Amit álmodunk, azt tudjuk vajon? Az ott átélt valóság tapasztalata hogyan dolgozik bennünk tovább? Lehet-e fedésben, amit tudunk és amit valóban érzünk? A nagy egészet érdekes betétek szabdalják, amelyek célja sokszor mintha csak egyfajta hangulati-érzelmi pufferelés lenne. E kitöltő elemek műfajisága is kérdéses sokszor: a pár soros novellák inkább tűnnek epigrammának, az álomleírások szabadversnek, a rájátszások Flaubert leveleire alig kontrollált gondolatfutamoknak.
De van feladatuk ezeknek a néha kitérőnek, játéknak tűnő szövegeknek is. Nem az, hogy a hosszabb és súlyosabb írásokat kitámasszák, hiszen a kötet kiemelkedő novellái megállnának magukban is, hanem az, hogy a kompozíciót emocionálisan kiegyensúlyozzák. Segítik a billegést a komoly és a komolynak tűnő, a vicces és a szinte kínos között, megmutatva, hogy ami az egyik oldalról abszurd, az máshonnan (mondjuk belülről) nézve személyes valóság. Emlékek és emlékfoszlányok fűzik össze a sokszor kifordított, máshol frappáns, egyetlen csattanóra felépített, vagy akár líraian hömpölygő, illetve megint máshol szimpla felsorolásnak ható szövegeket. Rendben van, rendben vagy, mondja ez a csodálatos, áradó, akár regényként is olvasható kötet, minden eléggé oké. Vagy legalább: érezheted úgy is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
