KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Lucifer szeme

Karl Ove Knausgård: Hajnalcsillag

Könyv

„Igazán élvezem, hogy nem vagyok író többé” – írta a szerző nagy hatású autofikciós regényciklusa, a Harcom zárómondatában, amivel alaposan ráijesztett egyre növekvő rajongótáborára.

Azóta megjelent az Évszakok című esszéciklusa, most pedig ez a vaskos regény, amely idővel trilógiává bővül (a második rész már megjelent norvég nyelven, a címe Det tredje riket, nyersfordításban A harmadik királyság), így hát felesleges aggódni, Karl Ove író maradt. A Hajnalcsillag pedig gyengeségei ellenére is ellenállhatatlan olvasmány, és ki fogja elégíteni azokat, akik a Harcomhoz hasonlót, és azokat is, akik attól gyökeresen különböző könyvet vártak.

Az önéletrajzírás fixációja a Hajnalcsillagban párhuzamos történetekké szublimálódik, amelyeket egyetlen különös jelenség köt össze: egy fényes égitest feltűnése Norvégia felett, ami hozhat „valami szörnyűséget”, de akár a megváltásunkat is. A bibliai mottó és a Lucifer alakjára utaló vezérmotívum arra mutat, hogy Knaus­gård visszatért kedvelt témájához, a transzcendens, a próféciák és a hit témáihoz, amelyekkel a 2004-es, magyarul nem megjelent második, En tid for alt (Mindennek ideje) című regényében is foglalkozott már. A mindössze két augusztusi napon lezajló események kapcsán végül joggal tesszük fel a kérdést, hogy magát az apokalipszist, vagy csak a kozmosz önmagáért való játékát láttuk kibontakozni, amit a regényszereplők éppúgy elmulasztanak észrevenni, ahogy azt sem látják, „kicsodák voltaképpen, hogy mi lett belőlük, vagy mi más lehetett volna”.

Ha valaki pörgős, akciódús thrillert, esetleg öko sci-fit várt, csalódni fog. Néhány oldal után úgy tűnik, az író épp olyan kedvvel vész el a hétköznapi, efemer részletek – kávéfőzés, szendvicskészítés, autóvezetés – ecsetelésében, ahogy a Harcom narrátoraként, ezúttal azonban valami szeizmikus, hatalmas erő munkálkodik a háttérben, nézőpontjaink keretein kívül, ami egyszerre törékennyé és izgatóvá teszi az elbeszélést. Újra és újra visszatérő narrátorok váltják egymást, összesen kilenc, de beszédmódjukban, stílusukban egyik sem különbözik a másiktól. Mindegyik hajlamos aprólékosan beszámolni, ha kávét, teát, sört szürcsöl, vajat ken a kenyérre vagy házilégy repült a térdére, a férfiak általában dohányoznak és isznak, a nők idegesek és aggódnak, de mindegyikük elakadt és lélekre éhezik, egyszerre függ és szenved a burzsoá élet kényelmességétől és kényelmetlen kötelességeitől, fásultságuk pedig érzékenységükből fakad. Az első elbeszélő Arne, az iszákos egyetemi tanár, akinek a felesége bipoláris epizódoktól szenved, különösen emlékeztet Knausgårdra, de a rockbandában zenélő óvodapedagógus, Emil, a titkos tanításokban elmerülő Egil vagy az elvesztett ambícióit arroganciával ellensúlyozó újságíró, Jostein is örökölt valamit az autofikció főhősétől.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.