A borítókép mintha egy légi felvétel volna, kissé eltorzult kontúrokkal, sötétebb és világosabb kék foltokkal. A kép mintha több táj felülnézeti képéből álló kollázs lenne, mely, ha egyetlen táj mégis, akkor épp szétesni készül. Alighanem a címben szereplő völgyet látjuk, vagy annak egyfajta képi értelmezését. Mert nagy kérdés, hogy a huszonöt éves költő debütáló kötetében mi is az a bizonyos völgy, amelyet elárasztani készülnek, és mit is jelent itt az elárasztás. Koncept kötet ez a javából, abszolút szinkronban a magyar és nemzetközi költészeti trendekkel, olyan aktuális vonulatba (is) illeszthetően, mint az úgynevezett autobiografikusság. Azt is mondhatnánk, hogy alanyi lírával van dolgunk. De nem úgy, ahogy arra számítani lehet. Bordás költészetében, mint általában a pályakezdő költőknél, erős az „így jöttem” téma, felbukkan a család, a szocializációs közeg, iskola, város, régió vagy például egy Vitus nevű kutya. „[t]iszta oxigén helyett // a nosztalgia kéjgázát szívom” – mondja, ugyanakkor mindez egy nagyon határozott gépezeten megy keresztül, a kísérletező lírai nyelv valóságos darálóként zúzza be a felsorolt összetevőket. Bordás versépítkezése érezhetően sok inspirációt kapott egyfelől az avantgárd-neoavantgárd hagyományból, másfelől a posztavantgárdból is. Eleve szokatlan, hogy egy bemutatkozó kötet többnyire ciklusértékű hosszúversekből álljon össze. Emellett az egész anyag nagyon következetes motivikus hálóval van megerősítve, és versnyelvi szempontból is éretten jelöli ki a saját mozgásterét. Olykor van benne némi önismétlés, monotónia is, és néhol kérdéses, hogy úgymond a jelentésességtől való eltávolodás mennyire termékeny eljárás. Ám összességében ez egy igencsak figyelemre méltó költői ajánlat.
Napkút Kiadó, 2020, 92 oldal, 1990 Ft
