Szenzációs bejelentést tett Hiller István kulturális miniszter június 8-án a Római Magyar Akadémián (RMA), éppen az intézmény fennállásának nyolcvanadik évfordulóján: magyar kutatók azonosították Botticelli első hiteles alkotását egy esztergomi freskón. "Ütközzenek csak a vélemények!" - így a miniszter. De mi van a freskóval?
*
Hiller Istvánnak ama pénteki napon is sűrű volt a programja: Pro Cultura Hungarica kitüntetést adott át Róma polgármesterének, aztán véletlenül külön fogadta az olasz Köztársasági Elnöki Hivatal Művészeti Örökségvédelmi Hivatalának igazgatóját, majd bejelentette a szenzációs hírt, miszerint: "Van egy ismeretlen Botticellink!" Sőt bevallotta, hogy még álmodott is a képről.
M., mint Sandro
Prokopp Mária professzor aszszony, az ELTE tanára az előző napon tartott előadást a legfrissebb kutatási eredményekről Firenzében, a Villa I Tattiban, a Harvard Egyetem Olasz Reneszánsz Kutatóintézetében rendezett konferencián (Itália és Magyarország - humanizmus és művészet a korai reneszánszban), ahol két fő érvvel próbálta bizonyítani állítását, miszerint az 1934-ben napvilágra került, a négy fő erényt ábrázoló 4x5 méteres kompozíció legalább egyik része, a Mértékletesség Botticelli alkotása lenne. Szerinte a női fej stílusa, a nyak íve és a fül bizonytalan kidolgozása, és az, hogy Botticelli nem szeretett füleket festeni - emlékezzünk: Anna Karenina sem állhatta férje fülét, s itt kezdődtek a bonyodalmak! - magáért beszél. Másik érve a kép alsó szélén felfedezett M. B. monogram, amely szerinte Sandro Botticellire utal, aki viszont a legritkább esetben szignózta képeit, és akkor sem következetesen. A kiváló festő eredeti neve (Alessandro di Mariano Filipepi) helyett már igen korán a Botticellit használta bátyja után, akivel egy ideig egy háztartásban élt, és akit testalkata miatt "hordónak", vagyis Botticellónak becéztek. Az M betű Prokopp szerint Botticelli apai nevére, a Marianóra utal, hiszen Dante Isteni színjátékához készült illusztrációi egyikén egy angyalka tart táblát a kezében a mester szignójával: Sandro di Mariano.
A konferencia után Esztergomban (is) járt csoport tagjaként a freskót megtekintő Louis A. Waldman, a Texasi Egyetem tanára, a fentebb említett firenzei intézet igazgatóhelyettese szerint több sebből vérzik a monogramhipotézis, például "Botticelli soha nem használta apja keresztnevét, a Marianót a sajátjaként". Majd elmondta, hogy több alkalommal hallotta Wierdl Zsuzsannát, a kép restaurátorát azt állítani, hogy Botticellit többször említik a kortárs okiratok apja nevén, mint a sajátján; ami azonkívül, hogy képtelenség, ahogy Waldman fogalmazott: "Egyszerűen nem igaz."
Boskovits Miklós, a Firenzei Egyetem professzora, az 1963-ban magyar nyelven megjelent Botticelli-monográfia szerzője a Narancsnak azt írta, hogy a szignatúra "inkább néz ki egy kőműves mesterjegyének, semmint egy 15. századi olasz művész aláírásának". Wierdl szerint viszont a betűpár "vakolatban van, nem lehet kőműves mesterjegye. A képpel egyidős, olyan helyen van, ahol a monogram lehet." Azt is elmondta, hogy a kép több mint hetven év szennyeződéseit hordta magán - ha az azt megelőző öt évszázadot nem számítjuk -, nem volt rendesen letisztítva, többszörösen át volt festve, ami megakadályozta a stilisztikai vizsgálatokat. 2000 óta fokozatosan került elő az eredeti réteg, amely nem egyezik meg a festő véglegesnek szánt alkotásával, mivel a most látható kép annak csak a vázlata. Nem ebben gyönyörködött tehát Vitéz János váradi püspök, esztergomi érsek (1408-1472), még akkor sem, ha ez a helyiség volt egykoron a dolgozószobája, a "Vitéz-studiolo", amelynek fontosságát e gyönyörű freskó is bizonyítja.
Mértékletesség
Ez utóbbi állítással a magyar és a nemzetközi tudományosság színe-java is egyetért, csakhogy szerintük a képek nem az 1460-as években készültek, ahogy azt Prokopp Mária állítja, hanem a 15. század utolsó évtizedében. Az 1988-ban elhunyt Balogh Jolán művészettörténész felvetette, hogy a freskók alkotója egy firenzei mester, Albert (Albertus pictor fiorentinus) lenne, akit viszont csak egyetlen forrás említ, és egyetlen művét sem ismerjük. Eddig?
Marosi Ernő művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, az ELTE professzora szerint "lehet, de nem bizonyítható", hogy Albert mester készítette a képet, míg Waldman megengedi az "Albert-hipotézist", és ő is biztos abban, hogy a Mértékletesség nem Botticelli műve. Ugyanakkor Boskovits professzorral és a kérdésben állást foglaló kutatók többségével együtt ő is azon a véleményen van, hogy csupán annyi a biztos, hogy az alkotás a 15. század végén készült és egy firenzei mester munkája. Boskovits szerint a freskó "stilisztikailag összeegyeztethetetlen Botticelli festészeti módszerével", szerinte a fül festészeti megoldása (megoldatlansága?), a fej és a nyak íve semmit sem bizonyít. De Prokopp korábbi nézetét is elvetik, miszerint nem is akármilyen firenzei műhelyt, hanem magáét Filippo Lippiét (1406-1469) - amelyhez az 1460-as években Botticelli is tartozott - kérte volna fel Vitéz János a studiolója kifestésére.
Mivel sem a Lippi-, sem a Botticelli-hipotézist nem támasztja alá írott forrás, azt sem lehet bizonyítani, hogy Botticelli Magyarországon járt volna. A felfedezést bejelentő művészettörténésznőnek viszont egy történeti hipotézis is van a tarsolyában, amit ugyan szintén nem lehet bizonyítani, de mint feltételezés megengedhető. Eszerint a kérdéses terem már a 12. században is állt ugyan, a "Vitéz-studiolo" 1467-ben készülhetett el, "ekkor nyílt meg a Vitéz János kezdeményezésére létrejött Academia Istropolitana elnevezésű négykarú egyetem. Az oktatás Pozsonyban folyt ugyan, de a nemzetközi ünnepélyes megnyitó Esztergomban volt, Vitéz Jánosnak, Magyarország prímásának a palotájában. A studiolo falképeinek ikonográfiai programja az egyetem, az Accademia Istropolitana programját jelenítette meg. Az architekturális keretbe foglalt négy sarkalatos erény - Okosság, Mértékletesség, Erő, Igazságosság - különösen fontos volt az ország sorsát is irányító katolikus főpapnak" - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak. "Ezek után ugyanis nem volt olyan esemény, amely ekkora méretű építkezést indokolttá tett volna."
Mellékesen nem véletlenül datálja mindenki - bocsánat, majdnem mindenki - az erényfreskókat ekkorra.
Gemischte argumentation,
ahogy a művelt magyar mondja, vagyis "kevert érvelés". Ez a legnagyobb baj a "Botticelli-sejtéssel" (Élet és Tudomány, 2007/25.): hipotézisek támogatnak hipotéziseket. Prokopp Mária elméletének éppen az a gyenge pontja, hogy nem bizonyított és nem bizonyítható elméletekre épít újabb elméletet. A stílusjegyekből ugyanis nem lehet egyértelműen következtetni a hatvanas évekre, ettől függetlenül nem lehetetlen, hogy akkor készült a freskó. Nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a freskós terem valóban Vitéz János dolgozószobája lett volna, de persze nem is lehet kizárni. Nem bizonyítható az sem, hogy Vitéz János Filippo Lippit vagy Sandro Botticellit hívta volna a helyiség kifestésére, de elméletileg ez sem lehetetlen. A szignó pedig nem feltétlenül vezet Botticellihez, hiszen ilyen formában soha nem jegyezte egyetlen munkáját sem. Tehát mind a hipotézis ellen, mind a mellette felsorakoztatott érvek megengedhetők, mivel sem cáfolni, sem bizonyítani nem tudjuk őket. Mégis, argumentum ex silentio, Wierdl Zsuzsanna nekünk szegezte a logikus kérdést: "Van-e még egy ilyen festő e két évtizedben, aki ugyanebben a stílusban, ugyanezzel a monogrammal festett?" Feltéve, ha a monogram és a stílus bizonyítható.
Megvezették a minisztert
Úgy tűnik, Hiller álmai ezúttal nem válnak valóra. Marosi Ernő joggal nyilatkozta a Narancsnak, hogy az esztergomi freskót politikai reprezentációra használják fel, hiszen amit Hiller Rómában művelt, az "a politikai reprezentáció minden külsőségének megfelel. Ha egy miniszter egy külföldi magyar intézet jubileumán, magyar riporterek előtt ünnepélyes bejelentést tett, akkor ez az. De annak örülök, amit utána mondott, hogy szeretné, ha tudományos vita alakulna ki, és biztosítja a további munkálatokra az összeget. Ez happy end. Viszont kellemetlen a nagy nevekkel való vagdalkozás. Blikkes stílus, 30 pontos betűvel. Aranyozza a politikus arculatát." Majd hozzátette: "Megvezették a minisztert."
Wierdl Zsuzsanna arra a kérdésre, hogy a kulturális miniszter honnan tudott a "felfedezésről", azt felelte: "Megtudta innen-onnan. Most került nyilvánosságra, de erről már elég sokan tudtak." Viszont a firenzei előadás még a szakmai közönséget is meglepte, hiszen a kifejezetten semmitmondó cím alapján ("Újabb kutatások az esztergomi érseki palota studiolójában található freskók attribúciója és restaurálása tárgyában") senki sem gondolta, hogy fél óra múlva új Botticellivel fog gazdagodni a művészettörténet. Egyesek szerint óvatosságból is használhattak ilyen titokzatos címet. A konferencia programja ugyanis az előadások címével együtt már hónapok óta nyilvános volt; egy anyagi támogatást ígérő miniszter pedig gondolhatja úgy, hogy joggal elvárhatja egykori tanárkollégájától: a segítségért cserébe a lehető legfrappánsabban, a legméltóbb külsőségek között, a legillőbb helyszínen ő jelenthesse be a nagy hírt. Muzeológuskörökben nem tartják kizártnak, hogy a kutatók így akartak további pénzt a restauráláshoz, aztán ők is túllőttek a célon. A miniszterben pedig fel sem merült, hogy megkérdőjelezze az elismert kutatónő állításait. Történész létére elfelejtette alkalmazni a szakma alapszabályát: egy forrás nem forrás.
Pócs Dániel művészettörténész, az RMA munkatársa, aki szintén ott volt Firenzében, arról számolt be lapunknak, hogy "a konferencia óriási eseménye volt a magyar reneszánszkutatásnak, amelyből lényegében csak ez a nagyon vitatható Botticelli-előadás lógott ki". Majd így helyezte kontextusába a találkozót: "A firenzei Villa I Tatti a világ egyik legjelentősebb reneszánszkutató intézete, ezért a magyar tudományosság számára óriási jelentősége van annak, hogy egy ilyen intézményben magyar és külföldi kutatók együtt vitatják meg a magyarországi reneszánsz művészet kérdéseit."
Nincs hát Botticellink. A tudomány eldöntötte a kérdést.
Pedig milyen jól hangozna ez a felfedezés Hillernek így, a 2008-as jubileumi Mátyás-év előtt, például a Szépművészeti Múzeum készülő, "A Mediciek felemelkedése és fénykora - élet és művészet a reneszánsz Firenzében" című nagyszabású kiállításának megnyitóbeszédében, ahol többek között Botticelli műveit is bemutatják majd. Egy nagy kiállítás! Egy nagy név! Egy nagy beszéd! Már biztos álmodott róla.
