Könyv

Dubravka Ugresic: Banyatanya

Könyv

Nem indul rosszul. Az alapkonfliktus - az írónő és a szeretve tisztelt, de rengeteg problémát okozó idős édesanya kapcsolata - ígéretesnek tűnik, és lehetőségeket rejt magában a levakarhatatlan fiatal etnográfus lány alakja is.

Hirtelen ugrunk a második részre, itt az anya egyik barátnője két társával szerencsétlenkedik egy csehországi luxusszállóban. A szöveg itt kezd önreflexívvé válni, a rövid fejezetek végén ilyesmiket olvashatunk: "miközben az élet gyakran elgyötör, a történet lerúgja a cipőt, ha tör". A három vénlány egyre meseszerűbb kalandokba bonyolódik a Davost is felidéző turistaparadicsomban, mi meg rendre magvasnak szánt gondolatokat kapunk a történetről. A harmadik részben teljesen megszűnik a narratív vonal, a regény önmaga értelmezésévé válik. A szereplőként is feltűnő néprajzos lány szerkesztői felkérésre elemzi a Banyatanya első két részének és Baba Jaga - kábé a magyar vasorrú bába megfelelője - mitikus alakjának viszonyát. Szakirodalmi utalásai között biztosan említ létező szerzőket, a nem szláv olvasó azonban nemigen tudhatja, a hivatkozások mekkora része puszta kitaláció. A Baba Jaga-sztori rávetítése a korábban olvasottakra viszont már nyilvánvalóan önkényes, ami az irodalmi szöveg interpretációinak esetlegességére mutathat rá, az én interpretációmban legalábbis.

Dubravka Ugresic érzékletes képeket, helyzeteket alkalmaz az öregedés abszurditásának lefestésére, a koherens elbeszélés hiányát azonban a történetről mint olyanról szóló meglehetősen üres elmélkedéssel igyekszik kiküszöbölni. A szerzőiség és a történet hitelességének megkérdőjelezéséhez előtte is számos alkotó folyamodott, de közben többen olvasható könyveket hoztak létre, ami követendő példa lehetne. (A végén van még egy ötoldalas feminista farok, ami lazán kapcsolódik az addigiakhoz, de kétségtelenül okoz némi izgalmat a könyv letétele előtt.)

Fordította: Radics Viktória. Libri, 2012, 324 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.