KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Oidipusz Erdélyben

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

Könyv

E gigantikus panorámaregény a karakterei sorsába és belső tereibe nyújt betekintést, általuk láttatva az egyéni és társadalmi traumákat Erdélyben, a II. világháborútól a Szovjet­unió felbomlásáig.

Oidipuszi elszántsággal keresi a szöveg az elmondhatót, a maga komplexitásában tárja fel a megismerhetőt és a feltárhatatlant, járja körbe az erdélyi zsidóság gettósításának idejét, és nyújt bepillantást a romániai magyar színház életébe, színházelméleti megállapításokat is téve. Teszi mindezt a hallgatás-kimondás, a látás-vakság ellentétpárok dinamikájában, illetve a láttatás szimbólumai mentén.

A cselekményben Matyi/Tilda/Matild sorsát követhetjük, akinek zsidó szüleit elhurcolják, és a székely dajkája (Erzsi) veszi magához a férjével (Feri), mivel nekik nem született gyermekük. Tilda a szüleit nem ismerheti meg, sohasem derült ki, hol, melyik lágerben tűntek el. „Csendbe kell lenni”: amikor a babát rejtegetik, a kicsit állandóan csitítgatja a dajka. Nem csoda, hogy később, amikor már beszélni kellene, a gyerek csak nagy nehézségek árán szólal meg. Az iskolában remekül tud szavalni, de a saját gondolatait képtelen kifejezni, ahogy írásban, úgy szóban is. A színházban aztán mások bőrébe bújva találja meg (vagy épp veszíti el?) önmagát.

A szerző szabad függő beszédből épít narratívát, alig-alig érzékelhető az elbeszélő saját hangja, annak csupán értelmezéstámogató szerepe van, valójában mindent az őt körbevevő karakterek mondanak el. Párbeszédekből derülnek ki mozaikszerűen a dolgok, ami nagyon jól rezonál a székelység erős szóbeli kultúrájával. Az idő kezelése is elliptikus, egy-egy aktuális jelenet hozza felszínre a múltnak azt a darabját, ami az épp megélt jelenhez vezetett. Így alakul ki a szöveg sodró, dinamikus szerkezete. Nagyon jellemzőek a nyelvi keveredések, halljuk a székely dialektust, sok a szenvedő szerkezet, később pedig a román nyelv válik erőteljessé, érzékeljük, ahogy a magyart szinte elárasztja, ami ugyan elidegeníti kissé (a románul nem tudó) olvasót, ugyanakkor mégsem roncsolja érthetetlenné a szöveget. Tompa nagyon finoman kimért arányokkal dolgozik, inkább csak érzékeltet, nem pedig rájátszik a nyelvi rétegekre. A dialógusok és a függő beszéd miatt egészen könnyen drámává (vagy rádiójátékká) „hallhatók” (és nem olvashatók) a könyv részei, hiszen annyira élő nyelven szólalnak meg a szereplők, hogy később, mint egy dallam, vissza-visszatérnek mondataik a fejünkben. Az első rész például egy szoba-konyhában mondja el a háború végét, és az azt követő változásokat. „Ötven­ezer emberről írnak, hogy Romániában. S Erzsi mutatja, hogy meg lettek lőve, s leplombált vonatokban tartották őket napokig. Ötvenezer. Hát ezt ki hiszi. Még 1941-ben volt. Hogy lehessen, hogy erről nem tudott senki, s meg se írták… (…) A németbacillus mindent megölt. Erzsi suttogva kiabál.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.