KÖNYVMELLÉKLET – A Homérosz-fordítások nyomában

Homér dolmányban  

Könyv

Az első magyar nyelvű Iliász 200 éve jelent meg, és 50 éve halt meg Homérosz felülmúlhatatlan hazai fordítója, Devecseri Gábor. Költők és klasszikafilológusok, katolikus plébános és kálvinista lelkész, világtalan tanító és kolozsvári alpolgármester közös ügye: a magyar Homérosz.

Az Iliászból már Janus Pannonius is lefordított úgy 120 sornyit, ám ő még Ciceróval versengve, a maga csiszolt latinjára. A magyarítók első erőfeszítéseinek kora csak a 18. század második felével köszöntött be, korántsem függetlenül azoktól a törekvésektől és vitáktól, amelyek a következő századra is jócskán áthúzódtak, s megteremtették a modern magyar irodalmi és köznyelvet. „[K]edvem duzzant hogy (…) rajta egy kis próbát tegyek…” – vallott késztetéséről az első hosszabb Homérosz-részletet közkézre bocsátó tudós jezsuita, Molnár János, aki fordításának bevezetőjében a nemes célt is megjelölte: „a társakat ébresztgetni”.

E serkentés nem maradt hatástalan, hiszen az új század beköszöntével megindult az Iliász-fordítók virtuális versenyfutása – és közös küzdelme az alapanyaggal. Egyelőre még mindahányan tartották magukat a hexameteres formához, jóllehet hamar megtapasztalták a magyarítás literátort próbáló nehézségeit. Azt, hogy nyelvünk, illetve nyelvi érzékünk nem kedvez a korlátlan szóösszetétel-gyártásnak; s még inkább azt, hogy a magyarban eredendően ritkábbak a daktilikus lejtésű szavak, mint az ógörögben. Márpedig a hexametereknek nélkülözhetetlen főeleme a daktilus, vagy 19. századi magyar nevén: a lengedi, az egy hosszú és két rövid szótagból összeálló versláb. De éppígy megszenvedhettek és meg is szenvedtek a participiumokkal, azaz a melléknévi igenevekkel is, méghozzá úgyannyira, hogy Kölcsey Ferenc például, aki szintén nekiveselkedett a Homérosz-fordításnak, ezek magyarítása kapcsán így panaszkodott egy levelében: „Kéntelen vagyok sokat a Latiatuc-ból venni vissza.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.