Poeta.doc

Szidénének

szerző
Kőrizs Imre
publikálva
2018/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

 

Vas István: Nem folytatom

Elkésve jössz idén is, őszi nap!

Érlelni valót mit találsz közöttünk?

Nem folytatom. Minek folytatni ezt?

Kinek folytatni? Unom magam is,

Amit a szubtrópusi légtömegtől

Fölmelegített októberi nap-

Megérintette húr önműködően

Recseg: „Elkésve jössz…” Jelkésve jel

Jelképesen jelkéseken találsz

Közöttünk mit je-jelkések közöttünk

Jelkések között mit je-jeltalálsz

Jel késve jössz jössz őszi mi je szösz

Je őszi szöszi jösszi szí szidén

Idén is éden is nem folytatom

Minek folytatni jelkés jelszimat

Elkésve jössz idén is, őszi nap!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Parti Nagy Lajos Létbüféjéről a Műút honlapján élénk vita dúl, amelyet Mohácsi Balázs kritikája indított el. Úgy látom, a cikkek egyre kevésbé szólnak magáról a könyvről, az elmegyógyintézeti ápolt Dumpf Endre hol Troppauer Hümér képzeletbeli stílusát idéző, hol már-már halandzsába forduló „őszológiai gyakorlatairól”. Inkább azt a kérdést járják körül, hogy mennyire folytatható ma a posztmodern. Ha Parti Nagy könyve széles körű kritikai elismeréssel találkozik, akkor az nyilván annak a bizonyítéka, hogy folytatható, ez tiszta sor. Csakhogy, ha a kritikus fanyalog, sőt, még ha esetleg okkal fanyalog is, az nem jelenti automatikusan a szivárványosan irizáló formák iránt oly fogékony (és ettől, ugye, még nem szükségszerűen felszínes?) posztmodern irodalom folytathatatlanságát, legfeljebb azt, hogy ez a recenzens szerint a költőnek most sajnos nem jött össze.

Aki nem ismeri a Nem folytatom című verset, aligha tippelne arra, hogy 1970-ben született, arra pedig még kevésbé, hogy Vas István írta. Szerintem – Németh Zoltán szép szavával – az „areferenciális posztmodern” egyik első és rögtön egyik legszebb darabja: mindössze két évvel azután, hogy Tandori korszakos első kötete, a Töredék Hamletnek megjelent – ami egyébként minden, csak nem komolytalan –, abban az évben, amikor Esterházy még csak egy irodalmi terveket melengető másodéves matek szakos volt.

A Nyugat első nemzedékéhez tartozó Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád virtuóz formaérzéke legendás, a versforma tiszteletén alapuló gyakorlatuk a fordítások terén lényegében máig, száz évvel az irányzat zenitje után is meghatározó. Illetve a Jelenkor tavaszi számaiban most épp erről, a versfordításról folyik vita: Nádasdy Ádám Verlaine Őszi dalán szemlélteti, hogy pazar rímek helyett esetleg szabadversben is lehetne fordítani. (Csakhogy a végeredmény őszinek őszi ugyan, de dalnak sajnos nem dal.)

A Nyugat időrendjében haladva az első nemzedék rímkarneválja után jött a második hullám, Illyés és Szabó Lőrinc lazább formakezelése a maguk slamposabb rímeivel, hogy aztán a harmadik nemzedék költői, Weöres, Radnóti, Jékely, Kálnoky és maga Vas ismét felfedezzék a kötöttebb versformák, a szabályosabb rímelés lehetőségeit.

Vas István valójában kilóg a sorból, mégpedig olyannyira, hogy fiatal korában a kritikától költészete megkapta a „könyvelőlíra” címkét is, mert egyrészt akkoriban tényleg egy újpesti gyár könyvelésén dolgozott, másrészt versei dísztelenebbek voltak a többiekénél, és tematikailag sem feltétlenül a költészet hagyományos tárgyköréből merítettek: Levél a szabadságról című verse például nem a nagybetűs Szabadságról szól, hanem a kéthetes nyári munkaszünetről.

A Nem folytatomhoz hasonlóan, 1970-ben jelent meg a Mindig előre, amelynek hangütése olyan józan, hűvös és szinte rekedtes, hogy nyugodtan Petrinek is tulajdoníthatnánk: „Elrejtezem a füstködszürkeségbe. / Igaz, köhögtet. / De mögötte senki sem követheti / A távozó lépéseit. // Köhögve és bicegve vonszolódik: / Az élet lopja magát.”

Ezek után néhány hónappal nemigen számíthatott senki holmi „szöszi jösszi szí szidén”-re. Szerintem még Vas sem. A vers maga is dokumentálja ezt a meglepetést: a költő kezébe veszi lantját, és pengetni kezdi, hátha kijön belőle valami új. De a régi húrok a régi dallamot kezdik pengeni: Vas első kötetének címe – igaz, egy szerencsés nyomdahiba is kellett hozzá – Őszi rombolás volt, és számos szép verse van az őszről, illetve a gyakran „közelítő ősz”-nek érzékelt nyárról, amikor a rózsák másodszor virágoznak, vagy a magyar költészet szótárába éppen Vas által beiktatott szóval: „remontálnak”.

Megszólal tehát a dallam, de valahogy verkliszerűen, amint a versben később olvasható is: „önműködően”. Kérdést intézni az őszi naphoz abban a tárgyban, hogy mi érlelnivalót talál az emberek között – ez tényleg nem kimondottan költői ziccer. Érthető, ha a vers az első sorok után más hangnemben, szinte parlandóban folytatódik, amely a zsongítóan melankolikus felütés után, különösen a verssorok határait eltüntetve, már valóságos próza: „Unom magam is, amit a szubtrópusi légtömegtől fölmelegített októberi nap-megérintette húr önműködően recseg”. A „szubtrópusi légtömeg” egyenesen az újságok időjárás-jelentéseiből került ide: néhány évvel később, a hetvenes évek közepén Ferencz Győző majd egy teljes verset ír a meteo­rológiai prognózisok szókincséből: „Még itt időzik holnap estig / ez a kora májusi-nyár, / a hőmérséklet melegebb itt / sokévi átlagainál” (Marad a nyár). De Vas verse néhány szó után ismét más irányt vesz, néhány soron belül immár másodszor kezdődve újra az értelmüktől megfosztott, szép roncsszavak bevonulásával.

Vasnak a hetvenes évekből van egy másik halandzsaverse is, az In flagranti – így kezdődik: Matum gye sálam kazur nem vilőm –, és az ehhez jegyzetül írt esszében maga is utal Kálnoky László híres Shakespeare-fordításparódiájára, a XIX. Henrikre („Felség, a franc föld künyső parlatán / elült a hadvasak zadorlata”), de ezek közül egyiknek sincs akkora művészi ereje és poétikai tétje, mint a Nem folytatomnak, amelyben nemcsak egy beénekelt, kimunkált költői hang kérdőjeleződik meg, hanem a líra egyik nagy, örök témája, sőt a versírás maga is – csakhogy olyan váratlan bravúrral, olyan mélységesen komoly komolytalansággal, hogy bár a költő látszólag kudarcot vall, a vers győztesen kerül ki a kísérletből. Ahogy az éppen Vas által fordított Horatius mondja: „Olykor bölcs a bolondozás.”

szerző
Kőrizs Imre
publikálva
2018/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...