KÖNYVMELLÉKLET – Interjú

„Lejegyzeteltem az álmaimat”

Lydia Davis író

Könyv

A rövidebbnél is rövidebb történetek, a flash fiction mesterének két novelláskötete és az A történet vége című regénye jelent meg eddig magyarul. Az amerikai írót, Proust-fordítót és jelentős jegyzetelőt keleti parti otthonában értük el telefonon.

Magyar Narancs: Igaz, hogy Proust az oka, hogy rákapott a radikálisan rövid, csupán egy-két mondatos novellák írására?

Lydia Davis: A rövid formával – egybekezdésnyi, illetve egy-, másfél oldalas szövegekkel – már a hetvenes évek óta kísérletezem. Proustot a kilencvenes évek vége felé kezdtem fordítani, ami egy számomra szokatlan munkarendet követelt meg: napi öt-hat órát kellett kizárólag egyvalamire, a fordításra szánnom. Lassan és óvatosan haladtam, sokkal lassabban, mint a korábbi fordítói munkáimmal. Nagyon kevés időm maradt így a saját írásaimra, de azokkal sem akartam teljesen leállni. Mindig is izgatott, hogy mi az a minimális terjedelem, amibe még belefér valami mélyebb jelentés. Ami túlmutat egy-egy poénon vagy frappáns szellemességen. Mindig leírom, ha eszembe jut egy jó mondat, kép vagy ötlet, aztán átnézem a jegyzetfüzeteimet, akad-e valami, amivel érdemes dolgozni. Annyi ilyen füzetem van, naplók és egyebek, hogy az már-már aggasztó. Van olyan, amibe a lányunokámról írok, van, amibe a kertészkedésről… Kényszeres jegyzetelő vagyok.

MN: Írók közt nőtt fel. Mindenki jegyzetfüzettel járkált otthon?

LD: A szüleimet már iskolás koromban is érdekelte, hogy miket írok. Olykor az anyám gépelte le a fogalmazásaimat, ami persze nem volt helyes, hozzá is tenném sietve, hogy változtatni semmit sem változtatott rajtuk, de a kritikai észrevételeit azért elmondta. Jól ismertem anyám és apám munkáit, hozzám képest hagyományos írók voltak, hagyományos novellákkal. Kezdetben voltak is fenntartásaik az írásaimmal szemben. Korai nagy kedvencemtől, Samuel Beckett-től is idegenkedtek; míg én nagy örömömet leltem az írásaiban, ők valószínűleg csak valami hidegséget éreztek ki a soraiból. Amikor a külvilág elkezdte értékelni az írásaimat, akkor elkezdték ők is elismerni azokat.

MN: Becketten generációk nőttek fel, ugyan­ez aligha állítható Peter Altenbergről, a fin de siècle bécsi kávéházi költőjéről, írójáról, akit a maga idejében Kafka, Karl Kraus és Thomas Mann is nagyon bírt, de mára a német nyelvterületen kívül mintha elfeledték volna. Említette, hogy Altenberg munkássága, ezek a „rövid költői prózadarabok” is hatottak önre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.