Homokszobor

Szabó Lőrinc: Szétfúj a szél

 

És irígyelni kezdtem azokat,

akik lelkesen is normálisak

tudtak lenni, maradni. Sokszor oly

laza voltam, mint egy homokszobor,

reszelék-szobor, s egész lelkemet

szorítottam, minden figyelmemet

a külvilágra: kedv ha semmi sincs,

akaratom, mint mágneses gerinc,

tartsa össze omló szemcséimet,

különben szétfúj a szél… Rengeteg

új erő kellett hozzá, s fegyelem,

hogy mégiscsak egyensúlyom legyen

a belső hintán. Végül már egész

villámgyors lett a visszazökkenés; –

de azért ez a furcsa művelet,

a kettős figyelés, kimeritett;

s mit értek még a lélek kínjai,

ha nem tudtam őket elmondani?

A decemberben nyilvánosságra hozott lista szerint az idei emelt szintű magyarérettségi szóbeli tételei között szerepel a következő: „Szabó Lőrinc Tücsökzene című versciklusának szerkezeti, tematikus vonásai az életrajzi elmélkedés és a meditáció tükrében”. Így a jelen cikk valamelyest közszolgálati jelleget öltött: talán a vizsgára való felkészülésben is nyújthat némi segítséget.

Szabó Lőrinc első kiadásban 1947-ben, majd kibővítve 1957-ben megjelent verses fejlődésregényének, a végleges formájában 370 – eredetileg 352 – darabból álló Tücsökzenének a szerkezetére jellemző, hogy egy-egy darab nem ér véget a tizennyolcadik sorban, hanem a következő versben folytatódik. Olykor az előző vers utolsó sora egy részletének megismétlésével bontakozik ki a motívum: „sose halunk meg” (5), vagy „Templom utca 10” (34). Máskor a vers első sora pontosítja az előző darabot, vagy akár ellentétet is képez vele: „De nem így volt ez, nem egészen így” (154), „De nem vagy az!” (167), „Ellenben láttam olyan ragyogást” (175).