A költők portréival díszített, egykor hatalmas példányszámban kiadott sorozatot a szerkesztői elsősorban reprezentációnak szánták, hiszen új verseket nem közölt, de jelentősége – leginkább a szerzők körében – a mai napig megmaradt.
„Az Írószövetség elnöksége február 18-án megvitatta és jóváhagyta a Költészet Napja előkészítő bizottságának programjavaslatát. A javaslat szerint április 11-ét – József Attila születése napját – A Költészet Napjává avatják. Ez a nap minden évben az élő költők alkotásainak ünnepi népszerűsítését szolgálja” – írta az Élet és Irodalom 1964. február 22-én, és fel is sorolta az új ünneppel kapcsolatos programokat, illetve teendőket. Az élő költők népszerűsítését pedig mi szolgálná jobban, mint egy antológia az előző év „legszebb” verseivel – bár azt nem tették hozzá, hogy mit értenek „szép vers” alatt.
Versek versbarátoknak
Ennek ellenére a magyar költészet napjára kiadott kötet egyenesen a Szép versek 1963 címet viselte. Azonban kereskedelmi forgalomba nem került, az egy évvel korábban létrehozott Versbarátok Köre tagságának szánták a kinyomtatott 2100 példányt. Noha 1957-től folyamatosan jelentek meg és arattak sikert kortárs költészeti antológiák, az „ajándék könyv” már terjedelme miatt is lepipálta az összes addigit: 91 költő 253 versét közölték, ahogy Parti Nagy Lajos írta 1997-ben a Beszélőben, „életkor szerint Kassák Lajostól Serfőző Simonig, ABC szerint Albert Zsuzsától Zelk Zoltánig terjed a skála. A legnagyobb terjedelemben, 37 könyvoldalon Illyés Gyula szerepel, többek között olyan monstrumokkal, mint a mára szinte olvashatatlan Mozgó világ vagy Az orsók ürügyén.” „Igazi dilettáns vers szép számmal akad, ahogy remekmű is” – teszi hozzá Parti Nagy, aki a remekművekre Pilinszky János Utószó és Kormos István Vonszolnak piros delfinek című versét hozza fel példaként. „Úgy gondoltuk, hogy a más-más arculatú költők, a versek alkotói alkalmasak rá, hogy sokféle ízlést kielégítsenek. Persze az ABC szeszélye témák és hangok változatos tarkaságát állította a szomszédság kirívó ellentétébe, s néha a legkülönbözőbb egyéniségeket helyezte egymás mellé” – jelent meg Versbarátok Köre aláírással a könyv bevezetőjében. A szerkesztők tettek ugyan arra is célzást, hogy hagyományt akarnak teremteni, azt a legmerészebb álmukban sem gondolhatták, hogy máig tartó könyvsorozatot indítanak útjára. Már csak azért sem, mert a kötet visszhangtalan maradt. (Ami leginkább talán a zárt terjesztésen múlt.) A kevés recenzens közül Tüskés Tibor ezt írta a Könyvtáros című folyóiratban: „Mivel nem iskolai segédkönyvről, hanem egy versbarát mozgalom ajándék könyvéről van szó, jobban örültünk volna, ha a kötet összeállításában – az objektív értékelést nem keresztezve – nagyobb helyet kapott volna az egyéni ízlés, az eredetibb, önállóbb válogatás. Ez a mostani antológia talán túlságosan is »szabályos«, kimért, s éppen ezért kissé színtelen.” Tüskés megjegyezte azt is, hogy – „ha csak kétforintos méretben” – a költők arcképét is érdemes lenne közölni, illetve jó lett volna, ha a könyvesboltokba kerül.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
