A szerző szemlélődő szereplője a valóságnak, megfigyelései hol rabul ejtik, hol elengedik, ha hagyja, emlékei a megfigyelő szabadságát, pontosságát, egyben szorongását engedik sejtetni. „Azt mondták, akkor szabadulhatok ki / ebből a szobából, ha megoldom / a feladványt, de nem tudom / milyen feladványról van szó, / nem látok semmit, ami feladvány / lehetne, nézem, hogy sarkok, ablakok, / falak és mennyezet, osztok, szorzok, / de nem tudok rájönni.” (III/92 – Szabadulás)
Az ukrán lány jól érzi magát a Duna-parti faluban, nem száll fel a Németországba tartó buszra, nem akar továbbmenni a többiekkel. Egy idegen mindenáron házat akar venni, és végül talál is egyet, sütheti hajnali négytől délig a túrós süteményt, a kakaós csigát és a buktákat. A novellákban a Duna tényleg szép, a környezete is.
Halálával az ember kilép az életnek nevezett tükörlabirintusból, tükörképei, amelyeket kortársai emlékezete őriz, önálló életet kezdenek élni, az ember – vigasztaljuk magunkat – az elmúlással mintegy megsokszorozódik.
A fiatal költő első könyve gondosan felépített verseskötet. Rendkívül zárt, mégis kifinomult arányérzékkel összefogott kompozíció, amely rövidsége ellenére sem hagy hiányérzetet az olvasóban.
Nem telhet el úgy egyetlen év sem, hogy ne vegyem sűrűn a kezembe a Meteor csillagászati évkönyvet, amely napról napra tanúskodik az év kozmikus ciklusok által megszabott ritmusáról.
Elsőre gyerekkönyvnek tűnik ez a – szülők, elsősorban az anyák biztatását, illetve megnyugtatását megcélzó abszurd – képeskönyv, „a bizonyíték, hogy fantasztikus szülő vagy”.
Az újraolvasás öröme nem pusztán abban különbözik az első találkozástól, hogy rácsodálkozhatunk önmagunk, s ezáltal a szöveg változásaira, de a tágabb környezetét is észrevehetjük: Huizinga akkor írta kultikussá vált kultúrtörténeti munkáját a középkor őszi ragyogásáról, szélsőséges vízióiról, kiüresedett rituáléiról, babonás, felhevült lelkiállapotairól, amikor a 20. század Európáját a vizsgált korhoz hasonló bosszúszomj és indulat fűtötte.
Tavaly nyáron jelent meg a tokaji írótábor 1986-os konferenciájának jegyzőkönyve a Magyar Napló és a napjainkban is létező rendezvénysorozat közös kiadásában. Kákay Viola és Soltész Márton szerkesztették és rendezték sajtó alá a kötetet, eligazító jegyzetek és egy igen alapos bevezető tanulmány kíséretében.
E monumentális alternatív történelmi vízió a részben japán és koreai származású, Hawaiion felnőtt, jelenleg New Yorkban élő írónő második magyarul megjelent regénye. (Az első Egy kis élet címmel 2017-ben, a Maxim Kiadónál jött ki.) A disztópiák, az apokaliptikus regények és/vagy a queer irodalom kedvelőinek nagy öröm a könyv, de a szélesebb olvasóközönségnek is fájdalmasan aktuális témákról beszél. A rasszizmus, a vagyoni egyenlőtlenségek, a kisebbségek jogfosztottsága mellett a gyarmatosítás hatásai, a klímaválság, a migráció vagy éppen a járványkezelés mind-mind fontos kérdése a műnek.
Az év végén jelent meg Pilinszky János saját kezűleg – afféle kalligrafikus műremekként – leírt verseinek fakszimile kiadása, amelyhez annak idején maga a költő válogatta ki a műveket. A kézirat közreadójával beszélgettünk a kötetről.
Az I. világháború alatt és után brutális infláció sújtotta Közép-Európát. Hogyan birkóztak meg az emberek az elszabaduló árakkal, az áruhiánnyal, az árstoppal? A súlyos válság hétköznapjairól Kosztolányi, Karel Čapek, Hašek, Stefan Zweig és más klasszikusok korabeli tudósításait olvastuk el. Abszurd és tragikomikus történetek következnek, sok részeg bajorral.
„Képtelen vagyok szavakba önteni annak a fekete lyuknak a látványát, amely egykor az otthonom volt”, olvassuk egy ismeretlen kislány történetében.
