Cormoran Strike, az írónő behavazott magánnyomozója ráadásul nem tud úgy legurítani egy korsóval, hogy ne merülnénk el a szomjazó főhős által frekventált pubok (itt egy csinos üvegkupola, ott egy kevésbé csinos söntés) aprólékos leírásában. De még csak alkoholizálni sem kell, hogy belefussunk London nevezetességeibe: szegény szereplőknek elég csak elhaladniuk egy gyanútlan szökőkút mellett, hogy megtudhassuk: a víz csak úgy suttog, csörgedez és bugyog a Lonely Planetbe kívánkozó városképben.
A krimijeit Robert Galbraith néven jegyző szerző (hű, volt is nagy felzúdulás, amikor kiderült, kit takar az álnév!) a jelentős kortárs szócséplők közé tartozik, akikből csak úgy folyik a jó angol szó, és Rowling – elnézve a betűkkel teleírt oldalmennyiséget – élvezi is Galbraith szavait. A kívántnál tán jobban is élvezi. De ne legyünk szűkkeblűek! Annak, aki ennyi évet húzott le Roxfortban, igazán jár 500-500 oldalnyi önfeledt hancúrozás egy új és felnőttműfajban; egy nagyon mai, nagyon londoni és a nagy elődökre nagyon hasonlító magánnyomozó tevékeny mindennapjaiban. És hát J. K., még ha most R. G. is, nem ma kezdte az ipart: írni azt nagyon tud. Alany és állítmány meghitt viszonyban áll minden mondatában, melyek oly flottul, jó ritmusban és kortárs súlytalansággal követik egymást, mintha egy Hornbyba oltott Fielding vetette volna őket papírra; vagy épp maga J. K. Galbraith.
Rowling megtanulta a leckét, pontosan tudja, mikor minek kell következnie, hányadik oldalon kell előkerülnie a magánnyomozó műlábának, mennyivel később kell feltárni a hekus hányatott gyermekkorát, és hol kell elejteni egy megjegyzést, persze csak úgy mellékesen, a művégtag eredetét illetően. Ez ám a nóvum: a műfajt egy műlábbal gazdagító nyomozó, egy mindig csapzott, menthetetlenül ódivatú (még rendes DVD-lejátszója sincsen!), minden nőnek – de leginkább az írónőnek – tetsző férfiú, noch dazu háborús hős, aki kapcsolt részként egy titkárnőt is kap rögtön az elején. A leányzó okos is, csinos is, még jó, hogy majdnem elvégezte a pszichológia szakot, és épp eljegyezte magát a boldog polgári középszerrel, amikor hősünk szolgálatába szegődik. Ki is tart mellette mindkét könyvben: az elsőben (meghal egy szupermodell, vajh’ öngyilkosság volt-e?) Rowling a londoni modellek és celebrityk világában való jártasságát bizonyítja jó ötszáz oldalon keresztül, a másodikban meg (eltűnik egy író) az irodalmi belterjbe, a kiadók, ügynökök, szerzők és megszállott hobbiírók érzékletesen felvázolt világába nyerhetünk bepillantást.
És akkor néhány szó az időjárásról meg az akcentusokról: a hóesés néha alábbhagy, máskor felerősödik, erős szelek bántják a szereplőket, s a csapadék is jelentős. Minden olyan nedves és szürke – ha Rowling a társalgási weather-thriller műfaját akarta megteremteni, fényes sikerrel járt. A Londont beborító szürkeségbe imitt-amott a különféle helyi tájszólások visznek egy kis színt, ezekből is kapunk egy csokornyit, nem csak a publeírásokból. A főhős küzdelménél valamivel megrázóbb a magyar nyelv küzdelme az ízes british proli beszéd visszaadására: a voltból vót, a picsából picsábó’ lesz, mer’ ez így olyan életszerű. Hát, nem t’om. Akkor sem érezhetjük magunkat biztonságban, amikor a magasabb társadalmi osztályokból valók bonyolódnak beszélgetésekbe. Ilyenkor a humor is felüti a fejét a szövegben, és a megfáradt műláb sem marad szárazon. Lány: Szegény kicsikém, megmasszírozom. Nyomozó: Az nem a lábam, de azért most jobb. Hát, így állunk a műláb terhére elkövetett poénokkal, de a hasonlatok (a kíváncsiság olyan, mint „szőrmebunda alól hirtelen kivillanó rugós kés”) és a hömpölygő költői képek („A kimerültség hullámai már nyalogatni kezdték Strike tudatának partjait”) még ennél is szórakoztatóbbak. Lám, nem csak a főhős használ mankót, az írónő is: tele a két könyv a tudat partjait nyaldosó hullámokkal és a hasonló, irodalmiaskodó fordulatokkal, ám botorság lenne másnak nézni Rowling túlírt krimijeit, mint amik: feldúsított forgatókönyvek azonnali hollywoodi használatra. Nem az a kérdés, hogy ki a gyilkos, hanem az, hogy ki fogja játszani a féllábú hekust és hű titkárnőjét. Felkészül: George Clooney és Keira Knightley. Persze akkor sincs baj, ha Rowling – mint a Harry Pottereknél – színtiszta brit szereposztáshoz ragaszkodik. Benedict Cumberbatch és a műláb így látatlanban is felér egy BAFTA- meg egy Oscar-jelöléssel.
Fordította: Nagy Gergely. Kakukkszó, Gabo, 2014, 545 oldal, 3990 Ft; A selyemhernyó, Gabo, 2015, 503 oldal, 3990 Ft
