Könyv
„Annyi mindent elloptak”
Új regénye, a Mozgókép kapcsán egy filmrendező fausti paktumáról, a náci Németország hétköznapjairól és egy Hamlet-idézetről is beszélgettünk a Magyarországon tartózkodó német íróval.
„Természetesen nem értitek”
„Jobban mennek a dolgok”
A Boko Haram iszlám fundamentalista terrorszervezet 2014-ben egy északkelet-nigériai kisváros, Chibok kollégiumából 276 diáklányt rabolt el, majd tartott fogva csaknem két évig. A nigériai szerző a hasonló traumán átesett áldozatokkal folytatott beszélgetések alapján írta meg A baobab árnyékában című regényét.
Írj mindenkinek!
Mindig a mágia
Mindig érdekesek azok a pontok, amikor a hétköznapi elemelkedik, és a tényekből, nem tényekből, álmokból és gondolatokból irodalmi mű születik.
„Úgy írt, ahogy élt”
Rímek az időtlenségre
Nyár vége felé, száguldva a nagy őszi könyves események felé, az idő múlása még erőteljesebben érint meg minket. Három kötettel eredünk tűnő nyomába.
„Igazán szabadnak lenni”
„Már nem fáj”
Újak a nap alatt
Végignézve a kimondottan nyárra időzített limonádékat, ha mégis valami könnyebbre voksolnánk, a krimikben bízhatunk.

