Könyv

Hiába a sztárfocisták és csillámpónik, a hagyományos „kösd össze, rendezd sorba, színezd ki!” típusú foglalkoztató füzetek hamar a fiók mélyén találják magukat. Nem csoda, hisz az ilyen foglalkoztató de facto gyerekkínzás, ami nem jelenti, hogy ne próbálkoznánk vele néhanap viselkedés­szabályozási céllal.

A bolthálózat felét új név alatt a versenytársak vihetik tovább, a kiadók pedig továbbra is futnak a pénzük után. A szövevényes gazdasági bűncselekmények részleteinek feltárása a nyomozó hatóságok feladata lesz.

„Eszméim győzedelme / legyen emlékjelem” – óhajtotta egykoron báró Eötvös József, de e helyett végül ő is inkább csak szobrot kapott az utókortól.

Vagyis szerinte, Kukorelly szerint. A könyvében egy helyen felteszi a kérdést: „Legyen ez a címe ennek a könyvnek?” Olvasóként már rögtön az elején rábólintok: igen, legyen. Hiszen ezt hallom könyve minden lapjáról, még akkor is, ha nem mondja.

Az apa Ingmar Bergman, az anya Liv Ullmann. Ők a főszereplői lányuk, Linn Ullmann családi visszaemlékezésének, amely A nyugtalanok címmel nemrég magyarul is megjelent. Az írónőt Norvégiában sikerült elérnünk telefonon.

Cudar valami volt az ún. cseh­szlovák új hullám, nem is csak az volt a baj vele, hogy viszonylag rövid úton kinyírták, hanem az is, hogy túlélt.

A hegyi füzet egy helyen hosszasan beszéltet egy zseniális hajléktalant, T. J.-t, akit „általában csak úgy nevezünk: őrült”. (Az idézés egyébként nem jellemző az elmélkedésekből, emlékekből, álmokból összetevődő szövegre.)

A magyar eszmetörténet számos furcsaságot produkált, s ezeket szokás az egzotikus csacskaságokat megillető kedélyes leereszkedéssel, esetleg egyenesen fintorogva vagy gúnyosan prezentálni.

Reinhart Koselleck (1923–2006) a huszadik század egyik legjelentősebb eszmetörténésze.