Magától értetődően játszatta egybe a magas és a populáris kultúrát, Arany Jánost és a Tool zenekart (persze erre már csak az ősz szemöldökök vonódnak össze), a vendégszövegekben lubickoló, nyelvjátékos posztmodern lírát kiegészítette az emberi, az állati és a növényi lét határait összemosó poszthumán ösztönzésekkel, és a szöveggenerálás személytelenített lehetőségeivel (T9 mobiltelefonos szótár) való kísérletezés közben egy szorongásokkal küzdő, érzékeny fiatal ember alakja sejlett fel. Aztán André szerkesztője volt a címtelen föld című, fiatal erdélyi metamodern líra alcímű antológiának, ami jelzi a ’92-ben Csíkszeredán született, jelenleg Kolozsváron élő költő nemzedéki, lokális és poétikai kötődéseit. Ezek nagyban meghatározzák a mostani, második verseskönyv új hangsúlyait. A folytatás felemás.
A populáris kultúra és a személyesség feltűnően háttérbe szorult, és felerősödött a magas irodalmi hatás. Az alanyiság gyengítése akár programként is felfogható az első vers alapján: a címével Weörest megidéző Kútbanézőben a költői én a kútjaihoz más-más céllal látogató gyermekek, nők, vénasszonyok lajstromát adja, azt sugallva, hogy e költészet önmagán keresztül másokat kíván megmutatni. A második vers a háromlábú Szent Militzentához intézett közösségi himnusz: kérdés persze, hány olvasó tudja, hogy a közép-európai létet groteszk látomásokba oltó Bodor Ádám egyik figurájáról van szó. Szinte az összes versre jut egy-egy rejtett vagy jelzett magas irodalmi utalás, mottó, idézet, de posztmodern parodisztikusság nélkül. E referenciakavalkádban nem mindig világlik ki, miről is szól sajátosan éppen André Ferenc költészete. Ez a fajta, az egyéni jelleget elfedni hajlamos magas irodalmi körülbástyázottság elég jellemzőnek tűnik a fiatal magyar lírára. Andrénál a populáris kultúra visszaszorulásának nem túl jelentős, de látványos jele, hogy míg az első kötet alsó sarkaiban a pár évvel ezelőtt népszerű, szerethető kacat, a fidget spinner képét lehetett pörgetni, addig az újban a fogyó-növő hold rajzával lehet megtenni ugyanezt. A gesztus megmaradt, a játék unalmasabb, komolykodó.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
