Könyv

Harcos Bálint: A halandzsarablók

Könyv

Barbó, a sörényfodrász oroszlánokat fazoníroz, de valamiért csak a vadakkal boldogul. Így amikor gróf Dölyfös Baltazár felkéri a mestert, hogy szelíd állatai szőrét is igazítsa már meg, Barbó, hogy, hogy nem, a feladat teljesítése közben felszabadít néhányat közülük. Cipcirip (mint a gyerekek többsége) nem rendmániás, de számára a rend nem is ugyanazt jelenti, mint a többségnek. Így mikor anyukája kérésére csakazértsem pakol össze, valahogy mégis minden a helyére kerül. Az, hogy Ninta papírsárkánya nem tud repülni, nem akkora mutatvány, ám az, hogy a kislány kívánsága teljesül, és a sárkányka életre kel (sőt, beszélni is tud), Ninta pedig, vascipellőjét levéve képes lesz repkedni, na, az már döfi. A repülés tagadhatatlanul vonzó dolog, bármely életkorban. Korracsek néni és Korracsek bácsi egészen biztosan nem számított arra, hogy szokásos sétájukon a néni sálja elszáll a szélben, hogy az utána kapó nénit egészen a rég áhított New Yorkig repítse. (Komoly közjátékok után, egy kisebb csapat macska segítségével kerül haza.) Harcos Bálint furcsa, ferde humorú, rövid történetei különös mesegyűjteménnyé rendeződnek. Szereplői is mind kicsavart, kedvesen különc figurák, és talán ez bennük a legvonzóbb. Turi Lilla csodás illusztrációi pedig ezt a szokatlan mesei világot oly módon jelenítik meg, hogy bár a képek önmagukban is teljes értékűek, a szöveggel ölelkezve valami egészen rendkívüli komplexitást mutatnak.

Pagony, 2020, 90 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.