KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Oidipusz Erdélyben

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

Könyv

E gigantikus panorámaregény a karakterei sorsába és belső tereibe nyújt betekintést, általuk láttatva az egyéni és társadalmi traumákat Erdélyben, a II. világháborútól a Szovjet­unió felbomlásáig.

Oidipuszi elszántsággal keresi a szöveg az elmondhatót, a maga komplexitásában tárja fel a megismerhetőt és a feltárhatatlant, járja körbe az erdélyi zsidóság gettósításának idejét, és nyújt bepillantást a romániai magyar színház életébe, színházelméleti megállapításokat is téve. Teszi mindezt a hallgatás-kimondás, a látás-vakság ellentétpárok dinamikájában, illetve a láttatás szimbólumai mentén.

A cselekményben Matyi/Tilda/Matild sorsát követhetjük, akinek zsidó szüleit elhurcolják, és a székely dajkája (Erzsi) veszi magához a férjével (Feri), mivel nekik nem született gyermekük. Tilda a szüleit nem ismerheti meg, sohasem derült ki, hol, melyik lágerben tűntek el. „Csendbe kell lenni”: amikor a babát rejtegetik, a kicsit állandóan csitítgatja a dajka. Nem csoda, hogy később, amikor már beszélni kellene, a gyerek csak nagy nehézségek árán szólal meg. Az iskolában remekül tud szavalni, de a saját gondolatait képtelen kifejezni, ahogy írásban, úgy szóban is. A színházban aztán mások bőrébe bújva találja meg (vagy épp veszíti el?) önmagát.

A szerző szabad függő beszédből épít narratívát, alig-alig érzékelhető az elbeszélő saját hangja, annak csupán értelmezéstámogató szerepe van, valójában mindent az őt körbevevő karakterek mondanak el. Párbeszédekből derülnek ki mozaikszerűen a dolgok, ami nagyon jól rezonál a székelység erős szóbeli kultúrájával. Az idő kezelése is elliptikus, egy-egy aktuális jelenet hozza felszínre a múltnak azt a darabját, ami az épp megélt jelenhez vezetett. Így alakul ki a szöveg sodró, dinamikus szerkezete. Nagyon jellemzőek a nyelvi keveredések, halljuk a székely dialektust, sok a szenvedő szerkezet, később pedig a román nyelv válik erőteljessé, érzékeljük, ahogy a magyart szinte elárasztja, ami ugyan elidegeníti kissé (a románul nem tudó) olvasót, ugyanakkor mégsem roncsolja érthetetlenné a szöveget. Tompa nagyon finoman kimért arányokkal dolgozik, inkább csak érzékeltet, nem pedig rájátszik a nyelvi rétegekre. A dialógusok és a függő beszéd miatt egészen könnyen drámává (vagy rádiójátékká) „hallhatók” (és nem olvashatók) a könyv részei, hiszen annyira élő nyelven szólalnak meg a szereplők, hogy később, mint egy dallam, vissza-visszatérnek mondataik a fejünkben. Az első rész például egy szoba-konyhában mondja el a háború végét, és az azt követő változásokat. „Ötven­ezer emberről írnak, hogy Romániában. S Erzsi mutatja, hogy meg lettek lőve, s leplombált vonatokban tartották őket napokig. Ötvenezer. Hát ezt ki hiszi. Még 1941-ben volt. Hogy lehessen, hogy erről nem tudott senki, s meg se írták… (…) A németbacillus mindent megölt. Erzsi suttogva kiabál.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.