Szellemi frontszolgálat

Thomas Mann és a konzervatív forradalom

„Állítólag a Birodalmat, Németországot becsméreltem azzal, hogy ellenük fordultam” – mondta az antifasiszta Thomas Mann a nácikról, miután 1933-ban száműzetésbe kényszerült. „Oly hihetetlenül vakmerők – folytatta –, hogy összetévesztik magukat Németországgal.”

Európa, vigyázz! című, 1938-as könyvecskéjében az író – egy másik, egy eljövendő, szabad Németország már emigrációban élő szószólójaként – keményen elítélte a nemzetiszocialisták rémtetteit, szembeszállt a hitleri propaganda hazug reklámfogásaival, sürgetve a nyugati demokrácia szellemi és erkölcsi megújítását.

Arról nem beszélt a német írófejedelem, hogy ahhoz, hogy hitelesen felvehesse a harcot a hitleristákkal, előbb önmagával, énjének sötétebbik felével kellett szembefordulnia. Az Egy apolitikus ember elmélkedései című, két évtizeddel korábbi, az I. világháború alatt írt polemikus esszékötetében ugyanis még szélsőségesen jobboldali, antidemokratikus nézeteket vallott. A könyv nálunk csak nagy késéssel, 2000-ben jelent meg Györffy Miklós fordításában. A terjengős Be­trachtungen (csak így, németül szokás a művet emlegetni) jóformán ismeretlen az olvasók körében, pusztán a szakemberek forgatják. Miként a könyv új, New York-i, angol nyelvű kiadásának előszavában olvassuk, ez Thomas Mann legelutasítottabb alkotása. Igazán csak azok számára érdekes, akik erkölcsi-politikai következtetéseket kívánnak levonni az író későbbi, gyökeres átváltozásából.

Tanulságos kézbe venni a könyvet most, a konzervatív forradalom legújabb diadalakor. Meghökkenve tapasztalhatjuk, hogy ez az ideológia az elmúlt száz év során szinte alig változott. Thomas Mannt a háborút viselő Németország iránti elfogult kötelességtudat, a félreértelmezett hazaszeretet tette átmenetileg reakcióssá (jobb szót erre nemigen találni). Az I. világháború kitörése előtt – A Budden­brook ház, a Tonio Kröger és a Halál Velencében sikeres szerzőjeként – még mérsékelt liberális nézeteket vallott. „Úristen, tagja voltam még egy társaságnak is, amely a német–francia megértést szolgálta” – gúnyolódott később ekkori önmagán. 1914-ben aztán gyors irányváltással önként jelentkezett szellemi frontszolgálatra. Fegyvert, hála egyik olvasójának, egy körorvosnak, aki felmentést adott neki a katonáskodás alól, nem kellett fognia.