KÖNYVMELLÉKLET – Interjú

„Lejegyzeteltem az álmaimat”

Lydia Davis író

Könyv

A rövidebbnél is rövidebb történetek, a flash fiction mesterének két novelláskötete és az A történet vége című regénye jelent meg eddig magyarul. Az amerikai írót, Proust-fordítót és jelentős jegyzetelőt keleti parti otthonában értük el telefonon.

Magyar Narancs: Igaz, hogy Proust az oka, hogy rákapott a radikálisan rövid, csupán egy-két mondatos novellák írására?

Lydia Davis: A rövid formával – egybekezdésnyi, illetve egy-, másfél oldalas szövegekkel – már a hetvenes évek óta kísérletezem. Proustot a kilencvenes évek vége felé kezdtem fordítani, ami egy számomra szokatlan munkarendet követelt meg: napi öt-hat órát kellett kizárólag egyvalamire, a fordításra szánnom. Lassan és óvatosan haladtam, sokkal lassabban, mint a korábbi fordítói munkáimmal. Nagyon kevés időm maradt így a saját írásaimra, de azokkal sem akartam teljesen leállni. Mindig is izgatott, hogy mi az a minimális terjedelem, amibe még belefér valami mélyebb jelentés. Ami túlmutat egy-egy poénon vagy frappáns szellemességen. Mindig leírom, ha eszembe jut egy jó mondat, kép vagy ötlet, aztán átnézem a jegyzetfüzeteimet, akad-e valami, amivel érdemes dolgozni. Annyi ilyen füzetem van, naplók és egyebek, hogy az már-már aggasztó. Van olyan, amibe a lányunokámról írok, van, amibe a kertészkedésről… Kényszeres jegyzetelő vagyok.

MN: Írók közt nőtt fel. Mindenki jegyzetfüzettel járkált otthon?

LD: A szüleimet már iskolás koromban is érdekelte, hogy miket írok. Olykor az anyám gépelte le a fogalmazásaimat, ami persze nem volt helyes, hozzá is tenném sietve, hogy változtatni semmit sem változtatott rajtuk, de a kritikai észrevételeit azért elmondta. Jól ismertem anyám és apám munkáit, hozzám képest hagyományos írók voltak, hagyományos novellákkal. Kezdetben voltak is fenntartásaik az írásaimmal szemben. Korai nagy kedvencemtől, Samuel Beckett-től is idegenkedtek; míg én nagy örömömet leltem az írásaiban, ők valószínűleg csak valami hidegséget éreztek ki a soraiból. Amikor a külvilág elkezdte értékelni az írásaimat, akkor elkezdték ők is elismerni azokat.

MN: Becketten generációk nőttek fel, ugyan­ez aligha állítható Peter Altenbergről, a fin de siècle bécsi kávéházi költőjéről, írójáról, akit a maga idejében Kafka, Karl Kraus és Thomas Mann is nagyon bírt, de mára a német nyelvterületen kívül mintha elfeledték volna. Említette, hogy Altenberg munkássága, ezek a „rövid költői prózadarabok” is hatottak önre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.