KÖNYVMELLÉKLET : Visszhang

Lydia Davis: Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is

Könyv

„Tudom, hogy ezen a napon boldognak kellene lennünk” – indul a Fókák című hosszabb, gyászfeldolgozó novella, a kötet egyik legerősebb, épp középre szerkesztett szövege, a kötet magja.

Amit álmodunk, azt tudjuk vajon? Az ott átélt valóság tapasztalata hogyan dolgozik bennünk tovább? Lehet-e fedésben, amit tudunk és amit valóban érzünk? A nagy egészet érdekes betétek szabdalják, amelyek célja sokszor mintha csak egyfajta hangulati-érzelmi pufferelés lenne. E kitöltő elemek műfajisága is kérdéses sokszor: a pár soros novellák inkább tűnnek epigrammának, az álomleírások szabadversnek, a rájátszások Flaubert leveleire alig kontrollált gondolatfutamoknak.

De van feladatuk ezeknek a néha kitérőnek, játéknak tűnő szövegeknek is. Nem az, hogy a hosszabb és súlyosabb írásokat kitámasszák, hiszen a kötet kiemelkedő novellái megállnának magukban is, hanem az, hogy a kompozíciót emocionálisan kiegyensúlyozzák. Segítik a billegést a komoly és a komolynak tűnő, a vicces és a szinte kínos között, megmutatva, hogy ami az egyik oldalról abszurd, az máshonnan (mondjuk belülről) nézve személyes valóság. Emlékek és emlékfoszlányok fűzik össze a sokszor kifordított, máshol frappáns, egyetlen csattanóra felépített, vagy akár líraian hömpölygő, illetve megint máshol szimpla felsorolásnak ható szövegeket. Rendben van, rendben vagy, mondja ez a csodálatos, áradó, akár regényként is olvasható kötet, minden eléggé oké. Vagy legalább: érezheted úgy is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.