KÖNYVMELLÉKLET – Interjú

„Lejegyzeteltem az álmaimat”

Lydia Davis író

Könyv

A rövidebbnél is rövidebb történetek, a flash fiction mesterének két novelláskötete és az A történet vége című regénye jelent meg eddig magyarul. Az amerikai írót, Proust-fordítót és jelentős jegyzetelőt keleti parti otthonában értük el telefonon.

Magyar Narancs: Igaz, hogy Proust az oka, hogy rákapott a radikálisan rövid, csupán egy-két mondatos novellák írására?

Lydia Davis: A rövid formával – egybekezdésnyi, illetve egy-, másfél oldalas szövegekkel – már a hetvenes évek óta kísérletezem. Proustot a kilencvenes évek vége felé kezdtem fordítani, ami egy számomra szokatlan munkarendet követelt meg: napi öt-hat órát kellett kizárólag egyvalamire, a fordításra szánnom. Lassan és óvatosan haladtam, sokkal lassabban, mint a korábbi fordítói munkáimmal. Nagyon kevés időm maradt így a saját írásaimra, de azokkal sem akartam teljesen leállni. Mindig is izgatott, hogy mi az a minimális terjedelem, amibe még belefér valami mélyebb jelentés. Ami túlmutat egy-egy poénon vagy frappáns szellemességen. Mindig leírom, ha eszembe jut egy jó mondat, kép vagy ötlet, aztán átnézem a jegyzetfüzeteimet, akad-e valami, amivel érdemes dolgozni. Annyi ilyen füzetem van, naplók és egyebek, hogy az már-már aggasztó. Van olyan, amibe a lányunokámról írok, van, amibe a kertészkedésről… Kényszeres jegyzetelő vagyok.

MN: Írók közt nőtt fel. Mindenki jegyzetfüzettel járkált otthon?

LD: A szüleimet már iskolás koromban is érdekelte, hogy miket írok. Olykor az anyám gépelte le a fogalmazásaimat, ami persze nem volt helyes, hozzá is tenném sietve, hogy változtatni semmit sem változtatott rajtuk, de a kritikai észrevételeit azért elmondta. Jól ismertem anyám és apám munkáit, hozzám képest hagyományos írók voltak, hagyományos novellákkal. Kezdetben voltak is fenntartásaik az írásaimmal szemben. Korai nagy kedvencemtől, Samuel Beckett-től is idegenkedtek; míg én nagy örömömet leltem az írásaiban, ők valószínűleg csak valami hidegséget éreztek ki a soraiból. Amikor a külvilág elkezdte értékelni az írásaimat, akkor elkezdték ők is elismerni azokat.

MN: Becketten generációk nőttek fel, ugyan­ez aligha állítható Peter Altenbergről, a fin de siècle bécsi kávéházi költőjéről, írójáról, akit a maga idejében Kafka, Karl Kraus és Thomas Mann is nagyon bírt, de mára a német nyelvterületen kívül mintha elfeledték volna. Említette, hogy Altenberg munkássága, ezek a „rövid költői prózadarabok” is hatottak önre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.