„Nincs cenzúra” – Lehallgatott kihallgatások (Rákosi és Gerő pártvizsgálatának titkos hangszalagjai, 1962)

Könyv

Lehetett volna ellentmondani Sztálinnak? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken rágódott 1962-ben a szocialista korszak néhány főszereplője (Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Aczél György) Oroszországban. Fantasztikus, lehangoló és tanulságos dokumentumkötet jelent meg a napokban.


Fantasztikus, lehangoló és mélyen tanulságos – az észlelés sorrendjében alighanem ezeket a benyomásokat lajstromozhatja magában az önmegfigyelésre kiképzett történelemfaló, ha a kezébe kaparintja ezt a fül és a szem számára egyaránt informatív dokumentumkötetet. Nem mindennapi lehetőség ugyanis meghallgatni és betűhív átiratban nyomon követni, amint a szocialista korszak néhány főszereplője, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Aczél György (plusz a mára elhalványult emlékezetű partizán, örök túlélő és emlékíró, Nógrádi Sándor) egymással vitázik: indulatosan és ravaszkodva, a szavakat keresve és hozzá döbbenetesen őszintétlenül. Merthogy őszintétlen volt maga az 1962-es szituáció is, amelyben sor került Rákosi, Gerő (valamint Kovács István) meghallgatására az MSZMP Központi Bizottságának két kijelölt tagja által. Hiszen tisztázó szándék voltaképpen senkit sem motivált, s a hatalom szempontjából érdemben még tétje sem volt e beszélgetéseknek, elvégre ők – a szovjet párt XXII. kongresszusát követő desztalinizációs hullám közepette – mindössze le akarták tudni Rákosiék ügyét: bírósági felelősségre vonás nélkül, a status quót érdemben nem bolygatva, de a két fő moszkovita kirekesztettségét újra kihangsúlyozva.

Ilyesformán aztán a Rákosival lefolytatott krasznodari eszmecsere magától értetődően vált egyszerre frusztrálttá, hevessé és mindvégig ingoványos terepen mozgóvá. A kiküldöttek így például olyan tizenhárom latos álkérdéseket feszegettek, mint hogy lehetett volna-e ellentmondani Sztálinnak, hogy volt-e a szociáldemokrata pártnak forradalmi szárnya, vagy épp hogy elhitte-e Rákosi a Rajk elleni vádakat. (Rákosi álláspontja sorrendben: nem lehetett, nem volt, és elhitte.) A már-már parttalan csapongás közepette pedig ilyen gyöngyszemek bizonyították Rákosi e helyütt is kifejtett tételét („az élet, az élet az nagyon dialektikus”), mint a száműzött vezér és egykori lecsukottja mélyen személyes asszója:

„R: …Megmondom, nézze, [izé] Aczél elvtárs, a pácban én ülök, én vagyok hat éve hát egy sajátságos börtönben.

A: Én öt és felet voltam.

R: Kérem?

A: Én öt és felet voltam.

R: Igen. Hát szóval a különbség az, hogy akkor ez normális volt. Az összes országokban ültek akkor Aczélok. Mer’ az, ami velem történik, az nem normális, és én erre hívom föl a figyelmet…”

Vagy épp ez a pikáns részlet:

„R: …Azonkívül mondok valamit, hát Magyarországon van cenzúra, egyszerűen nem továbbítsák.

A: Nincs cenzúra.

R: Hogy?

A: Cenzúra, nincs.

R: Hát én azt hittem, hogy van.”

Mert bizony a történelem nagyon ravasz, ahogy ezt a Lenint idéző Rákosi is elejti sokszor zavarba ejtően konfúz megszólalásai során, amelyekkel meglepő módon a kihallgatók zavaros közbevetései mondhatni stiláris egységet alkotnak. Mi több, a hallgató-olvasó számára olykor úgy tűnik, mintha szándékosan terelődne mind zagyvább irányba a sértett és fölindult Rákosi meghallgatása: az érzékelhető feszültség mellett ugyanis felsejlik a „beszélj csak!” közönypozíciója is, vagyis annak tudása, hogy Sztálin legjobb magyar tanítványa itt már eleve csak szekundára felelhet. S utóbb ezt bizonyítja a lehallgatott párbeszédek után a kötetbe iktatott jelentés is, amelyben Aczél és Nógrádi csak felettébb részlegesen adtak számot Rákosi álláspontjáról, habár a tényeknek megfelelő módon.

Jóval emeltebb nívójú, a verbális megformáltság szintjén is komolyabban vehető a Gerővel lefolytatott beszélgetés, ami egyszerre vall a szellemileg Rákosinál jóval frissebb Gerő spíleri tehetségéről, valamint a Szovjetunióból hazaengedett pártvezérrel szembeni nagyobb megértésről. Nógrádi éppenséggel tegezi a frakciózás vádjával szemben manőverező hídverőt, s az utolsó szalag legvégén Aczéllal közösen állapítja meg Gerőről: „Ügyesen védekezik. […] Ügyesebb, mint a…”

Baráth Magdolna és Feitl István technikai bevezetővel és széles történeti áttekintést kínáló utószóval ellátott kötete egyszerre nyelvemlék és kriminális kordokumentum, történeti ínyencség és alapanyag egy szociálpszichológiai esettanulmány számára. S bár ez alighanem furcsán hathat leírva: szívesen hallgatnánk többet és mást e szereplők megszólalásaiból.

Napvilág Kiadó – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2013, 360 oldal + DVD-melléklet, 4200 Ft


Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.