Könyv

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

Masri Mona Aicha: áradjon ajkamról

A regényt részben bevallottan Herman Hesse Az üveggyöngyjáték című regénye ihlette.

Mi is ez a mű? Potenciális nagyregény. Nagyon hosszú, nagyon 20. századi, nagyon meggondoltan zanzásított szöveg.

Történeti munkákat képekkel illusztrálni egyáltalán nem újkeletű gyakorlat a könyvkiadásban, ugyanakkor érzékelhetően megnőtt az olyan kötetek iránti olvasói igény, amelyekben a szokásosnál is komolyabb hangsúly kerül a szöveg vizuális „megerősítésére”, elég csak az újabban divatos színes bookazine-okra utalni.

A néhai Szovjetunió fennállásának nélkülözhetetlen biztosítéka volt az a szerteágazó erőszakszervezet, amelyet közvetlenül a „nagy októberi” forradalom után hozott létre a bolsevik (állam)párt. A hivatalosan 1917. december 7-én alakult Cseka (hivatalosan: VCSK, Összoroszországi Különleges Bizottság) később számtalan betűkombináció (NKVD, GPU, NKGB stb.) alatt alkotott maradandót az erőszak tömeges és szervezett alkalmazásának történetében.

Szellemi önéletrajz csak vers vagy (filozófiai) vallomás lehet. Fenyvesit régóta egy ilyen szellemi, spirituális történet érdekli, a sajátja, meg azoké, akiket közel érez magához. A Halott vajdaságiakat olvasva címmel megjelentetett versesköteteiben például olyan halott írókat, művészeket és társakat faggat, akiknek egy részét személyesen sosem ismerte. Ennek a történetnek tehát nem a születés a kezdete és nem a halál a vége.

Az idős Günter Grass – aki szinte teljes életművét a vészterhes 20. századi német múlttal való szembenézésnek szentelte – belepillantott a tükörbe. Egy 17 éves, pattanásos kamasz tekintett vissza rá. A fiú a Wehrmacht elit alakulatának, a Waffen SS-nek az uniformisát viselte, gallérján a baljós kettős rúnával. Erről a fiúról Grass hatvan éven át nem beszélt. 

Borbély Szilárd posztumusz verseskötete, a Bukolikatájban előbb jelent meg angolul, mint magyarul. A kötet – és számos magyar szerző – fordítójával beszéltünk az amerikai líraolvasó közönségről, a műfordítás nehézségeiről és arról, hogy mi az egyedi a magyar irodalomban.

Gyászverssel kezdődik és gyászverssel ér véget a 2014-ben elhunyt Borbély Szilárd most megjelent posztumusz kötete. Borbély versei, illetve ugyanígy prózája, sőt drámái és esszéisztikája is a halál kérdését tárgyalják az életmű kezdete óta, és nagyon fájdalmas, személyes fénytörésben az ezredforduló utáni szűk másfél évtizedben még inkább. Ezt az alig száz­ötven oldalas kötetet is elviselhetetlenül sok halál terheli le.