„Elrugaszkodni a konstruktív tébolyig” – Nemes Z. Márió költő, esztéta

  • Kránicz Bence
  • 2018. május 19.

Könyv

Ha Nemes Z. Márión múlik, akkor 2018 a hungarofuturizmus éve lesz. Posztmagyarokról és az új avantgárdról beszélgettünk az ELTE oktatójával, akit arról is megkérdeztünk, együtt rezeg-e Kerényi Imrével.

Magyar Narancs: Mivel győznél meg, hogy lépjek be a hungarofuturista mozgalomba?

Nemes Z. Márió: A hungarofuturista mozgalom lehetőséget ad számodra, hogy felfedezd magadban a posztmagyar identitást. Ezáltal kritikai történelemszemléletre tehetsz szert, ami egyszerre terjed ki a múltra, a jelenre és a jövőre. Emellett képes leszel felkeresni a magyarok téridőn kívüli mitikus „eredetét”, a Szíriuszt, ami egyszerre jelent bolygóközi és időutazást is.

MN: A posztmagyarrá válás együtt jár bármiféle testi elváltozással?

NZM: Attól függ, milyen típusú posztmagyarrá változol. Különböző frakciók és csoportosulások léteznek. Ha busóvá változol, az komoly testi elváltozásokkal jár, mert bundát növesztesz – a busók a csillagközi hungarofuturizmus vukijai. De vannak még technoparasztok, illetve lehetsz sámán, vajákos, ludvérc is, vagy szíriuszi mocsárlakó.

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

MN: A mozgalmi tagok közül elért már valaki a posztmagyarság állapotába?

NZM: Sok technoparasztunk van, és a hungarofeministák is nagyon erősek, vagyis a posztmagyarság számos képviselője rója már Budapest utcáit.

MN: A januárban közzétett Hungarofuturista Kiáltvány elején ez olvasható: a „nemzeti és történelmi mítoszainkat megszállta a nacionalista ideológia, ezért vissza kell perelnünk őket, hogy újraépítsük a magyarságról való gondolkodás haladó formáit”. A nyíltan politikus felütés után szürreális asszociációk felé kanyarodik a szöveg. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi állami ideológiára a teljes téboly a válasz, vagy a kezdeményezésnek valójában nincs ilyen ellenzékisége?

NZM: Én inkább a kreatív téboly kifejezést használnám. A hungarofuturista mozgalom olyan kulturális és művészeti mozgalom, mely egyfajta politikai esztétikát is képvisel. De nem egyszerűen csak szembemegy valamivel, hanem proaktív módon építkezik is. Új mitológiát, új játékteret próbál létrehozni részben azáltal, hogy visszavesz és újra kisajátít bizonyos fogalmakat. A nacionalista ideológiákra jellemző gyakorlat, hogy elemeket, motívumokat és fogalmakat sajátítanak ki a magyarság identitásnarratíváiból, és ezt alakítják át politikai fegyverré. Mi esztétikai eszközökkel „pereljük vissza” ezeket a fogalmakat, és egy új típusú gondolkodást próbálunk felépíteni a magyar történelemről. A múlt és jövő újragondolásával, vagyis spekulatív fikciók segítségével reflektáljuk a jelen társadalmi mozgásait.

MN: Hungarofuturistaként mivel lennétek elégedettek?

NZM: Egy hungarofuturista valójában soha nem lehet elégedett. Kassákra és a (neo)avantgárdra utalva: „Mindig tovább!”, folyamatosan hajtani kell a kreatív tébolyt, hogy az ideológiai rendszerek romjain rég-új mutánsvilágok szökkenjenek szárba.

MN: A hungarofuturizmus levezethető a legutóbbi verseskötetedből. A hercegprímás elsírja magát versei már játszottak a népnemzeti giccsel, miközben többféle mítoszkincset is komolyan vettek, és azokból burjánzottak, törtek fel a saját történetcsíráid. Úgy érzed, meg kellett érned a hungarofuturizmushoz?

NZM: Hosszú évek óta dolgozom kollektív projektekben, fontos nekem a mozgalmi attitűd akár a hungarofuturizmus, akár a Technologie und das Unheimliche fanzine-alapú művészeti műhelye esetében. Abban hiszek, hogy igazán hatékony kulturális vírusokat csak közösen lehet kitenyészteni. Eközben az a kérdés is egyre fontosabbá vált számomra, amely a legutóbbi kötetemet is mozgatta: hogyan lehet művészileg szubverzív módon hozzászólni köz­életi-társadalmi kérdésekhez? Az utóbbi években komoly vita folyt a közéleti költészetről Kemény István Búcsúlevele kapcsán, egy új köz­életi versantológia is megjelent. Engem ez a típusú lírai reflexió nem elégített ki, sok esetben rögtön az a képviseleti, Petőfi-archetípusú perspektíva képződött meg, ami túlságosan alanyi és antropocentrikus volt számomra. A hungarofuturizmus esztétikájának keretében azonban lehetőség van szétszórni és megkérdőjelezni ezt a hagyományt, és olyan pozíciókat létrehozni, amelyek játékosságuk révén sokkal kevésbé rögzítettek vagy kiismerhetőek.

MN: A verseid sokféle hagyományból táplálkoznak, és egyetemi oktatóként is egyszerre foglalkozol a régi struktúrák szerinti elit­kultúrával és tömegkultúrával. Ezt a nyitott kultúrafelfogást a művészetcsinálásra is kiterjesztetted: a kötet nem elég, koncert, kiállítás és performansz is kell, egyszer például többedmagaddal megetted Juhász Ferenc egyik könyvét. A hibriditásban érzed otthon magad?

NZM: A hibriditás valóban jó vezérfogalom az érdeklődésem jellemzéséhez. A kultúra tiszta, rigid, modernista elhatároló gesztusai problematizálódtak. A mindennapokban is hibrid módon fogyasztjuk a kultúrát, legfeljebb bizonyos érdeklődésünket „bűnös élvezetnek” nevezzük, és szégyenkezve elhallgatjuk. Ha viszont elfojtjuk önnön hibrid érzékenységünket, az egyrészt neurózishoz vezet, másrészt lemondunk a hibrid elevenség élvezetéről, arról a felszabadító tapasztalatról, ahogy a különböző kulturális világok egymásnak ütköznek. Nem a régi ellentétek átfordításáról van szó, nem az a kérdés, hogy a Drakula értékesebb-e, mint a Halál Velencében, hanem hogy ezt a kettőt közös térben újraolvasva képes vagyok-e termékeny értelmezést létrehozni. Az érdekel, hogy ezekkel a keresztezésekkel rajzolhatóak-e új útvonalak a kulturális térkép pontjai között. Olyan ez, mint a teleportáció: a mozgás kiszámíthatatlan, és revelatív, amikor fölbukkansz valahol.

MN: Mennyire van átjárás az egyetemi, az irodalmi és a képzőművészeti világnak azon részei között, amelyekben részt veszel?

NZM: Irodalmi szocializációm volt, ezt a közeget ismertem meg először. Különféle okokból a különböző művészeti szcénákra jellemző a befelé forduló, önemésztő nihil, egyfajta önbetegítés, ami sok esetben a kreativitás kárára válik. Az életerős és dinamikus kultúra létrehozásához viszont valahogy kezelni kell a betegítő reflexeket. Szükség van szelepekre, én is emiatt kalandoztam át másfelé: felfrissülni, új inspirációkat kapni, ugyanazt a kultúrát más művészeti tér kontextusában megfigyelni. Egy idő után már nemcsak összekötni akartam a szcénákat, hanem újakat is szerettem volna létrehozni. A mostani kultúrpolitika miatt a kultúra bizonyos szegmensei alulfinanszírozottak, elvesztik a nyilvánossághoz való hozzáférés lehetőségét. A kultúra egy része „lesüllyed”: ami korábban main­streamnek gondolta magát, most valójában underground. Egy ilyen kollektív Atlantisz-állapotban életbevágó, hogy újragondoljuk az alternatív kultúra földrajzát. Szerveződni, alapítani és kombinálni kell.

MN: Szét tudod választani az új művészeti kezdeményezéseidet a mozgalmi szellemiségtől, vagy kifejezetten a kettő kapcsolatát keresed?

NZM: Tudatosan törekszem a stratégiák keverésére. Teoretikus tevékenységem saját művészeti projektjeim kontextusát is segít megteremteni. A kultúra szerkezetét nyitottnak tekintem, abban az értelemben, hogy nem kilépni próbálok belőle, hanem „privatizálom”, vagyis egyfajta Rubik-kockaként addig csavargatom, amíg otthonra nem lelek a játék élvezetében.

MN: Kritikusként, esztétaként alapvetően alkalmazkodsz egy olyan kritikai párbeszéd szabályaihoz, amelybe kevésbé férnek bele a te hibrid nyelvi vagy attitűdbeli formáid. Ezt korlátozásként éled meg?

NZM: Néha igen, de máskor felszabadító erejű az a feszültség, ami ebből a többszólamúságból ered. Nem hiszek az egy „igaz” nyelv vagy stílus igézetében. Nagyon élvezem, amikor egy koncepciót több nyelven is tudok közvetíteni, különböző közönségeknek, különböző hatékonysággal. Ilyenkor maga a koncepció is tovább épül, a „gondolat” osztódik és mutálódik, izgalmas és burjánzó hálózat jön létre. Az esszéisztikus-metaforikus nyelvhasználat költő identitásom miatt is alapvető fontosságú, de a tudományos beszédmódról sem akarok lemondani, mert szükségem van a világképem fogalmi megalapozottságára is. Csak így tudok elrugaszkodni a már emlegetett kreatív tébolyig.

MN: Nemrég egy beszélgetésen óva intetted a hallgatókat Jókai Anna, Petri György, Szabó Lőrinc és Orbán Ottó művészetétől, noha Petrivel és Szabóval te is sokat foglalkoztál korábban. Ellentmondásos a viszonyod ezekkel a szerzőkkel, vagy itt inkább vicceltél?

NZM: Igen is, meg nem is. Azokat a szerzőket tartom igazán izgalmasnak, akikkel kapcsolatban valamiféle irritáló zavart érzek. Ha elbódulok a csodálattól és a tisztelettől, az meggátol a befogadásban. József Attilát szándékosan nem olvasok évek óta, mert természetesen rendkívül nagyra tartom, de költőként megbénítana. Másokkal viszont nem tudom abbahagyni a költői perlekedést. Petrivel például szado-mazochisztikus viszonyban vagyunk.

MN: Jókai Anna szerepel a hungarofuturista panteonban is, Bayer Zsolthoz, Fekete Györgyhöz és Matolcsy Györgyhöz hasonlóan. Kerényi Imrét hiányoltam.

NZM: Valóban, de ez a panteon nem lezárt múzeumi tér, hanem nyitott horizont. Hungarofuturistaként abban hiszünk, hogy a magyar kultúra gazdagsága térben és időben végtelen, vagyis Kerényi Imre beiktatása mellett is bőven lehet érvelni. De ennek kapcsán természetesen egyeztetni kell a mozgalom szíriuszi képviselőivel is.

MN: Szerintem te és Kerényi hasonlítotok abból a szempontból, hogy a radikális kánonmegújítás igénye mozgat benneteket. Érzel köztetek valamiféle együttrezgést?

NZM: Engem mindig lenyűgöztek a radikális gesztusok, de persze nem mindegy, ki és milyen pozícióból próbálja formálni a kánont. Inkább az értelmezés és az alkotás radikalitásában hiszek, mintsem az intézményi struktúrák hatalmi átformálásában.

MN: Szó volt arról, hogy kiadnátok egy hungarofuturista antológiát.

NZM: Az idén számos hungarofuturista esemény várható, lesznek kiállítások, felolvasások, performance-ok, illetve ha minden jól megy, a Kalligram folyóirat is kihoz majd egy hungarofuturista tematikus blokkot. A tervek szerint az antológia a József Attila Kör Melting Books sorozatában jelenik meg ősszel, az évet pedig a Technologie und das Unheimliche vonatkozó száma fogja majd megkoronázni.

MN: Elsők között csatlakoztál a Független Mentorhálózathoz. Ez a program betöltötte azt a szerepet, amit szántatok neki?

NZM: Igen, én teljes mértékben elégedett vagyok vele. Rengeteg új és tehetséges szerző bukkant fel, akik közül többen vagy kötetmegjelenés előtt állnak, vagy már meg is jelent kötetük. Az egyéves mentori program lezárultát követően három városban, Szegeden, Pécsen és Budapesten mutattuk be eredményeinket, aminek fontos közösségalkotó ereje is volt.

MN: Szeretsz iránymutatóként, mentorszerepben feltűnni?

NZM: Ahogy már mondtam, a kultúracsinálásban is a mellérendelő viszonyokat szeretem. Ahol nincs főnök, ott mindenki szabadon belerakhatja saját vírusát a közös levesbe.

MN: Tehát nincsenek szektavezér-példaképeid?

NZM: A szektavezérek imponálnak és idegesítenek egyszerre. A neoavantgárd szektavezérek Erdély Miklóstól Hajas Tiborig elbűvölnek, de ki is ráz tőlük a hideg. Az ilyen típusú szerveződés szerintem gátolja is a kulturális erő vitálissá válását. Igaz, hogy Kassák katonai fegyelme tette lehetővé mozgalma működését, de csökkentette is a hatékonyságát, mert sokan a dogmatikus, parancsuralmi esztétikája miatt pártoltak el tőle.

MN: Művészként hol helyeznéd el magadat a posztmodern irónia és a poszt-posztmodern komolyság közötti spektrumon?

NZM: Hungarofuturistaként a komolyság radikálisan abszurd formái érdekelnek.

MN: Csak fekete-fehér képeket töltesz fel az Instagramra. Miért?

NZM: Mert a színeseket a Facebookra töltöm fel. Az Instagramra urbanisztikai struktúrákat szoktam fotózni, ami egy formacentrikus kezdeményezés. Nem a város bőre, hanem a csontszerkezete érdekel.

Figyelmébe ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.

„A legszívesebben hallgatok”

Kurtág György a magyar kultúra állócsillaga, kincse, élő klasszikusa, a magyar művészeti hagyomány nagy tradíciójának megszemélyesítője egy olyan korszakban, amelyben ez a hagyomány igencsak ingatag lábakon áll. Ha nyilvánosan megszólal a 98 éves mester, az maga az esemény.

Annyira nem sötét

A legutóbbi Pearl Jam-lemez, a 2020-as Gigaton hosszú, hétéves várakozás után jelent meg, így sokan örülhettek, hogy a zenekar hamarabb elkészült a tizenkettedik albumával, amely a Dark Matter címet viseli.

Dél csillagai

A Budapest JazzFest cégére alatt, a közel három héten át zajló hetvenhat koncert minden bizonnyal a legnagyobb magyar jazzfesztivál, de ennél figyelemre méltóbb, hogy huszonnégy országból érkeztek a zenészek. Megragadtuk a lehetőséget, hogy egy török triót és egy szárd együttest hallgassunk meg.

Ma senki se nyer

Emlékeznek, mikor volt köztársasági elnök Mádl Ferenc? Nos, Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején. A díszlet és az időnként felhangzó Ki nyer ma? című rádióműsor szignálja segít behatárolni, hogy a közelmúltban járunk, de az elnök neve az egyetlen konkrét utalás, amelyből kikövetkeztethetjük, milyen évet is írunk (majdnem) pontosan.

Gázlánggal fűtünk

Az év szaván vitatkozhatunk, de korunk szava bizonyosan a nárcisztikus. Ha valaki megbánt minket, vagy akár csak nem hajlandó részt venni az önbecsmérlés társadalmilag elvárt aktusában, máris megkapja, hogy „mekkora nárci”.

Újragondolt fintorok

Szabó Eszter sajátos, jellegzetes figurái középkorú és idősödő nők. Morcosak, egyked­vűek. Nyúzottak és fáradtak. Grimaszolnak, duzzognak. Olykor járókerettel sétálnak, máskor két hatalmas herezacskót vonszolnak maguk után.

Választhat szegény

„Köszönöm, hogy Önökkel tölthettem egy napot!” – írta tavaly februári Facebook-bejegyzésében Novák Katalin, amikor látogatást tett Tiszabőn, a legszegényebbek közé sorolt falvak egyikében.

Akire rámondják

Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort – lelke rajta, a jobboldalon mindig is nagy becsben tartották az ország hagyományait, az ilyesminek tényleg van itt csőstül (ti. hagyománya). Amíg viszont tövig rágjuk a körmünket, hogy a tisztelt hatóságok hazavágják-e a miniszterelnököt az aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásaiért, a feljelentés tartalmi része módot ad mindannyiunknak egy pillantást vetni jelen közállapotainkra. Továbbá a jövő kecsegtető ígéreteire is.

Muszkavezetők

Múlt hétfőn egy pilisi lakossági fóruma után a 444 újságírója megkérdezte Szijjártó Péter külügyminisztert, hogyan hatolhattak be az orosz állam támogatta hekkerek – egyszerűbben: az orosz titkosszolgálatok – a Külügy­minisztérium informatikai rendszerébe. Az érdeklődés közvetlen oka az volt, hogy nem sokkal előtte Orbán Viktor kijelentette, mind technikai, mind humán szempontból Magyarországnak van a legjobb nemzetbiztonsági rendszere.

Lövés a lőporos hordón

Május 15-én Handlovában (Nyitrabánya) egy merénylő, bizonyos Juraj Cintula lövéseket adott le Robert Ficóra. Ezek közül legalább egy olyan súlyosnak bizonyult, hogy napokig miniszterelnöke életéért kellett szorítania Szlovákiának. A tettest a helyszínen elfogták, a besztercebányai kórházban kezelt kormányfő a hírek szerint túl van a közvetlen életveszélyen. Szlovákián a merénylet után politikai káosz lett úrrá.

Könnyű kézzel

A Fővárosi Törvényszék mintegy öt éven át zajló tárgyalássorozat után 2024. február 8-án hirdetett első fokon ítéletet a negyed évszázada történt Fenyő-gyilkosság ügyében. Gyárfás Tamás „bűnsegédként” hét év fegyházbüntetést kapott.