosgatását kifigurázó blüett utolsó versszakában az alábbi szöveget énekeltette el Heller Tamással (a "Mamma, Marija" dallamára): "Mindenki távozhat, s jöhet egy másik, / hátha az új seprő jobban beválik, / no persze, kérem, csak lassan a testtel, / mivelhogy van pótolhatatlan ember, / igaz, hogy nem sok, egyetlen, kérem, / de az ne mozduljon, maradjon székben, / ott van az ő helye, mindig is rá vár, / a neve nem titok, úgy hívjákÉ Közönség: Kádár [Majd a refrén:] Va, va, va, varia-dal, / egyetlen egy biztos hivatal, / mindenképp-mindenhol hangzik, / hogy ott üljön, bisz hundertcvanzig."

A belpolitikai események felgyorsulása részben erőteljesebb és merészebb hangütésre késztette, részben követésre kárhoztatta a rádiókabarét. A társadalom spontán szerveződését kiváltó állami terv, mely bevezette volna az ún. közterület-fejlesztési hozzájárulást, jórészt éppen a kabarébeli poénokon vérzett el, s ugyancsak nagyban hozzájárult a Rádiókabaré a sajátos modorú parlamenti házelnök, Stadinger István bukásához is. Verebes és Koltai Róbert közös leleménye, az Illetékes elvtárs szintén felkavart néhány zűrös ügyet (lásd "robbanós tévék"), az új vonulatot képviselő Markos-Nádas-duó vagy épp a Voga-Turnovszky-kettős pedig nemegyszer tudatosan csínbe ment. Az utóbbi formáció példának okáért ezt énekelte 1988 szilveszterén: "Mondd meg, kedves Népszabadság, hány emberé ez az ország?"

A Kádár lelépését követő másfél év azonban összességében erősen elvonta a figyelmet a rádiókabaréról. S ez bizonnyal természetes fejlemény volt, hiszen a politikai viták és pártalakulások, valamint a nyilvánosság kiszélesedése érthető módon leárnyékolták a korábban privilegizált műfajt, s kimondva-kimondatlanul elvitatták bátorságát és szókimondását. Ilyeténképp az 1989-es szilveszteri kabaré legemlékezetesebb mozzanatát már nem a humoristák szállították, hanem a Magyar Október Párt bájosan intranzigens alapítója, Krassó György, aki kvázi elfoglalta a kabaré felvételének színhelyét, a Fehér Házat. A kilencvenes évekre mindazonáltal még így is sokat átmentett tekintélyéből a Farkasházy főszerkesztette rádiókabaré, s a médiaháború csatározásai során néhány pillanatra újra közüggyé emelkedett a műsor. És ha végérvényesen csak az egyik politikai oldalra korlátozódva is, a rádiókabaré népszerűsége és befolyása mindmáig figyelemreméltó. Ám ez nem változtat a tényen, miszerint a rádiókabaré aranjuezi szép napjainak már réges-rég vége, s ennek ismeretében talán nem is oly meglepő, ha a rádió vezetésének most "megindult az agya".

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.